Törvényhozók lapja, 1937 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1937 / 13-14. szám - A háború utáni Magyarország

ró! az igazságnak egy fájdalmas elemét tartalmazzák, mert Magyarország abban a veszélyben van, hogy inkább cionista, mint magyar nemzeti állam legyen ..." Kevés he'yünk van arra, hogy Makkai János jólmegírt könyvének minden egyes tételét ismertessük és megvitassuk, véleményünk szerint munkája úgyis politikai nevelő-könyvvé válik, most csak röviden szeretnénk reámutatni azokra a helyekre, ahol nem haladunk vele együtt. így a diktaturás országokról, Olaszországról és Németországról írott részeinél, az ott levont következtetéseinél, miután szerintünk Olaszország népi kulturfokát velünk összehasonlítani nem lehet, pl. az analfabétizmus ná'uk nagyobb vagy a kilencmiliiós magyarságnak több rádióelőfizetője van, mint a negyvenmilliós olasznak, továbbá Mussolini nem ült az olasz kapitalizmus nyakára, hanem szövetséget kötött vele (példa erre veje, akinek apja hajókirály, leggazdagabb embere Olaszországnak), Németország hitlerizmusa pedig túl friss ahhoz hogy 'következtetést tudjunk eredmények tekintetében levonni. Különben Makkai is koneedálja, hogy ezek az országok sem oldották meg diktatúráikkal súlyos belső problémáikat, sőt — és ez a megállapítása nagyon helyes — az imperializmus vágányaira siklottak, ami természetes eredö']e a belső elégedetlenségek levezetési kísérleteinek, miként a szovjet is expanziós po'itikát csinált évek óta. Tény azt, hogy Európa békéjét ezek a türelmetlen, belső elégedetlenségtől fűtött imperializmusok veszélyeztetik és nem az angol-francia nyugati demokrácia, ahol még mindig a manchesteri liberá'is irányzatot szeretnék visszasírni az egész világra, s ki tudja, nem-e nekik van igazuk? Az új, kialakulóban levő világ feltétlenül több kollektivitást fog hozni a népek életében, de miután már ma látjuk, hogy az elszigetelt, crös népi-soviniszta kollektivitások mint akár a német, olasz, vagy az orosz, vagyis az autarkiák, életképtelenek, világbékét veszélyeztetők, nem lehetetlenség, hogy az eljövendő új kiélési formák összehegesztésébe be'ekeverödik egy új internacionalizmus is és akkor, kérdezzük, messzire jutunk-e a háború előtti internacionális kapitalizmustól és annak minden velejárójától akár marxizmus az, akár 'korrupció édes maszlagja. Különben is Makkai Scholsem emlékezik meg a korrupció társadalomirányító, formá'ó erejéről, pedig ez csak igazán jelen van mindenütt, akár jobb, akár baloldali nemzeti formáról van szó! S alakító erejét sem lehet lebecsülni! Ellenben setiol nem o'vastunk még olyan alapos és valóban jómeglátású bírálatot, mint amit Makkai a zsidókérdésben állapított meg a ,törzsi-utánpótlás" jellemzésével és az asszimi áció nehézségeiről. Ebben a kérdésben és ebben a megvilágításban igen jelentősnek tartjuk munkáját. Mintahogy kitűnően látja meg azt, 'hogy a fontos nemzeti sorsproblémáink'ban az elmúlt két évtizedben egyetlen lépést.sem haladtunk előre, mert végeredményben a konzervatív politikai vonalvezetést a háború e'ötti liberális politikusok ragadták magukhoz, s ez kerékkö'.ője az igazi reformpolitikána'k. Teljesen osztjuk és nagyon jónak találjuk jellemzését az arisztokráciát illetően. Ugyanígy veleérzünk, minden sorát igaznak tartjuk ott, ahol Bethlen István gróf po'itikai szereplését jellemzi, elismerve annak fontos szerepét a konszolidáció felépítésében, majd a választójog kérdésében elfoglalt álláspontja után következőket írja: „Vájjon mennyire kontcmplata a maga kormányzását, ha tíz esztendő alatt sem jutott cl az első lépésig? A liberális kor államférfimnak közös végzete, hogy formalisztikus politikusok, a parlamenten túl szemléletük alig terjed s azt hiszik, hogy ha a parlamentben