Törvényhozók lapja, 1936 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1936 / 9-10. szám - A biztosítás újjá szervezéséről

Ami pedig ennek a pályának visszaéléseit, az úgy­nevezett álhirlapírókat illeti, ezekkel szemben megvan a védekezés. Elsősorban is az, hogy a sajtótörvényt mara­déktalanul kell végrehajtani, — nemcsak betűje, hanem szelleme szerint. Tehát nem szabad lapengedélyt adni olyanoknak a kezébe, akiket az ujságirótársadalom nem tart tagjainak, s aki csak tenyésztője lesz az álhirlap­irodalomnak. Aki az újságírással és a sajtó hatalmával visszaél, az ellen mi magunk újságírók kívánjuk a leg­szigorúbb eljárást. Ha tényleg lesz új sajtótörvény, az ujságirótársadalom illetékes tényezői készséggel fognak tanáccsal és útmutatással szolgálni, hogyan lehet kiiir­tani a sajtó parazitáit. Az első és leghatalmasabb véde­kezés a közéleti tisztaság, mert az álhirlapíró olyan furcsa bogár, amelynek életfeltétele a szemét, a szennyes és a korrupció. Aki az életben szembetalálkozik efajta sajtóbrigantival, adja a rendőrség kezére, jelentse fel irgalmatlanul. A hatóságoknak pedig következetesen kell üldözniök iminden ilyen visszaélést, mert ez nemcsak a közönség, hanem elsősorban az ujságirótársadalom ér­deke is, hiszen annak megbecsülését, elismerését és te­kintélyét rontják. Az újságíró pályát azonban szabal pályának kell megtartani, mert ez biztosítja az állandó felfrissülést, a folytonos megújulást, a fiatalság és tehetség érvényesü­lését. Ez az a pálya, amelyet a fiatalok elől soha el nem zártak, ahol a fiatalokat mindig szeretettel fogadták. Mert ezen a pályán szükség van az elkerülhetetlen és állandó utánpótlásra s az erőknek felfrissítésére. Öröm­mel mondhatom, hogy ez a fiatal újságíró nemzedék, amely most nő fel, tudásban, képzettségben épp úgy, mint megbízhatóságban és rátermettségben méltó utóda lehet a legnagyobb elődöknek is. Mi újságírók soha sem zártuk el az utat a fiatalok előtt és átadtuk nekik azokat a helyeket, amelyeken a fiatalság lobogó lelkesedése és kemény munkabírása adja meg a gyors érvényesülést. Az újságírók között viszont — és azt hálával állapítom meg — a fiatalabb nemzedéknél sohase tapasztaltam azt a törekvést, amelyik az öregeket erőszakosan akarja félreállítani, sem azt a könnyelműséget, amely a régiek értékeit és eredményeit lekicsinyeli. Az 1886. évi VIII. törvénycikk elrendelte, hogy a főrendeket két eredeti példányban vezetett, számo­zott és átfűzött családkönyvben kell nyilvántartani, amelyek egyike a főrendiház levéltárában, másika az országos levéltárban volt megfelelő alkotmányos formák között elhelyezendő és megőrzendő, de a magyar királyi trónra jogosult család tagjait úgy­szólván kizárólag hirlaptudósításokból és naptárak­ból ismerjük. Akinek kételyei merülnek fel e tárgyban és ki­vincsiságát ki szeretné elégíteni, az intézzen felhí­vást a Habsburg-párt valamennyi tagjához: szíves­kedjenek reámutatni arra a nyilvános könyvre, köz­okiratra, amelyben a magyar alkotmány valamelyik illetékes tényezője tartja számon a magyar trónra következőket és azok rendjét. (Polonyi Dezső: „Magyar királykérdés" 1928.) A biztosítás újjá szervezéséről Irta: Varga Lajos dr. debreceni ügyvéd „Pénzügyi rendszerünk és hitelszervezetének re­formja