Törvényhozók lapja, 1936 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1936 / 15-16,. szám - Hivatás

gúság elve egyetlen más országban sem érvényesült anynyira és sehol sem őrizték meg annyira, mint éppen Magyarországon, mindazokban a századokban, amíg csak a régi alkotmány uralkodott". De ha ez így van és ha a magyar birodalmi gondolat igénye ennyi történelmi jogcímre tud hivatkozni, önkénytelenül felvetődik az a kérdés: mi az oka annak, hogy enynyi és ily sok erkölcsi argumentum, ily sok nemes történelmi tény ellenére is elért bennünket a katasztrófa, a magyar birodalmi gondolat bukása? Itt vissza kell térnem cikkem bevezető motívumára és azt kell mondanom: a trianoni katasztrófát megelőző félszázad alatt, mintha csak valami mákony mérgezett meg volna bennünket, egyszerűen kiesett kollektív nemzeti tudatunkból a nemzeti öncélúságnak, de a magyar birodalmi gondolatnak is az a tradicionális fogalmazása, amit legnagyobbjainktól és egész történelmünk tanításától kaptunk. Elvesztettük történelmi tájékozódásunknak nemcsak tudatát, de ösztönét is, nem láttuk meg sem birodalmunk testvérnemzetiségeinek a kor és gazdaság átalakulásával jelentkező igényeit, sem saját nemzetiségünk fejlődésének alapvető problémáit. Nem oldottuk meg azokat a mélyreható szociális problémákat, de politikai és gazdasági kérdéseket sem, amelyek talán megoldották volna a történelmi problémát is. És nemzedékünk tragédiáját as súlyosítja, hogy e megoldatlan problémák a katasztrófával együtt zuhantak ránk, a szellemi és erkölcsi felkészületlenségnek olyan állapotában, amilyent minden igazi történelmi hagyományunkat elfelejtő közvetlen elődeinktől örököltünk. Mindent elölről kell kezdenünk és mindent elölről kell tanulnunk. Frissebb és fiatalabb generációnk tagadhatatlanul óriási erőfeszítéssel készül is a szellemi és erkölcsi újjáalakulásra, ami lényegében nem jelent mást, mint legjobb és legszebb történelmi hagyományainkban való lelki megfürdést. Az újjáalakulás nálunk kétségtelenül folyamatban van. Én nem félek attól, hogy ennek a magyar megújhodásnak jellemzője, hogy szenvedélyesebben és őszintébben keresi azoknak a népeknek kezét, amelyekkel a Dunavölgy közös sorsában ezer éven át osztozott... Nem félek tőle, mert ez a magyar hagyomány természetes, megértő, okos és fölényes gesztusa. Nem félek tőle, mert hiszen tudom, hogy ez jelenti a magasabbrendű erkölcsiséget. És erre éppen úgy hivatkozni lehet majd büszkén és öntudatosan, mint arra, hogy magyar költő, Ady Endre mondta ki legszebben a Dunavölgy minden kis népének közös fájdalmát: ... A Duna mentén sohasem éltek Boldog, erős, kacagó népek! Nem félek attól, hogy a mi, ifjúságunkban újjászülető magyarságunk a maga jellemének hagyományos nagylelkűségét dokumentálja és ezzel csak újabb erkölcsi jogcímet és nagyszerű történelmi előjogot szerez arra, hogy a testvérnemzetiségeket is átfogó birodalmi gondolat megvalósításában az övé legyen a primátus ... A közölt cikkek minden esetben szerzőik felfogását tükrözik vissza és a leközlés ténye még nem Jelenti a lap irányát, különben is alap semmiéle Irányzat szolgálatában már hivatásánál fogva sem állhat. A szerkesztésben a parlamentarizmus egyik alapvelő. — „az audiatur et altéra pars" elvét — valamint a programunkban lefektetett célkitűzéseket követjük. Hivatás Irta: Mélik Éva Az interparlamentáris gyűlések közismert internacionális politikai és szociális célokat vannak hivatva szolgálni. Maga a kifejezés is, mint jelző, egy ilyen általános és összefogó értelmet támaszt alá. Mégis homlokegyenest ellenkezője ennek a definíciónak az a cél, ami a tulajdonképpeni indító oka és lényege ezeknek a gyűléseknek. A külsőségek és a látszat, mint oly sokszor az életben, ezen esetben is egész mást fednek, még pedig egy végtelen önző és nemzetenként egyéni célú tartalmat. Ilyen keretekbe tartozik tehát minden ország delegátusainak szereplése — és így van a mi nemzetünk is képviselve. De mit tehetünk mi, magyar asszonyok és leányok, akik szintén lelkűnkön hordozzuk a magyar sorsot és jövőt? Mit tehetünk mi, akik nő létünkre nem állhatunk ki nyíltan harcolni a politikai csatatérre? Mit tehetünk mi, akik szintén égető kötelességünknek érezzük, hogy alkotnunk, tennünk kell a Haza érdekében, azért a magyar földért, melynek stigmáját lelkünkbe vésve hordjuk és amely földhöz való tartozásunkra oly végtelen büszkék vagyunk? Tudom, nemcsak közülünk éreznek sokan így, de a világ minden népének leányai és asszonyai is ezzel a problémával foglalkoznak. Tudom azt is, hogy ami kötelességünk elsősorban nem itt van. A mi hivatásunk szent, sőt talán nagyobb, mint a férfiaké. Magyar anyának lenni, ez kétszeresen nagy felelősség, mind önmagunkkal, mind gyermekeinkkel szemben, — akikben mi tartozunk adni a Hazának hűséges, becsületes, ízigvérig magyar fiakat. Nagy és sorsdöntő kötelesség ez, mert csak a jelen generáció megjavításán való fáradozás, kárbaveszett energiapocsékolás, erre már nem építhetünk, ezen már számottevőt nem lehet segíteni. A jövő generációja az, amire súlyt kell fektetnünk, mert annak minden egyes sarja egy-egy talpköve a magyar jövőnek. És ezt a jövőt a mi kezünkbe tette le az isteni Gondviselés. A mi meggyőződéses, magyar lelkületünkből, a mi felelősségteljes, odaadó nevelő munkánktól tette függővé. Attól, hogy mennyire tudjuk saját lelkünket abba a jó és rossz iránt egyformán fogékony gyereklélekbe átültetni, hogyan tudunk abból a még nyers anyagból saját lelkünk melegével szilárd fundamentumot formálni, illetve olyan alapot, amelyre nyugodtan rá lehet bízni a magyar jövőt. Igen, az Istentől kapott szent kötelesség. Mégis sokan úgy érezzük, hogy még ez sem elég, — közvetlen önmagunkból is kell adnunk. Hatalmas, erőtadó érzés, ha az emberben él az a tudat, hogy annyi van benne, amennyit nem képes levezetni, illetve átönteni másba, mert még mindég túl sok marad benne, a magyar nemzeti jövő érdekében kiaknázatlanul. Egyéni, társadalmi és hazafias kötelessége mindenkinek az értékkitermelés. Gyümölcsöztetni mindazt, amit Istentől nem azért kapott, hogy kényelmi szempontból ne dolgozzon ehhez mérten fokozott erővel. Ha ezt figyelembe vesszük, még nagyon is tág tere marad a női aktivitásnak, a nyílt politikai beavatkozáson kívül. Sokan vannak, akik meggondolatlanul, csak éppen alávetve magukat a megszokott és elfogadott elveknek, 175