Törvényhozók lapja, 1937 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1937 / 5-6. szám - Közjogi és vagyonjogi kérdések a Mária Terézia Rend körül 5. [r.]

gatásé, amit Schmidt osztrák külügyi államtitkár tett az ősszel Németországban. Nehéz kihámozni a külföldi ellentmondó jelentésekből a mostani bécsi látogatásnak a valódi lényegét, ez mindenesetre a barátság színezetében és ünnepélyességében folyt le. Azt azonban hivatalosan sem tagadják, hogy szóbakerült ez alkalommal a Habsburg-restauráció kérdése is, amelyet Németország még ma is éppen oly mereven ellenez, mint azelőtt. Pedig az utóbbi hónapok bécsi politikai megnyilatkozásai, a hivatalos megnyilatkozások, ugyancsak kedvező restaurációs atmoszférát teremtettek, olyant, amire még eddig Ausztria belpolitikai életében nem volt példa az utolsó tizenöt évben. Schuschnigg kancellár személye és politikája teljes bizalommal találkozott ebben a vonatkozásban Párisban és Londonban is, nemszólva Rómáról, ahol soha semmi akadálya nem volt eddig és a jelek szerint ezután sem lesz a Habsburg restaurációnak. Sőt mint legújabban találkoztunk, még Prága is mintha enyhébben fuvolázna ebben a tekintetben, ezt azonban ellenőrizni nem tudjuk. A lényeg tehát az, hogy a német-osztrák nyári kibékülés eddig nem hozta meg minden gyümölcsét és sokban viseli magán még mindig az olasz kényszer hatását. Akik ismerik a történelmet és akik tudják, hogy a Harmadik Birodalom milyen, az egész világ németjeire kiterjedő eszme jelében építi ki külpolitikáját, egész természetes, hogy — márcsak gazdasági érdekből is — mindig ellenezni fog egy olyan Duna-medencét, ahol erős egységet talál, mondjuk egy Habsburg jogar alatt, főleg annak legerősebb kovászával öszszetartva: a katolicizmussal. Németországnak faji és gazdasági érdeke az, hogy ebben a medencében továbbra is fennmaradjon az atomizálás, vagyis a sok kis, széthúzó államegység, mert csak igy tudja politikai és nemzeti szupremációját sikerrel érvényesíteni. A hetvenmilliós nemet tömbnek gazdaságilag feltétlenül szüksége van erre a ,,Raum"-ra, amit a német zsenialitás eddig gyönyörűen megszervezett és kihasznált, nem is engedhet meg ezen a területen egy erős katolikus császárságot újra felépülni, ez csak kínai falat jelentene neki. Abban a tekintetben, hogy a mi érdekünk miképpen alakul ebben a vonatkozásban, teljesen eltérők a vélemények, először is mi igen kis pont vagyunk a nagyhatalmi külpolitika sokktábláján, másodszor pedig a mi barátságos viszonyunk Németországhoz változatlanul fennáll, az utóbbi években kimélyült és hivatalos külpolitikán!: eme tengelye még ma is érintetlen. Kis nemzet létünkre, olyan nyomasztó ölelő karokba préselve s igy lefegyverezve, védtelenül, mint amilyent számunkra az utódállamok politikája jelent még ma is, nem sok választásunk lehet, megmarad további szükségességnek a Berlin-Róma kapocs, ettől eltérni egyelőre botorság volna. Ebből a szempontból Ausztria helyzete sokkal kedvezőbb, miután ő a múltban is és a jelenben is sokkal hamarább talált rokonszenvre és támogatásra Londonban és Párisban is vitális érdekeinél, mint mi. Igy aztán az osztrák Habsburg-restauráció kérdése nem Berlinben fog eldőlni, hanem Párisban és Londonban, s aktualitása igen a közelfekvönek látszik. Mindez azonban teljesen független egyelőre a mi királykérdésünktöl, miután nálunk nemcsak Habsburg-kérdés, hanem királykérdés is van. X Közjogi és vagyonjogi kérdések a Mária Terézia Rend körül Irta: nemes Petrichevich György ny. ezredes V. További követeléseink: 10. Szt. István koronájának országaiban honossággal bírt Mária Terézia rendvitézek egy nagy részének ínég mindig a bécsi Heeresmuse/umban lévő és ott jogtalanul visszatartott keresztjei és egyéb emléktárgyai. A magyar kir. kormány és az osztrák szövetségi kormány között ugyanis 1926 májusában a volt cs. és kir. Hadseregmúzeuimra vonatkozólag egy megegyezés jött létre, mélynek értelmében „Ausztria átengedi Magyarországnak" 40 régi magyar rendvitéznek ott tárolt rendjeleit. Meg kell jegyeznem, hogy már a tárgyalások kiindulópontja, hogy u. i. ,.Ausztria átenged Magyarországnak .. ." alapvető jogi tévedésen nyugszik, mert Ausztria sohasem volt tulajdonosa, sem kezelője a volt bécsi cs. és kir. közös Hadimúzeum állományának. Elfelejtik, hogy ez a múzeum valójában valamennyi örökös királyságnak és országoknak közös tulajdona volt. Kezelése az álllarnfőtől kinevezett hivatalnokok útján történt, tekintet nélkül hovatartozandóságukra, tehát nem kizárólag osztrák hivatalnokok voltak. Az összeomlás után, illetve a közösség megszűntével szükségszerűség felosztásra kellett volna kerülnie a múzeum anyagának. Ennél a felosztásnál azonban Ausztria csak úgy, mint Magyarország, vagy az utódállamok, mint a likvidálásban részesek, nem pedig mint felszámoló hatóság vehetett részt. Mert Ausztria nem jöhetett mint a volt osztrák császárság, vagy pontosabban a birodalmi tanácsban (Wien) képviselt királyságoknak és országoknak jogutódjaként tekintetbe. Ezt különben Ausztria maga nyilvánította ki az 1919. IV. 3-án hozott törvényével . Általánosan tudott dolog továbbá, hogy úgy a katonai akadémiában, mint más katonai intézeteikben (Ausztria) számos festmény és emléktárgy volt, ezek közül több magyarországi és horvátországi Mária Terézia rendvitézt ábrázoló arckép, melyekből vajmi kevés került vissza hozzánk. Sürgősen szükség volna tehát e,gy utólagos kivizsgálásra abból a szempontból is, hogy a rendjeleken kívül ezek a képek és emléktárgyak hova kerültek. Nagy mulasztás történt továbbá akkor, amikor a jogos tulajdonosok — a magyar rendvitézeik — bevonása nélkül intézkedtek. A magyar delegáltak tudniillik még csak meg sem kísérelték, hogy érvényesítsék a magyar rendvitézek nevében br. Willerding és Nagy Pál gyal. tábornok útján az 1920—1922. években emelt jogos igényeket, melyeket a m. kir. kormány is magáévá tett (lásd könyveim II—ül. rész), amennyiben 1921. XI. 17-én miniszterközi konferencia keretében határozatot hozott, mely szerint a Katonai Mária Terézia Rend és rendalapítvány vagyona a volt közösség felszámolásától elkülönítve, haladéktalanul felszámolás alá vonandó, a Magyarországra eső rendvagyonrész, továbbá a Renddel összefüggő mindennemű magyar vonatkozású irat, rendjel, emléktárgy stb. hazahozandó! A kormánynak errevonatkozó, a wieni magyar felszámoló hivatal34