Törvényhozók lapja, 1935 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1935 / 7-8. szám - Pénzügyi rendszerünk és hitelszervezetének reformja. (IV. [rész])

Ellenben valótlan, mintha a MNB a pengőnek vásárlóerejét a kartelizáit árukkal szemben is megvédelmezte volna. Ezen a téren épen ellenkező a helyzet. Miután a kartelizált áruknak akár darabszám, akár súly, hossz, vagy űrmérték szerinti egysége jóvf l több papírpengőért vásárolható ma, mini ama bizonyos ,,sintér munka" kezdetének idején, ebből bizonyos, hogy a papirpengőnek vásárló er?ie a karíelizá't árukkal szemben általában, némely esttben pedig lényegesen csökkent. Teljesítette-e tehát a MNB a pengő valutám értékének védelmére vállalt kötelességét? Nem teljesítette. Nem is teljesíthette. Megvédelmezte a pengő vásárlói; éjét? Részben igen, részben nem. Azonban úgy cselekvéséve!, mint mulasztásával kiszámíthatatlan károkat okozott a nemzetnek. Nem a MNB, hanem az a tény biztosítja a pengőnek mint hiteljegynek értékét és vásárlóerejét, hogy a közpénztárak azt névleges értékének teljességével, köztartozások teljesítéséül elfogadják, aminek következtében általa magántartozások is teljesíthetők. 10. Az elsorolt kötelességekkel szemben az alapszab, 88. cikke olyan jognak gyakorolhatását biztosította a MNB javára, amely jognak megfontolt és észszerű gyakorlásával a trianoni átok és gazdasági világválság ellenére, legalább is tűrhető állapotokat teremthetett volna. Megfontolatlan gyakorlása által pedig végveszélybe sodorhatta volna a nemzeti háztartást. Ez a jog: a törvényes ércfedezot nélküli bankjegykibocsátásának a joga. Akik a bankjegyeknek törvényes fedezet nélkü'i kibocsátását rögtön inflációnak nevezik, azoknak tudomásul kell venni azt, hogy a szerintük u. n. inflációnak a lehetősége a törvényerejű alapszabályoknak 88. cikkében, tehát a törvényben kodifikálva van. Nem szabad pedig feltételezni, mintha a törvényalkotó hata'om ennek a jognak kodifikálásával a rosszat akarta volna. Senkinek sincs joga arra, hogy a törvényes fedezet nélküli bankjegy kibocsátást, a bankjegy szaporítást azonnal inflációnak bélyegezze és ezzel a bankjegynek értékét illetően rémhíreket terjesszen. Annálkevésbbé, mert a törvényes fedeezt nélküli bankjegy kibocsátás nem eo ipso infláció. Ellenben a tulaj donképeni infláció esete bekövetkezhet a törvényes fedezet ellenében kibocátás esetére is. A MNB-nak — ismétlem — törvény biztosítja a jogot a bankjegyeknek törvényes fedezet nélküli kibocsálhatására, tehát a bankjegyek szaporítására. Ezt a jogot a MNB egyetlen egyszer: 1933. dec 21_31. közötti időben, de igen csekély mértékben gyakorolta. Mert ebben az időben kibocsátott bankjegyeknek a törvényes 24% helyett 23 és fél százalék volt a törvényes fedezete. És sajátságos, hogy ezt a társadalom tudomásul sem vette, infláció elleni tiltakozás nem volt hallható. Miért ? Egyszerűen azért, mert a pénzhiány miatt a már akkor dermedt forgalom a defláció által eltikkasztott nemzeti háztartás nem annyi, hanem annál sokkal több, törvényes fedezet nélküli bankjegyet is egy-kettőre megemészthetett volna. Hogyha a nemzeti háztartás „telítve" vagy épen annyira „túltelítve" van bankjegyekkel, hogy azt hasznos beruházások keretében felhasználni nem tudja, — akkor áll be az az infláció, ami veszéllyel jár. Ez t. i. a pénzbőségnek az esete, amikor aztán közömbös, hogy a nemzeti háztartás által meg nem emészthető bankjegytömeg törvényesen fedezve van-e vagy nincs? Elekor veszi kezdetét a könnyelmű eladósodás. A bankok versenyeznek a pénz kihelyezésével. Ingó és ingatlan árak máról holnapra emelkednek, viszont a pénznek értéke csökken. Amíg tehát a nemzeti háztartásban a hasznos beruházások és a forgalom könnyen hordozzák a papírpénzt és általa köztartozások akadálytalanul teljesíthetők, addig a törvényes fedezet nélküli bankjegy kibocsátás inflációnak nem minősíthető. Az OMB-nak az 1878 : XXV. tc.-vel törvényerőre emelt és a későbbi törvényekkel módustíott alapszabályai is megengedték bankjegyeknek íedezt nélküli kibocsátását. Még pedig 200 millió forintig adómenícsen, azonfelül, azonban a maximumnak meghatározása nélkül, bankjegyadó fizetésének kötelezettségével. A Bank of England 19.75 millió font sterling erejéig bocsáthatott ki fedezet nélküli papirpénzt. Ezt a kontingenst a parlament 1928-ban 260 millió font sterlingre emelte. Most már úgy a MNB alapszabályainak, valamint az angol parlamentnek a fedezet nélküli kibocsátásra vonatkozó rendelkezéseiből csak arra következtethetünk, hogy a papírpénznek fedezetlenül kibocsáthatását a hitelnek és a forgalomnak előre nem látható szükségletei által indokoltnak találták. Az OMB vezérei is a Bank of England intézői is jól tudták, hogy a nemzet háztartása folytonosan emelkedik. Ezt a fejlődést nem szabad és nem is észszerű megakadályozni azzal, hogy a forgalom és hitelszükségletek által követelt papírpénz csak amiatt nem bocsátható ki, mert nincs megfelelő mennyiségű aranyfedezet. A forgalomban különben sem különböztethető meg az arannyal n em fedezett az arannyal fedezett papírpénztől. És mert a közpénztárak is minden különbségtétel nélkül teljesítésként elfogadják, tehát az arannyal nem fedezett papírpénznek forgalomképessége is akadálytalan. A MNB is bizonyára ezekkel az indokokicai jogosíttatott fel fedezetlen papirpengőnek kibocsáthatására. Még pedig a kibocsáthatás legfelső határának megállapítása nélkül, tehát korlátlanul. A MNB azonban ezt a jogot — az említett egyetlen eset kivételével — nem gyakorolta. Sőt, mint számadásaira hivatkozással kimutattam: még a törvényes fedezeti arányt sem merítette ki. A pénzintézetek a nemzetnek egyetlen pénzforrását hiába ostromolták hitelkeretüknek kitágításáért. A szabadalmazott pénzforrás elzárkózott. A hitel szervezeti hálózat tehermentes ingatlan biztosítékkal szemben is felmondta a hitelszükségleteknek további szolgálatát. Cáfolhatlan bizonyítékául annak, hogy a klasszikusként hirdetett „régi kiprbóált" aranyfedezetű rendszer teljesen csődbe jutott, — és bizonyságául annak is, hogy a nemzeti háztartás az egyéni haszonelvű59