Törvényhozók lapja, 1936 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1936 / 9-10. szám - A biztosítás újjá szervezéséről

szociális gondolat. Ennek a gondolatnak a biztostíási üzlet keretébe bevitele más irányban is lényeges változást vont maga után. Nevezetesen az addig tisztán egyéni elhatározáson alapuló biztosítás a gazdasági alkalmazottak javára a kényszerbiztosítást valósította meg. A gazdasági cseléd és munkásbiztosító pénztárról intézkedő 1891 évi XlV-ik törvény által vonult be a szociális gondolat «s a biztostíási kényszer a biztosítási ügynek keretébe. Ezt követte az 1907. évi XlX-ik törvény, mely az Országos Munkásbetegsegélyző és Balesetbiztosító Pénztárt szervezte meg. A részint törvény, részint magánjogi szerződés alapján szervezett különböző gyám és nyugdíjintézeti pénztárak, majd az Országos Társadalombiztosító Intézet (OTI) és a Magánalkalmazottak Biztosító Intézete a szociális gondolatnak és a kényszerbiztosításnak gyakorlati tényezői. Ezek az intézmények "mind-mind az életbiztosítással kapcsolatosak. És immár szabad szemmel is látható, hogy a vagyoni károk megtérítését célzó sokféle, u. m. a tűz, jégverés, betörés, üvegbetörés, óvadéksikkasztás, szárazföldi és vízi fuvarozási stb. kárbiztosítások mellett mily nagy terebélyes fává nőtte ki magát az emberi élethez, tehát az embernek egészségéhez, testi épségéhez, munkaképességéhez, az életnek időtartamához fűződő vagyoni érdekeknek biztosítása. Sajnos, a teljesen egy tekintet alá vonható évjáradék és nyugdíj biztosítást törvény egységesen nem szabályozza. Ennek a nyilt kérdésnek szabályozását a reformtörvény nem mellőzheti. A szabályozásnál különös tekintettel kell lenni arra, hogy a magánüzleti vállalatok tisztán üzleti érdekből, akkor gyakorolják a felmondást fiatal alkalmazottaikkal szemben, amikor az úgynevezett nyugdíjképességre jogosító szolgálati időt már megközelítették. A közületek pedig a nyugdíjképesség elérhetését az alkalmazás ideiglenességének huzamos fentartásával hátráltatják. A Phönix biztosító válságát a tudósítások szerint a vezetőségnek a büntető törvénybe ütköző visszaélései okozták. Az általa folytatott biztosítási ágazatok közül legtragikusabb azoknak a biztosítottaknak és kedvezményezetteknek a sorsa, akik u. n. életkor elérési, avagy elhalálozás esetére, avagy évjáradék fizetése iránt kötöttek életbiztosítási szerződést. Hányan lehetnek ezek között a biztosítottak között olyanok, akik takarékos életmódnak folytatása közben, szorgalmas munkával megtakarított keresetüket az évenkénti biztosítási díjaknak fizetésére fordították azért, hogy díjtartalékaiknak kamatos kamatával együtt öregségük, munkaképtelenségük elkövetkezésének esetére maguknak szükséges tőkét, avagy évjáradékot, (nyugdíjat) biztosítsanak. Hányan vannak közöttük olyanok, akik életbiztosítással akartak fiú gyermeküknek ipari, keresk. üzleti, vagy más gazdasági önállóságot, leányuk részére a hozományt biztosítani! Hányan lehetnek olyanok, akiket csak pár év, néhány hónap, választott el a biztosított tőkének esedékességétől és felvételétől, a biztosított évjáradéknak (nyugdíjnak) folyósításától, vagy épen olyanok, akik a már élvezett évjáradékot (nyugdíjat) a válság kitörésekor, máról holnapra elvesztették? Mindezeket a tragikumokat, csakhogy más oknak okozataként megérte, elszenvedte és szenvedi még sokáig a magyar társadalom is. Nálunk ezt a végzetes tragikumot a koronainfláció, ez a máig megtorlatlan és jóvá nem tett nemzetpolitikai bűncselekmény okozta. Ez a bűncselekmény a papírpénzben, a részvényekben, a záloglevelekben, koronajáradék és életbiztosítási