című munkámban * rámutattam arra, hogy pénz­ügyi szervezetünk két irányban, ú. m. a hitel és a biz­tosító-kapitalista vállalatokra tagozódik. Különösen hangsúlyoztam azt, amit nem lehet eléggé nyomatékkal a törvényalkotó és a kormányzati hatalomnak figyelmébe ajánlani és amire a társadalom ráeszmélni még ma nem képes, hogy úgy a hitel, mint a biztosítási ügy vitán felüli nemzeti közérdek. Továbbá azt, hogy kiegyenlíthetetlen ellentmondás állandósult abban a tényben, hogy a hitel és a biztosítás nemzeti közérdekei az egyéni érdekekben önző, kizárólag nyerészkedő, egyébként gyökértelen ma­gánvállalatokat uralják. Az egyéni érdekben nyerészkedés mindkét szervezet­nek valóságos élettana. A hitel és a biztosítási ügynek szervezetei emiatt a kizárólag nyerészkedő szellem miatt gyökeres reformra szorulnak. A gyökeres reformnál abból a legmagasabb szempontból kell kiindulni, hogy a hitel és a biztosítási szervezetből ezt a mostan uralkodó, az egyéni érdekben nyerészkedő, a haszonelvűségi, az utilitárista szellemet teljesen ki kell küszöbölni. A hitel és a biztosítási ügyet — közérdekű céljuknak megfelelően — mint abszolút közérdeket kell tekinteni és közérdekű természetüknek megfelelően közérdekű-altruista szellemben működő in­tézményeknek megszervezésével kell a gyökeres refor­mot végrehajtanunk. Jól tudom, hogy aki ezt a fennálló pénzügyi rend­szert, aki a mai pénzügyi szervezeteket támadja, — sőt elköveti azt a vakmerőséget, hogy a támadáson túl holmi reformtervezettel merészkedik a nyilvánosság elé: annak a sorsa legjobb esetben az agyonhallgatás, vagy a — terror. A terrornak még a legenyhébb neme a „naiv dille­tantizmus", a „fantaszta hóbort", a „pénzügyi gyalog­próféta" jelzőkkel feldíszítés Mindez valahogy csak el­viselhető. Ellenben a pénzügyi rendszer és a szervezetek reformjára irányuló önzetlen törekvésnek „demagógiá­nak" elnevezése egyenesen felháborító. , Pedig hát a dolog úgy áll, hogy a természet ház­tartásában, az egész szerves világban minden élő lény örökké változik, fejlődik, minden élő lény folytonosan regenerálja önmagát. Az ember is rabja ennek a termé­szeti törvénynek. Az anyagcsere útján regenerálódik fizikailag. A tudományoknak, a művészeteknek folytonos fejlődésével, a művelődésnek terjedésével regenerálódik lelkileg, szellemileg. Az emberi fejlődésnek kiindulási pontja az ősembernek megjelenése, a fejlődésnek nagy útjára az utolsó ember teszi a pontot. E között a két véglet között a fejlődés örökletes. Keresztül tör nyelv­határokon, politikai demarkációkon, lehengereli világhó­dítóknak zsarnoki uralmát, eltapossa az embereknek bárgyú rosszakaratát, világoságot gyújt a tudatlanság­nk sötét barlangjaiban. Elolvasztja a politikai, a gazda­sági, a lelki rabszolgaságnak bilincseit... Mert a folytonos fejlődés, a haladás természeti, tehát isteni törvény. Ezzel szemben aztán csak a vastag tudat­lanság, az elvakultság, a saját gyarlóságában elbizakodott­ság mondhatja azt, hogy nem is az Isten, hanem a gyarló ember által alkotott rendszerek és intézmények annyira tökéletesek, minden helyen és időben annyira helytállók, hogy regenerálódásra, reformra sohasem szorulnak. Hogy azokat nem temetheti el az idők homokja, azokat nem 92

Next

/
Oldalképek
Tartalom