Törvényhozók lapja, 1937 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1937 / 21-22. szám - Két új Széchenyi. Kis korkép

háború előtt, amikor a szociáldemokráciát importál­tuk, tudvalévőleg Németországban volt a legerősebb és legjobban megszervezett szociáldemokrata párt. a há­ború előtt. Ma ismét ez a forrás, de új fogalom-boletta alatt, amit úgy hívnak, hogy nemzeti szocializmus. * Mai politikai életünk viharos zónáin bolyongva, csendes szemlélőként, figyelve az eseményeket és em­bereket, egy történelmi név tűnik elénk: gróf Széche­nyi. Akár írásból, akár politikai gyűlés hiteiből, akár plakátokról. Mindegy, a névnek varázsa van. Ugy vél­jük, hogy a ma élő Széchenyiek mind egy család és leszármazói, vagy rokon-leszármazói annak a Széche­nyinek, akire az akkori idők legradikálisabb politi­kusa, Kossuth Lajos mondotta: a legnagyobb magyar. Nem tudunk szabadulni attól a gondolattól, hogy e isa­ládra ez a név súlyos örökségként szállott ebben az országban és vigyázni kell minden viselőjének arra, hogy semmi olyan csorba ne essék rajta, ami csak a Ieghalványabban is vétene a legnagyobb viselőjének szellem-öröksége ellen. Lehet, hogy csak mi képzel­jük ezt ígv el, lehet, hogy ez nem kötelező, hogy ez nem családi tradició, hiszen az idő oora mindent, be" fed. De ma még, éppen ezekben az időkben, amikor az alkotmányosság és alkotmányellenesség politikai ide­jét éljük, jólesik hinnünk a név nyújtotta kötelező csa­ládi tradíció szépségében. Híres történettudósunk, Szekfü Gyula mondja Széchenyi-tanulmányában: „. . . nem lehet senki szá­mára példa, senki sem mondhatja önmagáról, hogy Széchenyi tetteit cselekszi újra, életét éli, mert Szé­chenyihez hasonló lelkületet a mi korunk nem termelt. Széchenyi iehát nem lehet egyéni példa, sőt azt hi­szem nevelési eszmény sem". Lehet, hogy igaza van Szekfünek, de nekünk mégis az az érzésünk, hogy a név kötelez valamire egy családi törzsön belül. Sze­rintünk lehet igenis a nagy Széchenyi nevelési esz­mény éppen ma, amikor arra olyan nagy szűkség van, s ha a mi korunk nem, is termel ki olyan lelkületet, mint amilyen a legnagvcbb magyaré volt, mégis kelT. hogy ott lebegjen minden magyar politikus előtt az ő szelleme válságos időkben. Vagypedig, visszatérve a családi, vérségi kapcsolatokra, éppen Szekfü disszimi­láhiós elméletét visszájáról alkalmazva, mondhatnók, hogy a származás kötelez valamire, kell,, hogy ott le­begjen előttük a nagy előd súlyos szelleme, ha más­ként nem, akkor a családi név csengésében. Az egyik mai politikus. Széchenyi György gróf, a képviselő-lapszerkeszt-ő. Nem tagadjuk, fellépése, egész működése szimpatikus előttünk és igen értékes, képzett politikusnak tartjuk, akinek nagyon sokat kö­szönhet a mai politikai közélet, főleg pedig a katolikus egyház. Lapja, a ,.Korunk Szava", ma egyik legjobban, legnívósabban szerkesztett orgánuma a nemzeti ke­resztény irányzatnak egész szerkesztői gárdája csupa kultur-érték és ezzel Széchényi György gróf nagyon is közeljutott a legnagyobb magyar szellemi öröksé­géhez, amit két idézettel akarunk bízonvítam. Lgyik Szekfü Gyulától való, aki így ír a legnagyobb magyar­ról egy helven: „Nemzetiség és erkölcs szoros kapcso­latban vannak egymással, s ez az erkölcs sem a francia forradalom önzése, sem a német nemzeti fejlődésben mindegyre érvényesülő államrezón, mely magának megenged olyant mit másnál elítél — Széchenyi nem­zeti erkölcse a keresztény erkölcs, mely a felebaráti szereteten épül és amelynek az éleiben megvalósítása úgy az egyén, mint a nemzeti közösség számára a tö­kéletesedés lehető legmagasabb foka". A másik idézet magától a nagy Széchenyitől való, amikor így ír: ,,A keresztény vallással azt a hitet is átvettük, hogy a ha­landó virtusai és esze által mindig magasabbra emel­heti magát az Istenség felé. . ." Széchenyi György gróf lapjával és munkatársai­val kulturált szellem összes fegyvereivel áll ma őrt a magyar katolicizmus és a keresztény nemzeti erkö'cs védelmében a politikai közéletben. Érhetik támadások őt sok oldalról ezért, hiszen legutóbb egy szociális ta­nulmányért, ami lapjában jelent meg egyik munka­társa tollából, még arról az oldalról is támadták, akikért legerősebben harcol, de mindez csak epizód lehet, azon a nagy úton, amelyen elindult, s amely út­nak olyan mérföldkövei vannak, mint a keresztény er­kölcs, a magyar alkotmányosság, a magyar királyhű­ség. Hiszen sokak ellenérzését váltja ki maga ellen szívós harca azért a katolicizmusért, amelyet ma ül­döznek Németországban, harca a mindent eltipró, kul­turáltlan és nem az emberi felebarát.-szereteten fel­épült diktatúra ellen, a vér új mithesza és az új po" gányság ellen. Mindezeknek a magyar politikába való becsempészése ellen küzd elsősorban és nagy általá­nosságban az egész világ kultúrájáért. Ez az a pont, ahol közeljutott a nagy Széchenyi szelleméhez. Nem akarunk ismétlésekbe esni, hiszen ma szó­noklatok tömegei, újság és röpiratok százezrei jelzik az új áramlat útját nálunk is, soha ilyen fogalom és eszmezavar nem uralkodott még politikai életen, mint ma és ez nem véletlen, hanem szinte mesterséges szel­lemkcd-fejleszt.ás — noha a mi jemagyarjaink szajkó módra ismételgetik — amely köd eloszlása után csak romok maradnának, bárhogyan is szeretnék elrejteni és eltagadni, igenis a magyar parlamentárizmus és al­kotmányosság romjai maradnának utána. Nem lehet egy idegen nemzet testére kényszerzubbonyként sza­bott „Nationaltracht"-ot más nemzetre átszabni politi­kai szalonruhává. Hiszen előttünk áll olyan példa, mint Olaszországé, ahcl a fasizmus nagyot és örök­letest alkotott, annakidején sokan próbáiiák azt is hozzánk átültetni fekete-inges külső simbóliumaival, de valahogvan nem volt foganatja. Miért? Hol vannak azok a magyar fassiszták, akik nálunk is próbálkoztak annakidején Mussolini rendszerét átültetni, meghono­sítani. S miért, van ma nagyobb keletje nálunk a né­met nácizmusnak? Pedig Mussolini uralma már tizen­ötéves, míg Hitleré csak ötödik évében jár. Talán azért, mert hiányzott az olasz fassizmusból a gyűlölet­kovász? Vagy mert túlsók a kultúra benne? Több, minit az egyenruha? Nem értjük, hegy miért lanyhult el az olasz példa majmolása, ideplántálása. Lehet, hogy ennek oka talán az is, hogy az olasz államkincs­tár nem ad „export-prémiumot" szellemi termékeinek kiszállítói számára, ellentétben a német guruló már­kákkal S ellentétben azzal a német államrezónnal, 148

Next

/
Oldalképek
Tartalom