Törvényhozók lapja, 1936 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1936 / 3-4. szám - Angol trónváltozás

Krónika Angol trónváltozás. V. György angol király elhányta az egész világot gyászbaborította, szédítően mutatkozott meg halálával az angol világbirodalom erkölcsi és minden vonatkozású ha­talmi nagysága. Az elhunyt kifogástalan egyéniségén felül nagy nemzetének megbecsülése is kidomborodott az egész világ osztatlan részvéténél. Utóda, VIII. Edward, pedig még welsi hercegsége alatt férkőzött az egész világ köz­véleményének a bizalmába, nem utolsó sorban ritka sze­mélyi kiválóságai révén. Az angol királytemetésből várat­lanul nagy nemzetközi tanácskozás alakult, amelynek ha­tása nemsokára mutatkozni fog a diplomáciában. Mintha ezt az alkalmat ragadta volna meg az egész világ újra a különféle rendezetlen kérdések megoldására. Ami bennünket érdekelhet ebben a kérdésben, az két­ségtelenül a Duna-medence rendezésének címén közismert probléma felvetődése az angol királytemetés után össze­jött diplomáciai tárgyalások során. Szinte láncszerűen kap­csolódott ez a londoni nagy tanácskozás ebben a vonat­kozásban Ausztria vezető politikusai révén Prágával foly­tatott megbeszéléseibe, amikor is kétségtelenül a Habs­burg-restaurációval összefüggő problémák kerültek elő­térbe. Azóta már félreérthetetlenül megnyilatkozott az osztrák kormány hivatalos álláspontja, amikor kijelenti, hogy igenis a monarchikus államforma visszaállításán munkálkodik, ennek készíti elő a talajt a belpolitikában. Tehát a belpolitikai célkitűzések nyílt bevallása után, két­ségtelenül ezt szolgálják a külpolitikai tárgyalásai is. Most függetlenül attól, hogy „időszerű-e" jelenleg vagy nem a Habsburg-restauráció az osztrákok véleménye szempont­jából, a prognózis azt mutatja, hogy Schuschnigg szívós külpolitikai tárgyalásai — több, mint egy éve — a leg­főbb akadályokat elhárította és Prága sem ellenzi már. Amit etekintetben hallunk a kisantant részéről, az csak a szemérmes, szemlesütö tiltakozás, de mögötte kiérzik a beleegyezés. Az angol külpolitikai vonalvezetés is tisztán mutatja a monarchikus restaurációkban rejlő célkitűzéseket, kezdve a görögországin és folytatva az osztrákon. Mert tagadha­tatlan, hogy Schuschnigg-nak a ma VlII-ik Edward néven trónralépett angol király még welsi herceg korában volt segítségére a restauráció előkészítésében, ezt célozta múlt­évben tett kétszeri wien—budapesti utazása is. De mi van nálunk? Hiszen egy esetleg Ausztriában beálló restauráció a mi belügyeinkre sem maradna hatástalan, eltekintve a legitimista áramlat megerősödésétől, de feltétlenül igen nagy hatást fejtene ki abból a szempontból, hogy politi­kusaink nagy része revidiálja felfogását ebben a kérdés­ben. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a st.-germaini békén eszközölt bármilyen változtatás, mint amilyen lenne ebben az esetben az osztrák Habsburgok detronizálására be­cikkely ezett törvény hatályonkívüli helyezése, prejudikálna a magyar detronizációs törvény megszüntetésére is. Gazdaságilag valóban egyetlen kivezető út a régi ke­retek visszaállítása, pláne, ha az olyan alátámasztással történne, mint egyes hírekből értesülhettünk, vagyis az angol piac fenhatósága alatt, ez sorsdöntő lenne, különö­sen az utódállamok — beleértve Csonkamagyarországot is — mezőgazdasági problémáinak a megoldására, mely utóbbi pont az egyetlen akadály ma még a Duna-medence gazdasági hegemóniájának a „restaurálásá"-ra. Eme prob­lémák mellett szinte eltörpülnek a közjogiak, hiszen a gazdasági káoszból való kivezető út jelöli meg végered­ményben a volt osztrák-magyar monarchia