Törvényhozók lapja, 1936 (5. évfolyam, 1-24. szám)
1936 / 7-8. szám - Erkölcs. Világnézet. Történelem
szerint minden embernek joga van azt tenni, amit akar, mindaddig, amíg másoknak ugyanilyen szabadságát el nem nyomja. Nem szabad kikapcsolnia a társadalmon belül az egyéni kezdeményezési erőt, amely mégis csak az igazi ereje a relativen értelmezett társadalmi jólét kifejlődésének. Ez lehet csak az alapja az ú. n. „igazságos viszonynak", nempedig állami hatalommal belenyúlni foglalkozási ágak érvényesülési lehetőségeibe azon a címen, hogy abból azoknak juttasson, akiknek nincs. Erkölcs. Világnézet. Történelem. Irta; Maleomes Albert báró „Sine ira et stúdió!" — Nem a vallásokról, a lélek hovatartozáságáról, a hitbeli meggyőződésekről vagy az áhítat szívekbe zárt nyugalmának megtöréséről lesz szó! Nem hitvitát, dogmatikus ellentétek kiszélesítését, parázsló szenvedélyek fellobbanását szítjuk! A világtörténések nagy mozgató erőiben, nem új harcok anyagát, hanem tényeket és tudományos világosságot keresünk. Talán egy korszaknak sem volt annyira szüksége a rideg valóságok megismerésére, a személyes indulatok tárgyilagos megbírálására, mint a mi korunknak. Emberöltőnk számoktól és doktrínáktól terhes, zavaros és meglátásokban szegény világában, a nagy szükséghez képest elenyészően keveset törődnek a történelmi erők mechanizmusával. Többnyire csak emberek, pártok, jelszavak és úgynevezett koreszmék súlyát latoljuk s mitsem törődünk azokkal az okokkal és törvényszerűségekkel, amelyek sorsunkat megszabják, emelnek, vagy vesztünket megássák. Pedig tudnunk kellene, hogy földi dolgaink tőlünk függenek s az események az emberiség s az egyes emberek különféle funkcióinak és ösztöneinek változó arányaiból adódnak, s ezek különféle megszervezése színezi a világtörténelmet. A nyelv, a gyomor és a faji ösztönök épúgy résztvesznek az emberiség mozgalmaiban, mint a lélek. A lélek azonban a leghatalmasabb erő, mely nem a személyi érdeket vagy a kényelmet, hanem a belső sejtelmek szavakban ki nem fejezhető érzésvilágát egyetemlegesíti. Ezeknek a sejtelmeknek és érzéseknek megszervezése alkotja az egyházak, de a világi erők hatalmát is. Ez a tétel a mi századunknak épolyan igazsága, mint ahogy igazsága volt a neandervölgyi embernek, aki a lélek s a megmagyarázhatalan természeti erők változásait figyelve reádöbbent a maga végessége s a világ végtelensége között fennálló disharmóniára.*) íyezte, de az egyház hatalmát, a vallás politikai erejűt megtörni mégsem tudta. Az egyházak továbbra is megtartották hatalmi jellegüket, s a tőlük elvált államok ellen vagy azok szövetségével irányítják a világtörténelmet. Ebben az értelemben az „egyház" elnevezés, nemcsak a krisztusi egyházat jelenti, hanem egyben mindazon szervezeteket, melyek vallási érzületüket alakulatoká rendszereztek, illetve rendszereznek, tehát a pogány „egyházak"*) is. „Egyház" ebben az értelemben minden organizáció, mely a vallásos érzületek megszervezett egységét, saját jól felfogott érdekében hatalmi ténykedésekre is felhasználja. A psychologia legfontosabb részének, a vallásos hitnek megszervezése s az általa való hatalombirtoklás, már a neolithkorbeli papság és „egyház", valamint minden szervezett pogányságnak is, célja volt, így legalább is bevezető áttekintésül nem hagyhatjuk ki azok világtörténelmi, illetve világpolitikai értékelését. Annyi minden bővebb tudományos kutatás és elmélkedés nélkül világos, hogy a faji, a gazdasági és a politikai erőkön kívül egy ezekkel egyenértékű impérium, az