Törvényhozók lapja, 1936 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1936 / 9-10. szám - Az újságíró és a kor

pedig folyton rossznéven vesszük, hogy a közélet utazóitó! folyton a jegyüket kérik, jó irányban haladnak-e és nem akarják-e becsapni a világot. Az újságírónak úgy kell érteni az arcok pszihologiájához, mint a jó kártyásnak. Ha valahol jön a kósza hír, hogy lemond a kormány, akkor a beavatottól nem azt kell kérdezni, igaz-e, hogy le fog mondani, mert erre a beavatott begombolkozik, azt kel! kérdezni, miért mondott le? Akkor a beavatott természetesen csillogtatni fogja kitűnő értesültségét. Például: a miniszterelnök rosszkedvű. Lehet, hogy csak a cipője szorítja, de az is lehet, hogy szorít a csizma. Az újságírónak valami belső megérzéssel, valami különös szeizmográfszerű képeséggel kell dolgoznia, hogy a kettő között különbséget tudjon tenni. Vagy például: az ismert tekintélyes politikus komor arccal lép ki a miniszterelnökség kapuján. Ha az újságíró azt kérdi tőle, történt-e valami, hirtelen rendbeszedi magát és közömbös arccal azt fogja felelni: Semmisem. De ha az újságíró azt fogja kérdezni tőle: Hát mit szól ehhez kérem?, akkor azt fogja felelni: Én már régen megmondtam, mert... És szépen, folyamatosan elmeséli mindazt, amirőil az újságíró esetleg semmit sem tudott, vagy csak keveset sejtett. Az újságírónak legfontosabb az informátor. Vannak jó és rossz informátorok. A képviselőházban csiripelő verebek és néma csukák járnak. Pedig az információ fontos. A jó, megbízható, komoly értesülés a legnagyobb alátámasztás és segítség az újságíró számára, de egyúttal a legjobb védekezés is. Mert nem kell azt hinni, ha én nem informálok, akkor nem informál más sem. Esetleg éppen az ellenfél ad információt. Sokszor hangoztatják azt a vádat, hogy az újságíró indiszkrét, pedig az indiszkréciót soha nem az uiságíró követi el, aki megírja, hanem aki elmondja. Mivel pedig ebben a túloldal igen nagy, a mi részünkről nem a legokosabb taktika az állandó titkolódzás és rejtegetés. Különben is komoly újságíró még soha semmit nem írt meg, amit mint titkot bíztak rá. De hogy azután idegesen keresi a valóságot és ki és pattantja, ha titkolják előtte, az természetes. Az újságíró kérdez, a közéleti személyiség felel. Ez az interjú. A közéleti személyiség cselekszik, — az újságíró válaszol rá. Ez a vezércikk. A közéleti személyiség nyilvánosan szerepel, — az újságíró beszámol róla, ez a riport. A közéleti személyiség titokban csinál va]amit — az újságíró leleplezi. Ez a szenzáció. Az újságírónak mindenkit kellene ismerni, mert csak így fudhat meg mindent és nem volna szabad ismernie senkit, mert csak így írhatna meg mindent. Az újságíró még az ellenfeleknek is tehet szívességei, de engedményt nem tehet még a barátnak sem. Az újságíró bár benne él a közéletben, és mindig emberek között van, voltaképpen a közélet nagy magányos vándora. Az újságíró csak egyvalakire számíthat: saját magára. Az újságírói becsületnek éppen úgy megvannak az íratlan törvényei, mint a férfiúi lovagiasságnak. Azt hiszem, hogy a két megíratlan szabályzat majdnem szóróiszóra fedi egymást mindabban, ami morál, legfeljebb abban lehet eltérés közöttük, ami forma. Az igazi újságíró mindig szerelmese a nyelvnek, amelyen ír. Lehet, hogy ezért kerül vele annyiszor ellentétbe. * Deák Ferenc sajtótörvénye, hogy csak igazat szabad írni. De ezt ki kell egészíteni azzal, hogy az igazat meg kell írni! Az újságíró a valóságot írja meg, de az igazságot szolgálja vele. A sajtószabadság az újságíró számára olvan, mint a levegő az élő embernek: ném élhet nélküle. A felelősség olyan, mint a tisztaság — utálatos volna szabadon, jó kenyéren, — de piszkosan élni. Ami hibát csinál, ami kellemetlenséget okoz az újságíró, annak mindig a sajtó issza meg a 'levét. Ami jót végez, ami szép eredményt ér el az újság, abból az újságíróra nem háramlik semmi. Az igazságtalanságok így egyenlítődnek ki, nem éppen igazságosan, — de mindenesetre emberi módon. A régi patriarchális világban, amikor a sajtó még jó üzlet volt, az újságíró azt érezte, hogy a tömeg vezetője, tehát nem tett soha engedményt a népszerűségnek. Ma, a lapkiadás nehéz és keserves mesterség, a kiadó tehát elsődleges szempontnak tartja a népszerűséget. Az újságírónak ezt tudomásul kell venni, de maga mégsem szolgálhat mást, mint az igazságot. Éppen ezért a társadalom érdeke, a magyarság érdeke, a keresztény közönség érdeke, hogy minél több biztosítékkal vegye körül az újságíró munkáját és exisztenciáját. Az újságíró az olvasó eleven lelkiismerete. Azért is nein hallgatnak rá. A legtöbb ember szeret azzal dicsekedni, hogy újságíró volt valamikor. A vérbeli zsurnaliszta szereti hinni azt magában, hogy valamikor az lesz. Az újságírókról sokszor mondják el, hogy szeretik az előleget és azt elhallgatják, hogv milyen ritkán kapnak. De arról mindenki elfeledkezik, hogy az újságíró már a pályaválasztáskor előlegbe odaadta az egész életét és vele a meggazdagodás minden reménységét és a magasrajutás minden ambícióját. Furcsa, de úgy van, hogy a legharcosabb vezércikkírók rendesen a legbékésebb családapák, az izgalmas riportok írói nyugodt, csendes emberek, a szelíden bölcselkedő tárcaírók ellenben ideges, mérges urak, és a vidám humoristák savanyú agglegények. Az újság minden újságíróból azt veszi ki a maga számára, amire a köznek semmi szüksége nincs. A harcos publicista felesége nem is tudja, hogy a férje azért olyan szelid ember, mert kiadja a mérgét a nála nagyobb urakra és a lírai hírfejek íróinak barátai nem is sejtik, hogy velük azért veszekszik annyit, hogy az újságban sohasem szidhatnak meg senkit. Szép, szabad pálya. Mindenesetre most azt lehetne mondani, csak jót tud az újságírókról? Igen! Az igazi, ideális újságíróról csak jót tudok. Idestova huszonöt esztendeje már, hogy hivatásszerűen foglalkozom újságírással, de ma sem ábrándultam ki belőle. Szép, szabad és föggetlen pálya és ha újra kellene élnem, újra kezdeném. De hogy szép, szabad és független maradhasson, az nemcsak az újságírók érdeke, hanem elsősorban a közönségé is. Körül kell venni ezt a pályát olyan biztosítékokkal s olyan törvényes és társadalmi támogatással, hogy az ujságírótevékenység a szabadság és felelősség egyensúlyában érvényesülhessen s az újságíró megőrizhesse tollát tisztán és függetlenül és megőrizhesse lelkének önfeláldozó önzetlenségét, minden hatalommal szemben való büszkeségét és minden nagy nemzeti és erkölcsi cél iránt való alázatosságát. 91