Törvényhozók lapja, 1936 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1936 / 1-2. szám - Fogorvosok gazdasági harca a fogtechnikusok ellen

nek a fogorvosok, illetve a fogtechnikusok az ügy rendezésénél: — A fogorvosok veszteségi számlájára irandó: 1. hogy néhány száz fogtechnikus1 most „de jure" is fog fogakat kezelni, amit azonban de facto amúgyis megtett. A valóságban tehát anyagilag a fogorvosi kar nem veszít semmit. 2. A fogorvosi kar színvonala csökken néhány évre, ámbátor a tényleges állapot sem volt e tekintetben sokkal különb. Mit nyernek a fogorvosok a rendezésnél? 1. Hogy a körülbelül 650 iparigazolvánnyal biró magyarországi fogtechnikus közül legfeljebb a fele fog szabadon működhetni, a másik fele még az eddigi törvények és rendeletek alapján sem fogja mesterségét űzhetni. Az ellenőrzés sokkal intenzívebb lesz, — hisz maguk a jogosultságot nyert fogtechnikusok fognak erre ügyelni — s valószínűleg sokkal hathatósabban, mint tették eddig a fogorvosok. 2. Hogy azon fogtechnikusok, akik ezentúl (Merve 1911 október 1. után) kapnak iparigazolványt, nem érintkezhetnek közvetlenül a fogorvosi, vagy fogtechnikai segélyt kereső közönséggel, hanem csak a szakorvosoknak (illl. jogosultságot nyert fogtechnikusoknak) dolgozhatnak. Igaz, hogy ennek hasznát legnagyobb részt a következő fogorvosi generáció fogja élvezni — de részben évről-évre fokozott mértékben mi is, — hisz a fogtechnikusok száma csak csökkenhet évről-évre. Hogy ez mit jelent, annak illusztrálására hozom fel ama tényt, hogy a fogorvosok, illetve fogtechnikusok jövedelmének nagyobbik felét a technikai müveletek képezik! E jövedelem, mely sok millióra rúg, melyet eddig s még közel jövőben is a fogtechnikusokkal meg kellett osztani, egy évtized múlva teljesen a fogorvosoké lesz! A technikus kar nyeresége lesz, hogy néhány száz technikus, ki a vizsgát sikeresen letette, szabadon fogja csinálni azt, mit eddig félve, bár nem titokban amúgy is csinált, azaz fogat húzni, fogat tömni. 3. Rájuk nézve is nyereségnek tudható be, hogy több fogtechnikus konkurrenst nem fognak kapni. A fogtechnikuskar veszteségi számlájára írható, hogy 1. legalább is a fogtechnikus kar fele még az eddigi törvények és rendeletek határain belül sem fog működhetni, hanem tisztára csak a fogorvos segédmunkása lehet! Tehát a kar fele áldozatul esik a rendezésnek. 2. Hogy sokkal szigorúbb ellenőrzés és büntetés a í esik úgy címzés, mint működés dolgában, sőt mi tobb: még akkor is megvonható a jogosultság a már levizsgázott fogtechnikustól, ha utólag derül ki róla, hogy nem büntetlen élőéletü! S ha most megcsináljuk a mérleget, úgy azt fogjuk látni, hogy még a mostani rendezésnél is de facto csak a fogorvosi kar nyer ..." * Fenti idézetek Bauer Samu dr. fogorvos röpiratából valók, megjelent 1912-ben, közvetlen az 191 l-es rendelet kiadása után. Ugyanis ő, mint aki vállalkozott arra, hogy vizsgáztatja a fogtechnikusokat, alaposan ismerte ezt a kérdést, azonfelül vizsgadíjakon elég szép bevétele is lehetett, azonfelül pedig előzetesen még előkészítő kurzusokat is tartott a fogtechnikusok részére, így tehát egész természetes, hogy csakis abból a szempontból látja az ügyeket, vájjon mennyi hasznot fog ez a rendezés hozni a fogorvosi karnak és mennyi fogtechnikust lehet ebből a célból feláldozni. Hát mindenesetre érdeme ennek a kis röpiratnak, hogy őszinte és nem kertel, nem jön jelszavakkal, mint pl. közegészségügyi érdek, vagy tudásbeli külömbség, hanem expressis verbis kimondja, hogy amennyiben kiirtják a fogtechnikusokat, úgy elég szép milliós jövedelem marad a fogorvosoknak. Igen értékes, kultúrtörténeti dokumentum tehát ez a kis röpirat a fogorvos—fogtechnikus gazdasági harc történetében és valódi képet nyújt az 191 l-es rendeletről. Igen csodáljuk, hogy a belügyminisztérium egészségügyi főosztálya nem használta fel ezt a kis dokumentumot a mostani harcnál és nem mutatta meg a belügyminiszter úrnak. Antal János dr. professzor röpirata már egész más szempontokból világítja meg ezt a kérdést, abban már sokkal több a szubjektivitás és teljes mértékben azt a célt akarja szolgálni, hogy saját magát rehabilitálja a kari bojkott alól, egyben pedig ennek a bojkott megindítóira ráoilvassa kétes működésüket ebben a kérdésben, különösen a proletárdiktatúra alatt, ö már több helyen hangoztatja a közegészségügyi vonatkozásokat, már mint emiatt volt szükség az 191 l-es rendezésre, de ez is érthető, hiszen ő vállalta, dacára kartársai élénk tiltakozására, a vizsgálóbizottsági elnökséget a belügyminisztérium felkérésére. Igaz ugyan, hogy erre pályázott, illetve számított Szabó József dr. egyetemi magántanár, fogorvos is, de nem ő kapván meg, egész kampányt szervezett meg Antal János ellen. Ez az értelem vonul végig Antal János röpiratán, amely sokkal később, 1920-ban jelent meg. Ebből is bemutatunk szószerint vett részleteket, olyanokat, amelyek szoros öszszefüggésben vannak ezzel a kérdéssel és amelyekkel kéz?elfoghatóan tudunk egyes dolgokat megcáfolni, íme,,De azzal, hogy a fogtechnikusok jogában volt fix hídmunkákat és csapos fogakat a szájban készíteni, a rendelet szinte kényszeritette a fogtechnikust, hogy foggyógyászattal is foglalkozzék, mert ha ö például a csapos fog beillesztése előtt a gyökeret nem gyógyította és kellőképen tömőanyaggal el nem látta, akkor ebből gennyesedések, sőt a beteg életét veszélyeztető folyamától: keletkezhettek. Tehát a fogtechnikus a beteg érdekében volt kénytelen a rendelet ellenére cselekedni." Ebből az a tanulság, hogy a fogtechnikusok jól tudták, hogy mit kell csinálni és azt el is végezték. Tehát, amikor a belügyminiszter úr azzal indokolta meg, hogy nem engedi őket a szájba dolgozni, mert akkor esetleg tájogos fogra tesznek hidat, vagy koronát, naHa egy abusus évezredeken vonul keresztül a történelmen, akkor nem a változó egyénekben szabad keresnünk az okokat, hanem magából a dolog lényegéből kell azt kimagyaráznunk. így van ez a mi szaktudományunkban is. A fogászatot az elméletben lehet két komponensre beosztani: foggyószát és fogtechnikára, de a gyakorlatban nem. Aki az egyikkel foglalkozik, annak szükségképpen a másikkal is kell foglalkoznia: ezen nem változtatnak miniszteri rendeletek sem, mert ez históriai tanulság. (Dr. Salamon Henrik egy. mag. tanár.) 21