Törvényhozók lapja, 1937 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1937 / 17-18. szám - A belügyminiszter nyugdijazási körrendelete

Á belügyminiszter nyugdíjazási körrendelete Autonómia-sérelemnek állítják be a rendeletet — A belügyminisztérium illetékes osztálya nem ismerné a törvényes rendelkezéseket? — Amikor a volt közigazgatási biróval szemben a Közigazgatási Bíróságra apellálnak ... A belügyminiszternek a vármegyékhez intézett körrendelete, amelyben felszólítja az autonómiákat, hogy a szolgálati idejüket betöltött vármegyei tisztviselőket haladéktalanul küldjék nyugdíjba, meglehetősen nagy visszhangot keltett a vármegyei közigazgatási tisztviselői társadalom körében és úgy tüntetik ezt fel, mintha a belügyminiszter erős kézzel avatkozott volna be az önkormányzatok életébe. Nem a mi hivatásunk most ezt vitatni, pro, vagy kontra elbírálni, azonban az érdekelt tisztviselői társadalom köréből elhangzott egyes megállapítás egy olyan jelenségre hívta fel a figyelmünket, amely mellett nem haladhatunk el szó nélkül. Nem vitatjuk azt, hogy vaj;on történt-e a belügyminiszter úr részéről most jogsérelmes beavatkozás az autonómiák életébe, hiszen ebben a tekintetben és vonatkozásban már többször hangoztattuk különvéleményünket és megállapítottuk, hogy az utóbbi évek erős centralisztikus törekvései — diktatórikus elképzelések, totalitásos álmok, egykéz-rendszerek stb. — igyekez'ek az önkormányzati elvnek még az irmagiát is eltüntetni, jólehet, hogy abban a pillanatban, amikor az önkormányzatok elvesztették lábuk alól a gazdasági önállóság talaját, akkor számolhattak azzal is, hogy a pénzügyi önállóságnak a feladása törvényszerűen magával hozza a szellemi és cselekvési szabadság feladását is. Ezt a centralisztikus törekvést kritizáltuk legutóbb is, amikor a városi számvevőségek államosításáról szóló törvényjavaslatot volt alkalmunk megismerni, amit egyébként teljesen feleslegesnek és céltalannak tartunk. Nem szólva arról, hogy ismét egy erős éket vernek bele az autonomisztikus elv amúgvis már gyenge gyökerébe. De nem ezt akarjuk most felemlíteni a belügyminiszter úr nyugdíjazási körrendeletével kapcsolatban. Ami bennünkeíi megragadott és felemlítésre méltónak tartjuk, az nem más, mint az a jelenség, amely amúgyis lépten-nvomon mutatkozik az utóbbi időkben: a töméntelen szabályrendeletben való hivatali eltévedés problémája. Mert hiába regisztrálják, avagy foglalják egységes kódexekbe a delegált jogalkotás százötvenezerre tehető pragrafus-halmazatát (sőt több, hiszen csak a megjelent rendeletek száma lehet ennyi), ember legyen a talpán, aki kiösmeri megá*. ebben az őserdőben. Mert ebben az esetben is ez történt. A kiadott belügyminiszteri körrendelet a 7000/1925. M. E. rendeletre hivatkozik, holott ez a rendelkezés egy későbbi, az 1029. évi XXX. fv-c. szerint már hatálvát vesztette. Igaz azonban az is, hogy az idézett 1929. évi XXX. t.-c. idevágó paragrafusa nem idézi expressis verbis a fentemlített miniszterelnöki rendeletet, hanem csak jogi elvként említve meg, mint ezzel a törvénnyel ellenkező rendelkezést. Elég ez is ahhoz, hogy egy most kiadandó körrendeletben hivatkozás ne törtétren erre a régi rendelkezésre. De a belügyminisztérium nem változtatott álláspontján ebben a kérdésben és az újabb körrendeletében fenntartani kívánja a 7000/1925. M. E. rendelet hatályát, sőt miniszteri elődjének ellenkező álláspontját téves jogszabályértelmezésnek minősítve. Ez már aztán kizárólag jogi vita tárgya lehet, amelyre végeredményben semmi szükség nincs, de ami csakis azt mutatja, hogy a kodifikációs munka sok esetben felületes és olvan réseket hagy nyitva, amelyeken keresztül aztán a későbbi évek folyamán vita indulhat meg. Ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes elve semmikép sem helyénvaló a jogszabályok időleges alkalmazása terén és minden esetben tisz'a, félreérthetetlen jogalkotásra van szükség, nem pedig miniszterenként változó egyéni felfogás szerintire. • .- f> i Egyébként igen tanulságos ebben a kérdésben „A Vármegye" című szaklap augusztus 20-iki számának aj vezércikke, amelyben kifejezetten állást foglal amellett,: hogy a belügyminiszteri körrendelet jogforrás megjelölése hibás és sérelmes az autonómiákra. Többek között ezzel kapcsolatban ez a cikk a következőket írja: „Az 1907. évi LX. t.-c. az, melv kimondja, hogy közigazgatási bíróság előtti eljárásnak van helye: miniszternek (kormánynak), vagy a miniszter (kormány) bármely közegének a törvényhatóságra sérelmes rendelete, határozata és intézkedése ellen azon az alapon, hogy azzal a miniszter (kormány), vagy a miniszternek (kormánynak) közege a törvényhatóságnak, a törvénvha'öság szerveinek vagy közegeinek törvényes hatáskörét sértik, a törvényhatósággal szemben valamely hatósági jogot törvényellenesen gyakorol, törvényt vagy más törvényes szabályt sért. Márpedig tudnia kellene minden törvényesen gondolkodó embernek, hogy a belügyminiszter úr fent körü-l írt körrendelete belenyúl a vármegye fontos szervének, a közgyűlésnek jogkörébe anélkül, hogy erre körrendelete szerint kimutatható törvényes, vagy törvényes szabályszerű jogalapja vitán jelűt állna." Nem tudjuk, hogy mi indította a belügyminiszter urat arra, hogy ezt a vitatott körrendeletét kiadja a megvei törvényhatóságok számára, talán olyan nagyszámban vannak még mindig aktív szolgálatban olvanok, akiket már az autonómiáknak rég nyugdíjazni kellett volna, betöltött szolgálati éveik szerint, hiszen a gyakorlat azt mutatja, hogy amikor az idő elérkezik, akkor ezek a nyugdíjazások amúgyis megtörténnek, szinte automatikusan távoznak a tisztviselők, illetve kérik nyug_ díjazásukat, énnen ezért, hogv a sok évtizedes munkában el'öltött idő után nihenést n vérének és ígv he'vet adianak az új generációnak. Nem hinnők, hogv ebben a kérdésben az autonómiák masszív rezistenciába kezdtek volna, de nem tartiuk annyira fontosnak és számszerűleg is lényegesnek, hogv ezért siettető körrendeletet adianak ki, pláne a fentiek szerint, egyenesen törvényes hatáskört sértő módon. Mi előttünk ebben a kérdésben csak az a bizonyos könnven előfordulható humoros paradoxon lebeg, hogy a belügyminiszter urat, aki a közigazgatási bíróság másodelnöki székéből került a belügyminiszteri székbe, egy szép napon az a meglepetés érheti, hogy a köz125