Törvényhozók lapja, 1935 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1935 / 7-8. szám - Sajtószabadság

NAPIRENDEN VAN: 1. Képviselőválasztás 2. Sajtószabadság 3- Fegyverkezés 1. KÉPVISELŐVÁLASZTÁS. A feloszlatott országgyűlés képviselőháza április 27-ére hivatott újra össze. Március 5-től kezdve indult meg a szokásos választási harc. A régi képviselőház még nem volt négy éve sem együtt és már úgy érezték vezető politikusaink, hogy szükség van a felújításra, mert a megvalósítandó reformok kodifikálására előbb a nemzetet kérdezik meg. A parlamentárizmus történetében nem ritka esemény az, hogy nem fejeződhetik be teljesen egy ciklus, hanem már előbb új választásokra kerül a sor. Ebben nincs semmi különleges, sőt előnyös is abból a szempontból, hogy sokkal jobban alkalmazkodik az idő diktálta tempóhoz, mint egy ötéves lassúság, mely idő alatt — a mai rohanó időkhöz mérten — mégis csak elfárad, kiéli magát az együttes. Uj csoportosulások, új eszmék, új gyógymódok, új próféták jelentkeznek, akik mind-mind a kátyúba rekedt szekeret akarják kiemelni. A gazdasági és külpolitikai gondoktól agyongyötört ország mindjobban vágyik a nyugodt, boldog, megelégedett élet után és a nagy nemzeti célok elérhetéséért semmikép sem áldozat az, ha új képviselőház ül össze. Mint minden új választásnál, úgy a jelenleginél is, új erők jelentkeznek, új egyéniségek kapcsolódnak bele a fórum munkájába és ebből a szempontból feltétlenül helyes és egészséges is eza váltógazdaság. A törvényhozói munka nagy és nehéz feladat. Nem abból a szempontból kell megítélni, hogy ez végeredményben fizetéssel és egyéb előnyökkel járó stallumot jelent, hanem súlyos felelősséget is, olyan felelősséget, amiért elsősorban is minden törvényhozó a saját lelkiismeretével szemben felelős. Az érdkek, az érdekcsoportok lokális érdeke fölött még mindig van egy nagyobb, előbbrevalóbb érdek is, az összesség, a nemzet érdeke, úgy befelé, mint kifelé. S a nemzet minden új képviselőház felé várakozó, újraéledt bizalommal fordul. Ezt a bizalmat meg kell becsülni és ki kell érdemelni. 2. K SAJTÓSZABADSÁG. Minden évben a március 15-ike a legjobb alkalom arra, hogy manifesztációk tétessenek a sajtószabadság érdekében. Ezévben különösen sok nyilatkozat, beszéd hangzott el a sajtószabadság érdekében és ellene. Ennek oka feltétlenül a választási harc is, miután politikusok is sokszor tértek ki beszédeikben a sajtószabadság megreformálására. Nem akarunk idézni most egyik felszólaló beszédéből sem, sőt a hercegprímás közgyűlési beszédével sem foglalkozunk, hanem szerényen megpróbáljuk véleményünket ebben a kérdésben ismertetni. Főleg minden politikától mentesen. A tárgyilagosság okából le kell szögeznünk azt, hogy amidőn a sajtószabadságról beszélnek és beszélünk, akkor elsősorban is az újságírásról van szó. Jólehet, a sajtó fogalma öleli fel mindazt a sok lehetőséget, amely a gondolatnak nyomtatásban való megjelenését lehetővé teszi. Ide tartoznának tulajdonkép a regények és pamfletek megjelenése is. De azért akarjuk hangsúlyozni az újságírást, miután tagadhatatlanul az utolsó pár évben meglehetősen erős antizsurnalizmus lett úrrá a magyar társadalmon. A gondolkodók tisztában lehetnek azzal, hogy ez társadalmi jelenség, mintahogy soha ilyen gyűlölködés, kihangsúlyozott személyi harcok sem dúltak rég nálunk, mint az utóbbi években. így tehát valószínű, hogy a zsurnalizmus elleni antipátiát is ez váltotta ki. Mert amidőn a gondolkodás érvei betűben látnak napvilágot és ezek az érvek megdönthetetlennek látszanak, vagy úgy hatnak, akkor a rövidlátás, a türelmetlen, az önkényre hajlamos emberi indulat sokszor kényelmi felfogásból is, de mindenkor féltékenységből — haragszik az ellenvéleményre. Mi nem mernénk vállalni azt a felelősséget, hogy a ma jelenségeiből egy elkövetkező emberöltőre határozottan tudjunk következtem a vélemények és ellenvélemények megváltó igazságaira és ezért gátak közé szorítsuk — az ellenvéleményt. Mert meg vagyunk győződve arról, hogy minden ilyen gátemelési kísérlet csak időleges lehet, a gondolat szabadsága úgyis elfojthatatlan. Ha nem engedjük sajtó útján napvilágra, úgy suttogásokban terjed, ami sokkal rosszabb. Energiák nem vesznelk el a szellemi életben sem, időlegesen viszaszoríthatók, de a rájuk srófolt födő ellentállóképessége is határolt. Miként hiszünk a technika haladásában, úgy hittel vagyunk eltelve a szellemi haladás iránt is és ezért félünk mindenféle retrográd kísérlettől. Mert minden olyan tervbevett intézkedés, amely például ebben az esetben az 1914. évi XIV. t.-c.-en óhaj53