Törvényhozók lapja, 1936 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1936 / 15-16,. szám - Birodalmi gondolat és nemzeti öncélúság

egyedeiben is végzetesen elfelejtette azt a problémát, ami pedig már száz esztendővel ezelőtt is létünk, vagy nemlétünk problémája volt: a nemzetiségi kérdést. Végzetesen elfelejtettük még saját nagyjainknak erről a kérdésről való verejtékes töprengését is, nem is beszélve arról, hogy vajion hány ember volt itt tájékozott például arról a herderi műről, amely a nemzetiségi gondolatot megfogalmazta és a nemzetiségi öntudatosodás politikai mozgalmainak legfőbb impulzusa volt. A szellemi készületlenségről és vértezetlenségről beszélve azt a mérhetetlen tájékozatlanságot értem, amely legégőbb sorsproblémáink felől bennünk élt és amely tájékozatlanság és felkészületlenség okozta kapkodó zűrzavar olyan jelentékeny tényezője volt katasztrófáinknak és oka annak is, hogy még mindig inkább csak ösztönösen, mintsem tudatosan keresi nemzeti kollektivumunk a lesújtottságból való felemelkedésünknek és nemzeti hivatásunk teljesítésének útját. Meg kell elégednünk a tényezők leszögezésével: bizonyos az, hogv aligha volt náció széles ez Európában, amelynek uralkodó nemzetisége, a maga közszellemében olv kevés tiszta és világosan tudatos elemet hordozott volna a maga nemzetiségének lényegéről, eredetéről, vérségi összetevőiről, valódi történelmi hivatásáról, történelmi sorstársainak, a magyar államiság, — vagy ha úgy tetszik birodalmi keret — más nemzetiségű tagiainak vágyairól, aspirációiról és ezek természetéről, ezekhez való viszonyáról és egyéb súlyos sorskérdésekről, — mint az összeomlás pillanatában Hungária földjének magyar nemzetisége. Sajnos nem voltunk tisztában sorsproblémáink alapfogalmaival, nem ismertük eléggé sem a magung történelmi, meg helvzeti energiáit sem, nemhogy ismertük volna azokat az erőket és energiákat, amik a magvar nemzetiségünk és az általa reprezentált magyar birodalmi gondolat ellen feltámadtak. Még mindig nagvon-nagyon távol állunk tőle, hogy a magyar helyzeti tájékozódásnak olyan alapvető fogalmai, mint például: a nemzeti öncélúság, vagy a birodalmi gondolat kérdése a nemzet széles rétegeinek, vagv legalább értelmiségének általánosabb tudatában világosan álljanak. Cikkem címében megadott sorrendet tudatosan megváltoztatva előbb a nemzeti öncélúság fogalmáról szeretnék beszélni. Ez a fogalom — mint jelszó — ma többször fiangzik el és az az érzésem, hogy a kimondok és hallgatók többször félreértik, mint a birodalmi gondolat ritkábban emlegetett fogalmát. Pedig alig hiszem, hogy van nemzet a világon, amelynek politikai irodalmában a nemzeti öncélúság tisztább, emelkedettebb szellemű, egyetemlegesebb értelmű megfogalmazást kapott volna, mint a két legnagyobb politikai tudatosítónknak, Zrinyi Miklósnak és Széchenyi Istvánnak műveiben. Mind a kettőnek írott műveiben, de egész életművében is megtalálható a nemzeti öncélúság fogalmának az a nagyvonalú és számunkra egyedül használható fogalmazása, amely szerint a nemzeti öncélúság a magyar nemzetiség fizikai és lelki alkatának olyan kiélési formáját jelentheti, amely kihozza legjobb kvalitásainkat és életre szüli azokat az értékeket, ami nemzetiségünk különváló létét az egyetemes emberiség előtt igazolják. E nagy magyarok tanítása szerint a magyar nemzeti öncélúság gondolata csak abban az esetben értelmes, ha ez az öncélúság nemcsak a magunk léte, de az egyetemes emberi lét számára is termel hasznos szellemi, erkölcsi