kötvényekben, takarékpénztári betétekben, váltókban, magánadóssági kötvényekben elhelyezve volt, némelyek számítása szerint tizennyolc milliárdnyi u. n. jelképes vagyont elpusztította. A koronainflációnak máig jóvá nem tett bűncselekménye elpusztította a magyar nemzet egész forgótőkéjét. Emiatt pusztult el — állítólag — 30 milliónyi árvavagyon, ebben azoknak az árváknak a vagyona is, akiket atyjuknak hősi halála juttatott árvaságra. Elpusztult mennyi, de mennyi jótékonysági és kulturális alapítványi vagyon! A Phönix esetében a vezetőségnek visszaélni, tehát emberi cselekmények, a mi esetünkben pedig a pénzügyi rendszer és a szervezet okozták a tragikumot. Az okozat mindkét esetben ugyanaz, csak az ok más itt és ott. Ott, mint az eddigi tudósítások állítják, a díjtartalékokkal, tehát tulajdonképen a biztosítottak vagyonával űztek szélhámoskodást. Hogy hogyan? nem tartozik ide. Tanulságul elég annyi, hogy az Ausztriában fennálló rendszerben ez a szélhámoskodás elkövethető volt. A mi 1923. évi VIH-ik törvényünk ujabb, igen nagy fontosságú lépés a magyar biztostíási ügy fejlődésében. Miután ugyanis a fent idézett törvények a szociális gondolatot és a kényszerbiztosítást, ez a most idézett törvény pedig a közérdek védelmének eszméjét vitte a biztosítási üzletbe. Ez a törvény erélyes beavatkozást jelent a biztosítási üzletnek kezdeményezésébe és folytatásába. Az 1875. évi XXXVII. törv. 453—462. §-ainak hatályon kívül helyezésével most már az Állami Felügyeleti Hatóság ellenőrzi a biztosító magánvállalat megalakítása és működése előfeltételeinek, a biztosítási alap és díjtartalékra vonatkozó rendelkezéseknek teljesítését. És egyben az összes, tehát az itt működő külföldi biztosítóknak (köztük a Phönixnek) üzletvitelét is szigorú állami felügyelet alá helyezte. Nem lehet elvitatni ennek a törvénynek a biztosítottaknak érdekeit a biztosításnak közérdekét védelmező célzatát. Sajnos azonban, hogy ez a törvény — mint azt az alábbiakban bebizonyítom — tisztán rendőri jelentőségű. A törvény 8-ik §-ában foglalt rendelkezésekből ugyanis következik, hogy a biztosító vállalat még a legtüzesebb állami elenőrzés, a legerélyesebb állami felügyelet ellenére is válságos helyzetbe kerülhet, fizetéseit megszüntetheti. Ennek az esetnek bekövetkezése esetére aztán a Felügyelő Hatóságnak joga van arra, hogy a biztosító vállalatnak épen az életbiztosítási üzletben fennálló, folyó biztosításokból eredő kötelezettségeit egészen 30%-ra leszállíthatja. Kétségtelen, hogy ennek az állami gesztusnak következményeként a biztosítottak kárt szenvednek. Az életbiztosításba fektetett vagyonuknak a legtüzetesebb állami ellenőrzés és a legerélyesebb állami felügyelet ellenére is 70%-át elveszthetik. Amennyire helyeselhető egyfelől a biztosítottak érdekeinek az üzletvitelnek állami ellenőrzéssel és felügyelettel célzott védelme, ép annyira helyteleníthető az, hogy az állami mindenhatóság a biztosítottakkal, sőt tovább: az egész társadalommal szemben megbízhatatlanná bizonyulhat. Erre a megbízhatatlanságra, az állami mindenhatóságnak erre a diszkreditálására a Felügyeleti Hatóság útján maga az állam szolgáltat a törvény alapján ténybeli okot és bizonyítékot. Ha már maga a törvény provideált a 8. §-ban elsorolt lehetőségekre, akkor a biztosítottak társadalmát a még oly tüzetes állami ellenőrzés és a még oly erélyes állami felügyelet sem nyugtathatja meg. Az állami ellenőrzés és felügyelet biztosítékul szolgál ugyan arra, hogy azok az értékpapírok, amelyekbe a biztosítási alap és a díjtartalék elhelyezve van, nemcsak valóban komoly (u. n. nehéz) értékpapírok, hanem a Fel94