Törvényhozók lapja, 1935 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1935 / 7-8. szám - Pénzügyi rendszerünk és hitelszervezetének reformja. (IV. [rész])

ségre alapított bankkapitalizmusnak „kitaposott utain" haladva, szakadékba zuhant. A közületi és magángazdaságokban bekövetkezett zavarok, a szociális bajoknak egész hosszú sorozata, a mindennapi életszükségleti cikkeknek ebben a mindent megtermö agrárországban kényszerű nélkülözése, az általános elszegényedés (túlzás nélkül mondható, hogy) a MNB-nak erre a nemzeti érdekellenes deflációs politikjára vezethető vissza. Miért nem ragaszkodott a MNB az OMB és a Bank of England által is „már régen kipróbált" ehhez a rendszerhez? A neki életet adott nemzetnek érdekében miért nem járta ezt, az OMB és a Bank of England által „régen kitaposott utat"? Miért nem merítette ki törvényesen fedezett bankjegy kibocsátási képességét állandóan? Talán a bemutatóra szóló, ismeretlen külföldi részvényérdekeltség befolyása miatt? Miért nem gyakorolta a fedezetlen papírpénz kibocsátási jogot? Az inflációnak helytelen értelmezése miatt? Vagy amiatt, mert ebben az esetben jegyadót kellett volna fizetni? Ez, a nemzetet kiéheztető deflációs pénzügyi politika a papirpengő valutáris értékének, sem vásárló erejének védelmével egyáltalán nem indokolható. Az alapszab. 1. cikkében a homlokára írt kötelességeket nem teljesítette. Fedezett papirpénz kibocsátási képességének kimerítését elmulasztotta. A 88. cikkben biztosított fedezetlen kibocsátási jogát, a nemzetnek világos érdekei ellenére sem gyakorolta. 11. A rendszernek és szervezetnek gyökeres reformját kézzel foghatóan indokolja a MNB üzletkörének alapszabály-, tehát törvényszerű szabályozása. Az alapszabálynak IX-ik fejezete szabályozza részletesen az üzletkört, vagyis a MNB üzleti tevékenységének területét. Ez az üzleti tevékenység kizárólag rövidtejáratú, tehát merkantil természetű hitelműveletekre terjedhet. A hosszúlejáratú hitelműveletek ellenben, ha nem is kifejezetten, — de teljesen kirekesztette az üzletkörhői. Az alapszab. 50. és 58. cikkei aztán még további — végzetes — korlátozásokat tartalmaznak. Az 50. cikk ugyanis kimondja, hogy „az állam és a többi politikai közületek a bank eszközeit egyáltalán nem vehetik igénybe anélkül, hogy a felvett bankjegyek ellenértékét aranyban vagy devizákban egyidejűleg nem szolgáltatják". Mit jelent ez a jogi szemüvegen nézve, nagyon homályos rendelkezés ? Azt kétségtelenül megállapíthatjuk, hogy az a magyar állam, mely a MNB-nak életet adott, mely a nemzeti felségjogoknak, mondhatni, a legjelentékenyebbjét: az ércpénzt helyettesítő papirpénz kibocsáthatásának felségjogát kizárólagos jogosultsággal ráruházta, az a magyar állam, mely a MNB-t még további egészen a területenkívüliségig menő, szabadalmakkal felruházta, mely a MNB-t adó és illetékfizetési kötelezettség alul felmentette, mondom: a magyar állam (és a többi politikai közületek) teljesen kirekesztettek a MNB-nak még ebből a rövidlejáratú üzletköréből is. Mert az idézett rendelkezés gyakorlatilag azt jelenti, hogy pl. ha a hónap elsejével esedékes állami tisztviselői és egyéb fizetéseknek, a nyugdíjaknak folyósíthatására nincs elég pénz az állampénztárban, akkor a pénzügyminiszter a kincstári jegyeket közvetlenül nem, hanem kerülő úton, a fővárosi mammuth-bankok és más nagyvállalatok útján juttathatja el leszámítolás végett a MNB-hoz. A MNB aztán ugyanazon a kerülő úton juttatja el a pénzügyminiszterhez a kincstári jegyeknek névértékét. Eljuttatja papirpengőnek nevezett alakban azokat a hiteljegyeket, amelyeknek törvényes fedezete — mint fent kimutattam — csak képzeletbeli, amely hitel jegyekkel az állam csak azért folyósíthatja a fizetéseket és nyugdíjakat, mert azokat viszont az állampénztárak is közteljesítésként elfogadják. Ne szóljunk arról, hogy ez a kirekesztés, ez a bankközvetítés az államot mennyi kamattal terheli meg. De az bizonyosnak látszik, hogy ezt a pénzügyi folyamatot a nemzetnek hallgatag felelőssége kíséri. És most folytassuk az alapszab. eszmemenetét. Hogyha a magyar állam, vagy pl. Debrecen város, vagy pl. Somogy vármegye a MNB-tól közvetlenül akarna „igénybe venni" pl. egy milliónyi papirpengőt, — ezt csak akkor tehetné, hogyha az egymillió papirpengőnek ellenértékét, tehát a most érvényben álló 24%-os fedezeti aránynak megfelelően 240.000 P értékű aranyat (vagy devizát) egyidejűleg a MNB-nak beszolgáltatnák. Ne szóíjunk most arról sem, hogy a papirpengőnek ekként, esetleges „igénybe vétele" által miféle jogügylet keletkezik? Sokkal fontosabb az, hogy a MNB a 240.000 pengő értékű aranyért csakugyan adna-e egymillió papirpengőt? Lehet, hogy csalódom, de legalább is kétségbe vonom. Mert a MNB azt válaszolhatja a magyar államnak, Debrecen városnak és Somogy vármegyének is, hogy általuk az aranypiacon kilogrammonként 6200 pengős áron megszerzett 240.000 P értékű aranyat nem számolhatja el a 6200 pengős szabadforgalmi áron, mert ez reá nézve nem kötelező. Hanem csak az 1925 : XXXV. tc. 3. §-a által megállapított 3800 P-ős kg-kénti áron, amely értékben t. i. aranyfedezet készletének értékét — heti kimutatásaiban — ma számolja. Tehát nem számlál le egymillió papirpengőt, hanem ennél jóval kevesebbet. Nem lehetetlen tehát, hogy egyrészt a MNB, másrészt a politikai közületek között a papirpengőnek általuk „közvetlen igénybe vétele" esetére ilyen kiegyenlíthetetlen ellentétek törvény alapján előállhatnak. Az 1933 : XXVIII. tc. az alapszab.-nak merevségét átlyukasztotta, mert ez a törvény megengedte, hogy a 14.000 M. E. sz. gazdavédelmi rendelet végrehajtása érdekében 100 millió pengőt a MNB-tól a kormány kölcsönvehessen. Ennek viszonzásául azonban ugyanez a törvény az 1934. július 1-én életbelépő 28%-os fedezeti arányt törölte és a 24%-os fedezeti A közölt cikkek elsősorban is szerzőik felfogását tükrözik vissza. Célkitűzéseinket legigazságosabban az „audiatur et altéra pars" — » parlamentárizmus egyik alapvető elve — jegyében véljük elérni, a leközlés ténye tehát még nem jelentheti a lap irányát, vagy tendenciáját. A lap tartalma kizárólag annak a programmnak igyekszik megfelelni, amelyet a borítékon állandóan mottóként tüntetünk fel. 60