Törvényhozók lapja, 1936 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1936 / 3-4. szám - Bethlen István gróf felszólal

nunk, mert ez végeredményben is független magától a hit­bizományi intézménytől, ez egyéni és az egyéni jó és rossz tulajdonságok alól — miután gyarló emberek vagyunk — nem lehet kivétel még az arisztokrácia sem. Végül hovájutnánk, ha általánosítanánk az összes Ká­rolyi grófokat, akikből oly sok értékes egyéniséget is ka­pott a magyarság. Mert amikor Károlyi Mihály gróf ne­véhez egy gyászos forradalom összes keservei fűződnek, ugyanakkor Károlyi József gróf volt a legitizmus elindí­tója nálunk Trianon után, Károlyi Gyula gróf miniszter­elnök pedig élő példája a puritán, a magyarság szent cél­jaiért fáradtságot nem ismerő, minden kilengést elítélő konzervatív politikusnak, akinek egyéves kormányelnök­sége a legnehezebb időben példát mutatott a helyes spó­rolásra. Vagy Károlyi Imre gróf nagy gazdasági szaktu­dása, több izben röpiratokban kifejtett aggodalma a bol­sevista pusztítás veszedelme ellen, legutóbb pedig a csongrádi nyomor enyhítése érdekében való bátor kiállása is nagy politikai felkészültségéről és önzetlenségéről tesz­nek tanúságot. Végül pedig Károlyi Viktor gróf, a fiatal képviselő erélyes kirohanása a birtokpolitikai reformok ér­dekében is tisztán megmutatja, hogy nem szabad látalá­nosítani csak azért, mert Károlyi grófról van szó, s ha egy nevet is viselnek, mindegyik más-más felfogást, egyé­niséget és irányzatot jelent a magyar közéletben. jC Bethlen István gróf felszólal. A hitbizományi törvényjavaslat vitájának kétségtele­nül legnagyobb hatástkeltő felszólalója eddig Bethlen István gróf volt. Közel kétórás beszéde a nagy államférfiú vonásait mutatta, azonban felállított tételeiből levont kö­vetkeztetések, különösen közgazdaságilag, nem nagyon tiszták. De nem is ez volt a fő, beszédének tagadhatatla­nul volt bizonyos propagatív ereje is. Ami magát a hitbizományi törvényjavaslatot illeti, Bethlen István beszédétől függetlenül, az a vélemnyünk, hogy ma már idejét multa intézmény, a birtokpolitikai fej­lődést akadályozza, azonban ma még nem ért el arra a fokra, hogy intézményesen megszüntetendő legyen. Külön­ben is a törvényjavaslat sem célozza ezt. Amire oly ki­fejezően mondotta Kossuth: „a halottak despotizmusa", megállapíthatóan messze áll a magyar lélektől, a magyar örökösödési ösjogtól. Ha valaki tudni akarja, hogy mit jelent a hitbizomány, mint fogalom, akkor pl. a lexikon így definiálja: „a hitbizomány az előkelőbb, főként mágnás­családok fényének és vagyonának fenntartására hivatott kivételes jogintézmény." Vagy pedig, mint azt Földes Béla, kiváló közgazdasági tudósunk állapította meg: „a hitbi­zomány a vagyon és jövedelem egyenlőtlenségét fokozzák és nagyobb mértékben állandósítják, mint az erkölcsi és társadalmi tekintetben megengedhető ..." így tehát nem­csak jogilag — amely szempontból magyar jogéletünkben — teljesen idegen testet alkot, hanem gazdaságilag is csak a megszüntetése indokolt. Ez nem is lehet komoly vita tárgya. Hiszen Bethlen sem tartotta beszédében a hitbizomá­nyokat mindenáron fentartandónak, hanem főleg abból indult ki, hogy a megszüntetése már ól-holnapra lehetetlen, s főleg nem javítaná, hanem csak fokozná az agrárnyo­mort, ami helytálló, miután a nagy birtoktestek, úgy­ahogy, biztosítják a rajta élő munkás agrárlakosság szű­kös megélhetését és foglalkoztatását, mint az iparban a nagy gyárak. A nyaklónélküli földosztogatás, eltekintve attól, hogy pénzügyileg megoldhatatlan, szintén nem való­sitható meg rövid idő alatt. Hiszen Deák Ferenc, vagy Kossuth Lajos is csak fokozatos megszüntetését javasol­ták a