Törvényhozók lapja, 1936 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1936 / 15-16,. szám - Birodalmi gondolat és nemzeti öncélúság

éppen úgy elbírja holta után a legélesebb kritikát is, mely tárgyilagos alapon nem juthat más eredményre, mini arra, hogy Tisza összehasonlíthatlanul nagyobb bölcsességgel és előrelátással szolgálta a magyar függetlenséget magánál a függetlenségi pártnál, melynek nagy szellemi vezére, Kossuth Lajos sem látott más kivezető utat a Duna-konfederációnál. Tardíeu, Benes, Hodzsa és társaik hasonló terveiből mindenki fogalmat alkothat arról, minő sors várna ebben az alakulatban a magyarságra. Ami pedig Tisza hívei hűségének őszinteségét és objektivitását illeti, ezeknek látható jelei a Tisza István Társaskör, a halott vezér emlékétől egybefűzött tagjaival, a Tisza leveleinek, beszédeinek és a Tiszaévkönyvnek egyetlen fillér közpénz nélkül kiadott kötelei és ugyancsak a híveinek áldozatkészségéből immár évek óta álló hatalmas szobor. Nemzetünk jövője függ attól, vájjon meg tudja-e érleni és képes-e követni — mutatás mutandis — Tisza politikáját és a belőle levonható tanúságokat. * (Készséggel adtunk helyet Nagy Miklós dr. fenti cikkének, noha — az idézett részekből és az azokra adott szigorú válaszból kitűnik — ebben a kérdésben szerény csekélységemet az illusztris cikkírótól szinte „világok választanak &V Az, hogy itt bevenyészvte néhány sorban menteni igyekszem korábbi cikkemben kifejtett álláspontomat, csakis annak köszönhető, hogy a bevezetésben felhozott súlyos megállapítással szemben ismét csak kü'ön véleményt kell, hogy bejelentsek. Mert amidőn — hangsúlyozom, szerény de nem egyedül álló meggyőződésemet papírra vetve, Tisza István államférfiúi nagyságát vontam kétségbe, semmikép sem vonatkozott ez Tisza István kétségbevonhatatlanul és már a nemzet által is elismert férfiúi nagyságára, kiválóságára, tiszta je'lemére, izzó magyarságára. De mindez még nem jelenti az államférfiúi nagyságot és alkalmasságot. Nem is ezen van most a hangsúly. Amikor azonban az illusztris cikkíró nekem szegzi azt a megállapítást, hogy: „.. . melynek nem egy megállapítása ellenkezik a történe'i igazsággal, a belőlük levont következtetések pedig, ha egyszer elterjednének a nemzet közvéleményében, igen 'könnyen magukka! hozhatnák a magyarság politikai szemléletének a trianoni országihatárokra való összezsugorodását s az önkéntes, egyúttal végleges lemondást Szent István birodalmának helyreállításáról''." — akkor kénytelen vagyok sürgősen két megállapítást tenni. Először is -Szent István birodalma nem' a világháború után, Trianon-nal szűnt meg, ihanem 1526-ban, a Habsburgok magyar királyságának a megindulásával, az elmu't négyszáz év a tanú emellett. A politikai szemlélet, a magyar imperialista politikai szemlélet, vagyis Szent István birodalmának a helyreálítása — miként ugyancslak e számban közölt Németh Imre kitűnő cikkéből is kiviláglik — teljesen független az osztrákmagyar monarchikus konstrukciótól, sőt ebben az egyenes formájában megvalósíthaitatían. Hiszen ismerjük a „divide et impera" jelszót, amelynek Ferenc Ferdinánd is nagy híve volt. Másodszor pedig a többi már ebből folyik: ha az 1867-,iki kiegyezést a kor haladásával úgy módosították volna, hogy önálló magyar hadügy, külügy és pénzügy lett volna, akkor Trianon nem következett volna el, hanem talán csak Versailles és St. Germain. Egyébként még mindig nem állunk azon a történelmi távlaton, ahol akár az illusztris szerző, akár szerény csekélységem felfogását megdönrhetetlenü' szentesíteni lehetne. Addjg pedig, az ellenkező vélemény legnagyobb tisztelete mellett, a magamét fenntartom. Csák István.) 172 Birodalmi gondolat és nemzeti öncélúság rta; Németh Imre országgyűlési képviselő A magyarság tízévszázados európai történelmének legnagyobb válságát nem csupán az ország testének fizikai megcsonkítása (jobban mondva szétdarabolása) determinálja. A válság méreteinek és jelentőségének az ezeréves országtest szétszabdalása csupán egyik mutatója, mint ahogy az általános meteorológiai helyzetnek a hőmérő állása csupán egyik komponensét jelzi, de teljes és helyes felismeréséhez szükség van a légsúlymérő, a légáramlást mérő és egyéb műszerek adataira is. A szellemi, erkölcsi és materiális összetevőkből adódó, egyetemes nemzeti élet katasztrofális válságának csupán fizikai méreteit jelzi a nemzeti élet földrajzi fundamentumának öt darabra való szétesése. Már most, hogy triviálisabban fejezzem ki magamat, azt kell mondanom: hogy egy nemzet életében a territoriális katasztrófa semmi esetre sem olyan súlyos, mint a szellemi és erkölcsi és ha egy nemzet szellemisége és erkölcsisége megfelelően vértezett, azt mondhatnám: játszva heveri ki a legsúlyosabb fizikai katasztrófákat is. Elmondhatjuk-e mi, hogy minket a trianoni katasztrófa kollektív szellemi és erkölcsi erőink java teljességében ért? Sajnos nem. Elmondhatjuk-e, hogy a katasztrófa fizikai beteljesedésének pillanatától kezdődően jelentékenyen és az egész nemzeti lelket áthatóan történt-e változás? Néhány kivételesen nagy próféta szavának hatása alatt 'kétségtelenül feltámadt az általános vágy az erkölcsi megújhodás iránt. A katasztrófából történő feltámadáshoz szükséges általános szellemi felkészülés azonban még mindig csak egyes jobbaknak és magánosoknak erőfeszítésében mutatkozik. Minden félreértés elkerülése végett mindjárt megmondom azt is, hogy amikor az általános szellemi felkészülés hiányát emlegetem, akkor nem is annyira a műveltség általános színvonalára gondolok. Mert bizonyos, hogy a magyar társadalom egyedeinek műveltségi átlaga nem rosszabb, mint például a hollandoké. Lehet, hogy ott nivellálódottabb a műveltség, de átlagos színvonala nem hiszem, hogy magasabb, mint a mienk. És hogy tovább világítsam ezt a kérdést: bizonyos, hogy nem volt a háború előtt sem, egész Európában olyan náció, ahol például annyi ember tudott volna citálni Horatiusból, mint Magyarországon. Bizonyos, hogy sokkal több magyar tudta, merre van a Quartier Latin, mint ahány francia tudta, hol van Magyarország; bizonyos — sőt ez köztudomású, hogy viszonylagosan jobban ismertük és ápoltuk Shakespeare-t, mint az angolok, sőt talán némi túlzással, azt a gyanúmat is ki merem fejezni, hogy Goethe igazi szellemét is jobban megértettük, mint a német, különösen a porosz átlag. Hogy előbbi hasonlataimnak csak egyikére térjek vissza: amíg Magyarországról még csak nem is sejtő nagy francia tömegek legműveletlenebb kis parasztja is pontosan tudta, mit jelent Elzász, vagy Marokkó, addig az a magyar társadalom, amelynek még az átlagot épen csak hogy megütő tagja is pontosan tudta, hogy hívják Trasval fővárosát, még magasabb művelődési fokon álló