helyén élő álla­mok egymáshoz való külpolitikai helyes viszonyát. Úgy­látszik, hogy az autárchikus irányzat — amely természe­tesen csak fokozta a külpolitikai meg nem értést — meg­bukott és megindult ennek reakciójaként az egyetlen gyó­gyulási folyamat: a teljes összemüködés a világháború előtti gazdasági status quoja szerint, ha kell, akár monar­chikus államformával fűszerezve. Ügy látszik, hogy az angol trónváltozás ennek a folyamatnak egyik fontos mérföld­köve lesz... Ne általánosítsunk! Soha ilyen töméntelen bizonyítékot nem tudtunk elő­rántani annak a tételnek az igazolására, hogy nem szabad általánosítani, mint az utóbbi hetek gazdasági, politikai és közéleti forgatagából. Mert bárhova is nyulunk pél­dáért, mindenütt klasszikusan világlik elénk ez a jelszó, hogy: „Ne általánosítsunk!" Bárha minden közéleti férfiú megértené ezt a jelszót és be is tartaná következtetéseinek a levonásánál, mert valóban, hova jutnánk, ha egy-egy — nem is mindig elszigetelt jelenségből és esetből kifolyó­lag — félreérthetetlen általánosítás eszközölnénk és szűr­nénk le ítéletet. Mert — csak így gyorsan példákat elő­rántva — hova jutnánk, ha a székesfehérvári, miskolci és szolnoki városi panamákkal kapcsolatosan azt a következ­tetést vonnánk le, hogy minden város vezetésében valami hiba van, hogy az autonómiák ennekfolytán nem tudják hivatásukat betölteni és így azok eltörlendök. Hiszen már Széchenyi István az 1833-ban megjelent „Stádiumban" le­szögezte a megyei házipénztár sikkasztásaival szemben (hát akkor is volt már?!), ahol a jobbágyoktól beszedett pénzeket a megyei tisztviselők ellenőrzés híjján „elkezel­ték", hogy nem az autonómiában van a hiba, hanem ab­ban, hogy kiket választanak meg tisztviselőknek. Arra kell vigyázni. Vagy továbbmenve —- a MABI gyógyszerhistóriából következtetve — azt mondaná valaki, hogy ime, ez a mai divatos kollektív gyógykezelés bukása és mégiscsak vissza­kellene térni a régi szabadorvos és szabadgyógyszertár választáshoz, legfeljebb az arraszorulóknak segélyt ad­nánk. Mert kétségtelen, ezt nem lehet azzal elkenni, hogy nem kérdezték meg a Közegészségügyi Intézetet, hogy van-e a tablettában kodein, tehát arra nem is adhat vá­laszt. Tudjuk, azért nem adott erre választ, mert nem volt benne kodein, miután minden laikus tudhatja, hogy egy vegyelemzés pontosan kimutat mindent a felbontott anyagnál. Nemcsak az alkaloidák pontos tartalmi arány­számát nemek szerint, hanem a kötőanyagokét is, tehát ne toljuk itt a hibát olyan kitűnő intézményre, mint ami­lyen az Országos Közegészségi Intézet vegyvizsgáló labo­ratóriuma. Sajnos, de még ez a gyönyörű intézmény sem tud ott alkaloidákat felfedezni, ahol csak porcukor és bi­zonyos kötőanyag van jelen. De nem is ez a hiba. Hanem az, hogy a bűnöst még mindig nem tudjuk, mert hogy bű­nös visszaélés történt valahol, az kétségtelennek látszik az eddigiekből is. Tehát nem elkenni, hanem büntetni kell! Éppenígy igazságtalan olyan általánosítást tenni, mint tett a képviselőházban egyik fiatal honatya a hitbizo­mányi javaslatnál az arisztokráciára nézve. Mert az való­ban egyéni és különböző, hogy melyik arisztokrata miként használja fel vagyonát, a saját élvezetére csupán, vagy pedig a köz javára. Ha vannak is, vagy voltak is olyan hitbizománytulajdonosok, akik egész jövedelmüket a min­dennapi póker-, vagy bridzs-parti megszerzésére áldozták a bécsi Jockey-klubban, voltak és lesznek még magyar arisztokraták, akik a hitbizomány birtokában a minden­napi szobrot szerezték meg maguknak évi jövedelmük fel­áldozásával a köz javára. Ezért nem szabad általánosíta­sz

Next

/
Oldalképek
Tartalom