hitbizomány oknak, szintén azzal a célzattal, hogy a benne elhelyezkedett tökének módot kell adni más gazda­sági területen való felszívódásra. Az is tény, hogy a gyors birtokpolitikái megoldásokra amúgyis elég föld áll ma rendelkezésre, vagyis a telepítésre, csak a pénzügyi lehe­tőségeket kell hozzá még megtalálni. Csak azt a fejtegetését nem tudjuk Bethlen Istvánnak tudományosan alátámasztani, amit úgy aposztrofált, hogy „keresztény tőke". Nem találunk sehol a gazdaságtudo­mányban erre szabványt, miután a töke — akár keresz­tény, akár zsidó — már természeténél fogva is profitálni akar. Hogy az iparellenes hangulat nálunk fennáll és ez teremtette volna meg az antiszemitizmust, miután a nagy­ipar zsidókézben van, ez sem tudjuk osztani, miután meg­vagyunk arról győződve, hogy amennyiben ma már min­den ipari töke keresztény lenne, akkor is lennének karte­lek, akkor is épily nehézségei lennének a fiatalság elhe­lyezkedésének, s akkor is erős ragaszkodás történne a magas védővámok fentartására ipari részről. Arról is meg­vagyunk győződve, hogy a keresztény töke uralma eseté­ben is meglenne az aránytalan jövedelemeloszlás. Ha tör­ténetesen Eszterházy herceg ma átcserélné hitbizomá­nyát a Kereskedelmi Bankra és még egy-két nagy gyár­vállalatra, nem hinnők, hogy az ö tökéjével — valódi „ke­resztény" tőke — ezek a vállalatok ettől kezdve az evan­gélium szabályai szerint kötnék az üzleteiket és becsület­szóra folyósítanának kölcsönöket az arra szorulóknak. Hi­szen a józan ősök éppen ezért alkották meg a hitbizo­mány t, nehogy valamelyik utódjuk jézus tanítására hall­gatva, szétossza vagyonát a szegények között, vagy az ördög bibliáját forgatva, menjen veszendőbe a vagyon. Kár volt Bethlen István grófnak, akinek nagy állam­férfiúi kvalitásai kétségen felül állanak, a divatnak hó­dolni és beleszőni beszédébe — talán a szélsőjobboldal megnyerésére? — a keresztény és zsidó jelszavakat gazda­sági téren, miután erre nézve akár a nagybirtokra, akár a nagytökére könnyen rá lehet húzni Mikszát Kálmán bá­jos definícióját az antiszemitizmusról, amikor azt mon­dotta, hogy: „antiszemita az, aki kelleténél jobban gyűlöli a zsidókat!" Szóval a „gyűlöletet" úgysem lehet elkerülni, de ez éppígy fennáll a nagybirtok és nagytökével szem­ben, lett-légyen annak bármilyen felekezete. Továbbá kár volt beszélnie a liberális világ szülte síberdinasztiákról és Apponyi Albert szegénységéről, mert például Apponyi Al­bert gróf klasszikus liberális világszemlélete, valamint be­csületes szegénysége mellett sem volt hajlandó elfogadni zsidó tökével dolgozó nagyvállalat igazgatósági tagságot sohasem. Mert mindig más a teória és más a gyakorlat. A liberális korszak síberdinasztiákat tenyésztett volna ki a magyar közéletben? Úgy véljük, hogy inkább a há­ború utáni balkezes gazdaságpolitika, 1920-tól 1931-ig, a szimfóniás zürichi koronával, a könnyelmű adósságcsiná­lással, Speyer-kölcsönökkel, autonóm vámtarifákkal, csakis ezek lehettek a melegágyai a síberség kitenyésztésének, hiszen a háború előtti időkben, amely korszakot liberális­nak szokták nevezni, ismeretlen fogalom volt a síberség. Tudni kell, hogy 1920 óta nálunk gazdasági és politikai téren megbukott a liberalizmus és azóta mindennap elte­mették, miért nem tették vele együtt a sírba azokat a síber­dinasztiákat is? Mi csak azt látjuk, hogy a háború után a szabadkereskedelem, amely valóban a háború előtti libe­rális korszak alkotása volt, megszűnt, de a nyílt szavazású választójog és a kötött nagybirtok, amelyek ellen a libe­rális korszak is küzdött, ma is fennállónak és most ez ellen küzd a szélsőjobboldal antiliberális csoportja ... 34

Next

/
Oldalképek
Tartalom