egyházak hatalma, irányítja a történelem alakulását. Az egyházak politikai ereje felér az államok hatalmával. A fajok és az államok szerepét az egyházakkal való viszonyuk szabja meg, úgyannyira, hogy a világtörténelem képét nagyjából azok eszközei, a nyelvek, jogok, gazdasági erők és az egyházak változó erőviszonya teremtették meg. A legrégibb időkben, amikor az egyházak, a fajok, a geopolitikai egységek és az államok határai azonosak voltak, s minden fajnak külön vallása, s többé-kevésbbé független államisága volt, az állam az egyházzal együtt közösen alkotta meg a jogrend ethikai alapjait. Ez többnyire a misztikumból eredt, mint a „tabu", ami Atkinson szerint nemcsak bálvány, de kétségtelenül a magántulajdon és a közrend jogforrása is volt. A fajok expansiója, a vándorlások és háborúk következményeként megbomlott a világ faji, gazdasági, állami és vallási egysége. A mind bonyolultabbá és materialisabbá váló állam, az egyháztól mindinkább elhajolt s a két nagy szervezet, az állam és az egyház, végül szemben találták magukat, vagy mint egyenlő felek szövetségre léptek, közös hatalmi és faji célok megvalósítására. Olykor az állam volt az erösebb fél, máskor az egyház, de mivel mindkettő az emberi fejlődés elemi következménye, végleg egyiket sem lehetett letörni vagy megsemmisíteni. Az államok a társadalmakat, az egyházak viszont magát az „ember"-t szervezték meg. Ebben a küzdelemben a faj és a gazdasági erők második helyre szorultak, s inkább mint a két első nagyhatalom zsoldosai működnek közre a történelem kialakításában. Az állam eszköze: a jog, az egyházé: a vallás, jóval erőteljesebb fegyverek, mint a faj eszköze: a nyelv vagy a gazdasági hatalomé: a pénz. Utóbbiak inkább indokok, mint eszközök, s inkább az állam vagy az egyház létezésének vagy terjeszkedésének következményei, vagy alapjai, mintsem önálló és független cselekvésre alkalmas hatalmi alanyok. Ma is, a hitleri Németország faji rendszerében is, csak az államhatalom imperatív fellépésének indoka — a faj, mely egymagában az állam független és szuverén szervezete nélkül hatalom gyakorlásra vagy nagyobb alkotásra alkalmatlan volna, A gazdasági hatalom pedig egyedül a jogrend támogatásával keletkezhetett, illetve volt képes megmaradásának akár a legprimitívebb feltételeit is megszerezni, s csak napjainkban kezd, az állameszmétől független rendszerekkel kísérletezni. A faji és a gazdasági hatalom nem gyakran járnak *) V. ö. Georg Wobbermin: Die religionspsychogische Methode in der Religionswissensohaft und Theologie 1913. Machiavelli, Sorel, Marx, Ward és Le Bon is, mint a politikai tömegszervezés legtudatosabbjai, a lelki tényezők megszervezését állítják a hatalomszerzés, illetve hatalombirtoklás feltételéül. Egyben ők azok, akik az egyházi és állami hatalom különválását átlátják s az .'állameszmék lelki tényezőit a tömegre vonatkozólag kikutatják és megszervezik. Az állameszmét már évszázadokkal vagy évezredekkel előttük, sokan tisztázták, az állam azonban kellő tömeg-dynamika híján, csak a reformáció, illetve ellenferomáció óta szabadult fel az egyházak főhatósága alól. Erre a szabadságra, az államokinak, sem azelőtt, sem a középkor tökéletes rendszerében nem volt szükségük, helyesebben el sem tudták képzelni, hogy az egyháztól független állam is lehessen. A renaissance kétségtelenül az emberi gondolkodás legnagyobb forradalmát vitte végbe azáltal, hogy az egyháztól az államot elválasztotta, vagy annak fölébe he*) V. ö. Spengler: Der Untergang des Abendendes. 71