Törvényhozók lapja, 1937 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1937 / 21-22. szám - Nem sajtóreformra - ujságírókamarára van szükség

eszközöket és módokat vesznek igénybe sok esetben illegális hasznaik felnövelésére, az nem képezheti védelem tárgyát a sajtó részéről, süt ellenkezőleg, igenis nagy szükség van ilyen esetekben a teljes sajtószabadságra, mert ez már nem politika. Az, hogy röpiratok szerzői zsarolásra használják fel értéktelen, minden publicitást nélkülöző nyomtatványaikat a gazdasági alanyokkal szemben, ez is csak mese és üres vád, (hiszen éppen ezek a gazdasági egyedek volnának a legboldogabbak, ha csak ilyenekkel állanának szemben és nempedig a nagy publicitásé napilapok közgazdasági rovatvezetőivel. Különben is ez nem alkothatja vita tárgyát, tessék egyszerű számszerű mérleget csinálni, amelyszerint mennyibe kerülnek gazdasági intézményeinknek a „legális" lapok közgazdasági hírei és „nem" hírei és mennyibe a „zúgsajtó" zsarolása, akkor a zúgsajtó győzelmesen kerül ki ebből a versenybő1!'. De nem is kell ilyen messzire menni, elég volna, ha összeadnák számszerűleg mindazokat az összegeket, amelyeket nem is lapok kapnak, hanem 'hivatásos, legális újságírók kapnak „személyes" juttatás címén nagy gazdasági egységeinktől, minden röpirat, minden „zugsajtó" megjelentetése nélkül. Még ez az összeg is túlszárnyalja az olyan nagyon perhoreszkált zúgsajtó ji ".vei leiméit. Nem a sajtót kell megrendszabályozni, hanem szabályozni kell az újságírótársadalom, az újságíró rend tagjainak helyzetét kulturális, etikai, társadalmi és kenyérkereseti szempontból. S ezért volna szükség sürgősen az újságírókamara felállítására. Mert abban a pillanatban, amidőn kamarai rendszerszerint legalizált foglalkozási ággá válnék az újságírás, megváltozna minden kifogásolt baj és abuzus a sajtótermékek körül. Ha egy kamarai rendszerben kuriális tagozódásban volnának összefoglalva a munkaadó-újságírók és a munkavállaló-újságírók, függetlenül politikai felfogásuktól és mindezzel egyidejűleg törvényesen volna kötelezővé téve, hogy bármiféle sajtóterméket csak olyan hivatásos újságíró szignálhat felelős szerkesztőként, aki tagja e kamara bármelyik kúriájának, akkor azonnal megváltozna a helyzet. Akkor kenyérkereseti kérdéssé válna és a felelősség is hatályosabb lenne minden vonatkozásban, akár politikai, akár gazdasági szempontból néznők is a problémát. Ha csak olyan sajtótermék hagyhatná el a nyomidát, amelyen kamarai tag neve szerepel felelős szerkesztőként (s ezt minden valamirevaló nyomdával súlyos szankciókkal azonnal, egyszerű miniszteri rendelettel el lehet érni), akkor a felelős szerkesztő nemcsak arra vigyázna, hogy sajtóhiba ne legyen a sajtótermékben, hanem vigyázna annak szellemi tartalmára is, mert működési lehetősége függ ettől. A sajtókamara fegyelmi szabályzata éppenúgy etikai keretbe kényszerítene minden újságírót, mintahogy ezt megteszi az ügyvédi és orvosi kamara tagjaival, hiszen végerediményben kenyérkeresetéről van szó. Mintahogy egész természetes, hogy ettől kezdve újságkiadó nem foglalkoztathatna mást, mint kamarai tagot. Ami pedig az olyan nagyon kifogásolt nyilas-röpiratokat illeti, hát azokra vonatkozólag nemcsak a sajtótörvény, hanem a nemzetvédelmi, vagy a büntetőtörvénykönyv is tartalmaz olyan paragrafusokat, amelyek segítségével tudunk ellenük, illetve kifogásolt tartalmuk ellen védekezni teljes hatályossággal, ezért nem kell mindjárt sajtóreform után kiabálni, mert ehez semmi köze nincs a sajtótörvénynek. Hanem igenis teljesen szabaddá kell tenni a sajtót, csak újságírói kamarát kell felállítani és csak ennek legalizált tagjai adhat ki, vagy szignálhat felelős szerkesztőként sajtóterméket és csakis a kamara tagja írhat bele, kivéve az amatőr politikai cikkezöket, akik amúgyis neveik alatt jelentetik meg cikkeiket, de még ezekért is a felelős szerkesztő kell, hogy feleljen, nem sajtójogilag, hanem a kamara előtt. Nincs más mód arra, hogy lecsapoljuk azt az elé— gedietleniséget, azt a kellemetlen és mindinkább elterjedő antizsurnalizmust, ami a közvéleményben az utóbbi hónapokban kialakult és ami végül a tisztességes szándékú és célkitűzésű sajtót is egy kalap alá veszi azokkal a sajtótermékekkel, amelyeket nem hivatásos újságírók szerkesztenek és adnak ki. De nincs más mód arra sem, hogy megszűnjenek a hivatásos újságírók körében kialakult mindenféle szindikátusok és egyéb anyagi érdekeket előmozdító társulások, amelyekre ugyancsak az igazi újságírói etika kifejlesztése miatt semmi szükség nincsen, sőt ellenkezőleg akadályai annak. Annyira akadályai, hogy ezek működése miatt nincs meg az az egység, nincs semmiféle olyan szervezete az újságírótársadalomnak, amely igazi érdekképviseletként képviselhetné őket. Végezetül ismételnünk kell: nem a sajtótörvényt kell megreformálni, hanem a sajtó munkásait kell törvényes érdekképviseleti szervbe tömöríteni és ez csakis az újságírókamara felállításával érhető el. Egy ilyen kamarai törvény megkonstruálása tartalmazhatja mindazt a szükséges szabályokat, amelyek helyes irányba terelik az újságírást és újságkiadást, mindazoknak a szellemi értékeknek a sérelme nélkül, amelyek képessé tesznek valakit arra, hogy az újságírói pályára lépjen. Ez az egyetlen formája annak és egyben lehetősége is, hogy megszűntessük a zúgsajtó fogalmát és az álhír— lapírói címet, mert lett-légyen az a sajtótermék, amely valamely nyomda gépéből kikerül napi-, heti-, havipolitikai-, gazdasági-, szépirodalmi-, vagy szaklap, feltétlenül szükséges, hogy annak felelős szerkesztője nemcsak a törvények és a társadalom, hanem a hivatásbeli közösség ellenőrzése alatt álljon etikailag. Egy ilyen függőség létrehozatala terelheti csak abba az irányba ezt a foglalkozási ágat, amelyet joggal várhat el tőle az a társadalom, amelyet nevelni és sok esetben irányiam hivatott. Minden más érv, vagy gyógymód, amit ennél a problémánál olyan szajkószerüen ismételnek most már évek óta hozzáértők, vagy nem hozzáértők, csak üres szópuffogtatás, ami csak legfeljebb arra lehet alkalmas, hogy valóban súlyos sebet ejtsen azon a féltve őrzött alkotmánybiztosítékon, amit úgy hívnak: sajtószabadság, (cs. i.) BAROSS GÁBOR ércalakja, ha megszólalna: „Szövetség vagyok és fáj minden tagom!" (Baross-láncot neki, ne panaszkodjon! A szedő.) 152