és anyagi értékeket. Politikai értéktermés szempontjából ez annyit je,lent, hogy a mi helyzetünkben, nekünk az öncélúság gondolata nem jelenthet nemzetiségi önzést, de jelentenie kell nemző inspirációját olyan sajátos magyar birodalmi életforma megteremtésének, amelyben más nemzetiségek is jól érezhetik magukat. És ha ezek a nagy, tudatos és tudatosító magyarok a nemzeti öncélúság fogalmát így határozták meg, akkor bizonyos, hogy ők ezt a tanítást a magyar élet, a magyar történelmi lét legjobb hagyományainak teljes átéléséből merítették. Még a magyar nemzetiség imperialisztikus gesztusainak nagy képviselői: Szent István, III. Béla, Nagy Lajos, Mátyás és Báthory István is mindig valami nagy, egyetemesebb elvnek, szellemi, erkölcsi, vagy művelődési gondolatnak és semmiesetre sem az önzőbb fajhódítási ösztönnek egyedülvaló erejétől űzve voltak imperialisták. És bizonyos, hogy sem Zrinyi, sem Széchenyi, sem az ő meghatározásuk értelmében nemzeti öncélúságot kereső nagy magyarok nem tévesztették össze a nemzeti öncélúság gondolatát a faji öncélúság gőgösebb és kizárólagosabb gondolatával. Az ő nemzeti öncélúságuk ölelő gondolat, — a faji öncélúság gondolata tisztító fogalom. Mert a faji öncélúság gondolata taszító fogalom. Mert a faji öncélúság gondolata azt mondja: követelem a magam fajtája számára faji tulajdonságaim maradéktalan kiélésének teljes szabadságát, tekintet nélkül arra, hogy ez a maradéktalan kiélés hasznos-e az egyetemes emberiség vagy annak más nemzetiségei szempontjából. A faji öncélúság gondolata gőgös és kizárólagos, mert alapmotívuma a minden más fajjal szemben érzett apriori fölény és felsőbbrendűség és ennek alapján fejlődő uralkodási vágy. Kétségtelen, hogy átmenetileg hatalmas energiákat tud megmozgatni, mert az emberek legbrutálisab és csupán az egyetemesebb erkölcsi, meg szellemi kultúrák által fékentartott ösztöneit mozgatja meg, de a la longue, — a faji öncélúság kultuszának mámorába esett népre magára is veszedelmes lesz, mert a faji imperializmus erőit fokozva állandó izgató elemeket termel önmagával szemben is, minden más, tőle idegen fajtában. Ilyen gőgös és kizárólagos öncélúsággal mi semmire sem mennénk, még akkor sem, ha mindörökre lemondanánk tágabb értelmű történelmi hivatásunkról, az átfogóbb, nagyobb birodalomalkotásnak számunkra sorsszerűén rendelt feladatairól. De használhatatlan ez az elmélet különösen akkor, ha ezt a mi természetes hivatásunkat betölteni akarjuk. Ebben az esetben vissza kell térnünk a Zrinyi és Széchenyi-féle formulához. Gondoljunk csak ezekre vissza: ők is, mind a ketten követelték a magyar nemzeti öncélúságot, a magyar nemzetiség számára az élet szabadságának azt a legnagyobb mértékét, amely a nemzeti értéktermelés maximumát biztosítja. De minden külső erő és hatalom szabadságot korlátozó szándékai ellen való küzdelmet megelőzően, azoknak a bilincseknek lerázását követelik, amiket a nemzeti szabadságra a saját bűneink, a saját nemzeti fogyatkozásaink raktak, ők nem az összes, jó és rossz faji, vagy nemzeti tulajdonságok maradéktalan kiélését keresték, csak a jó és nemes tulajdonságok kiélésének teljes lehetőségét. ők is hasonlítgatták fajtájukat, nemzetiségüket más, idegen nemzetiségekhez, ők is felsorolták, rajongó szeretettel, hogy ez lenne a világ legértelmesebb, legszebb, legemberibb, legbátrabb és legszeretetreméltóbb nációja. De mindig hozzátették: ha, minden külső ellenség előtt előbb legyőzi önmaga legnagyobb ellenségét, saját hibáit. 173