rend és nyugalom van, akkor az ország nagy problémái is aludni térnek." (168 1.) Igen szellemes és találó megállapításai vannak Szekfti Gyu'a szemléletével kapcsolatban, úgy a neo-barokk társadalommal, mint az új tekintély-tiszteletnél. Sokat tanulhatnak ebből azok, akik figyelmesen végigolvassák. Mintahogy gazdag statisztikai feldolgozása is igen ügyesen érzéke'teti mondanivalóit. Idéznünk kell egyik legfontosabb konklúzióját szószerint — úgy érezzük, ez müvének végső és fájdalmas rezüméje, szerényen elrejtve a közkatona-mondatai közé: , A trianoni Magyarország legnagyobb problémái: a földkérdés, a hazai kapitalizmus és munkásság kérdése; gazdasági, szociális és társadalmi bajaink nemcsak oly mértékben megoldatlanok, mint ahogy e problémák soha Európa egyetlen államában sem juthatnak el a végső megoldásokig, hanem megoldatlanok — az általános európai válságokon felül is a maguk rendezetlenségében és végletességében. A megoldatlan kérdések pedig mindig alkalmasak lehetnek arra, hogy egy kiegyensúlyozatlan társadalmat forradalomba taszítsanak." Makkai szép munkát végzett, komoly helyet követel a magyar publicisztikában és felkészültsége, objektivitása, fiatalságát meghazudtoló higgadtsága .vezető szerephez fogja juttatni a politikai életben is. (cs. i.) Koldusprobléma a fővárosnál Miután köztudomásúlag az önkéntes alamizsna felajánlás te'jesen csődöt mondott, a főváros vezetősége újabb tervet dolgozott ki az alamizsna-alap megteremtésére. A szociálpolitikai ügyosztály számítása szerint erre a célra a fővárosnak mintegy két és félmillió pengőre volna évente szüksége. Nem tartjuk helyesnek ez újabb adónemnek a behozata'át — amit az ügyosztály javasolt a lakások bérének 1 % -kai való megadóztatásával — miután ez megdrágítja a lakásokat és a háztulajdonosokat újabb adóbeszedéssel bíznák meg. A szegénykérdés megoldása még mindig nem indu't e! azon az alapon, amelyen a leggazdaságosabb volna. Tekintettel arra, hogy a főváros elég olyan területtel rendelkezik a környéken, aho! könnyen be lehetne rendezni egy olyan otthont ahol ezek a segélyezésre szorulók konyhakertészet és tehenészet, valamint baromfiudvar létesítésével az élelmezésükről magtik tudnának gondoskodni megfelelő szakszerű felügyelet mellett. Tehát ilyen szegény-központok felállításával sokká, kisebb fedezet mellett is el'átást lehet nekik biztosítani, miután csakis a maguk szükségletére termelnék mindazt, amire az ellátásukhoz szükségük van. Eltekintve tehát attól, hogy egyben foglalkoztatáshoz is jutnának, de ezenfe'ül nyugodt és jó ellátásban is részesülnének, s ami a legfontosabb, elvonnák őket végleg a pesti uccákról. A fővárosi környék néhány pontján többszáz személyre alkalmas ilyen te'ep felállítása nem igényelne olyan 'horribilis összeget, mint amit a szociálpolitikai osztály kalku'ált és főleg biztos lenne az autonómia abban, hogy ha az első évben pl. egymillió pengő kellene erre a célra, amíg megfelelő fedé' alá juthatnak és kellőképen beinstruáltatnak, addig a következő években sokkal kevesebb összeg elegendő a fenntartásukhoz, éppen az önellátás elve alapján, amely éppen ebben a vonatkozásban válik be a legbiztosabban. Ha jó'tudjuk van is ilyen megoldás már az országban, a kaposvári járás szegényeinek és ellátatlanjainak egy kétszázötvenholdas kisbirtokon való elhelyezésével. Tessék kísérletezni másfajta megoldással is, ne az legyen a fő kigondolás, hogy milyen új adónem létesítésével veszik a pénzthozzá, hanem, hogy miként lehetne őket a legjobban és legolcsóbban központi irányítássá' ellátni úgy, hogy kis foglalkozásuk is legyen. Önmagukért mégis örömmel dolgoznának és nem néznének egész nap a levegőbe, hiszen vannak közöttük olyanok is, akik könnyebb munkát el tudnak végezni. 100