Törvényhozók lapja, 1935 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1935 / 15-16. szám - Tallózások a választójog történetéből: 1848. évi V. t.-c

koiiatába bevétetnek, hanem ellenkezőleg azoktól, akik abból kizáratnak." Perczel Miklós, Baranya vármegye kö­vete ugyancsak a nemesek kivételes választójoga ellen szó­lal fel a kerületi ülésen: ,,A jelen mozgalmak devise-e jogegyenlőség és azért nemes és nem nemes között a jog gyakorlatára nézve különbséget nem akar és a jogot minél szélesebb alapra akarja fektetni." A kerületi ülésen fel­szólaltak olyan követek is, akik bár nem állottak az álta­lános választójog alapján, mégis kifogást tettek a neme­sek külön kellékhez nem kötött választójoga ellen. így Szentkirályi Móric, Pestmegye követe, és Tóth Lőrinc. Szentkirályi Móric a kerületi ülésen szintén hangoztatja, hogy ,,a jelen korszakot csak átmenetinek tekinti és meg­győződése ellenére áll reá, hogy az 1. §. megmaradjon." A 48-as törvény tárgyalásaiból világos, hogy a törvény tulajdonképen kompromisszum eredménye a hazafias kon­zervatív és a hazafias demokratikus irány követői között, akik egyek voltak az alapeszmében: a független felelős minisztérium és a népképviseleti alkotmány biztosításában. Világosan kifejti e szempontokat Kossuth Lajos „Vissza­pillantás 48-ra" cím alatt 1871. január 12-én kelt levelé­ben (Kossuth Lajos Iratai VIII. kötet 331—349. L): „Rész­letek tekintetében a 48-iki mű sem nem teljes, sem nem tökéletes." „Némely kérdéshez, melyek a demokráciái át­alakulás logikai következményei, még csak nem is nyúlt a 48-iki törvényhozás." Kifejti, hogy mi volt e fogyatékos­ságnak az oka: „Megmondom a valódi okot. Számot vetve magunkkal hazánk mindennemű bajai­nak kútfejeire nézve, azon meggyőződésre jutottunk, hogy az európai körülmények kedvező befolyását férfias hatá­rozottsággal felhasználva, mindenekfelett két dolognak keresztülvitelére kell minden erőnket összpontosítnunk. Egyik az, hogy hazánk mindennemű ügyeinek kormányza­tától, minden idegen avatkozást kizárva, egy független magyar parlamentáris kormányzat felállításával a magyar állam törvényes függetlenségét biztosítsuk. Másik az, hogy az arisztokratikus alkotmányt, melyet 350 év keserves ta­pasztalása, úgy az ország államli függetlenségének meg­óvására, mint a nemzet szellemi és anyagi felmelésére te­hetetlennek bizonyított be, demokráciái alkotmánnyá fej­lesszük, s erre a jobbágy népnek szabad földbirtokos, sza­bad polgársággá átalakításával teremtsünk szilárd alapot. Mi akként valánk meggyőződve, hogy, ha a hon, mint joga hozza magával, függetlenné, s a független hazában a nép saját sorsának szabad urává lészen, a további ki­fejlődés magától elkövetkezik. Azt gondoltuk tehát, hogy mellőznünk kell mindent, ami e nagy cél elérését kompromittálhatná, s más kérdé­sek körül csak addig tanácsos mennünk, ameddig e nagy cél veszélyeztetése nélkül mehetünk." (335—336. lap.) Elmondja folytatólag, dicsőítvén a magyar nemesség emlékét, amely az 1848-liki reformot megalkotta, hogy nagy nehézségekkel kellett megküzdeni, és „azért nem tartottuk tanácsosnak a húrt még tovább feszíteni, nehogy ellenke­zéssel találkozunk." Biztosítani akarták az egészet, ezért nem volt szabad egyes részletekben a végsőig elmenni. Megadja ennek is magyarázatát: „Akkor ugyanis még úgy állott a dolog, hogy a törvények az országgyűlés végével egyszerre együttesen szankcionáltattak. Egy pont fölötti lényeges meghasonlás mindent kompromittálhatott." Maga Kossuth is azok közé tartozott, akik már 1848­ban hívei voltak az általános választójognak. Kiderül ez abból az alkotmánytervezetből, amelyet az 1870. május 5-én kelt, Irányi Dánielhez intézett levelében ismertet és 19 évvel e dátum előtt készített. A tervezet címe: „Javaslat Magyarország jövő politikai szervezetét illetőleg, tekin­tettel a nemzetiségi kérdés megoldására." (Iratai VIII. 283—294. 1.) Az alkotmányterv alapvető kijelentése: „Fő alapelv a népfelség, vagyis önkormányzat; nép alatt ér­tem a honpolgárok egyetemét. Ezen értelmezés jogegyen­lőséget, annálfogva egyetemes szavazati jogot feltételez." Az 1848. évi V. t.-c. és az egész 48-as reformalkotás, ha nem is hozott nyomban általános választójogot, de min­denesetre azt akarta, hogy a népképviselet hü kifejezője legyen az akkorii társadalmi tagozódásnak. Hiszen a nagy francia forradalom sem hozta meg egyszerre az általános választójogot. Az 1789. évi december hó 22-én kelt vá­lasztójogi törvény, melyet azután az 1791. évi szeptember hó 3-án kelt alkotmány is átvett, a választójogot 25 éves korhatárral minimális adócenzustól tette függővé (három napi napszám egyenértéke), és kifejezetten kizárta a vá­lasztójogból a cselédeket és mindazokat, akik gazdái ha­talom alatt állanak. Hiszen az Északamerikai Egyesült­Államok országai is szabadságuk proklamálása után első kisegítőül választójoguk megalkotásánál bizonyos cenzus­hoz folyamodtak. A francia és az angolszász példaadás kétség nélkül hatással volt az 1848-iki reformmű kezde­ményezőire. E példákat követve, az volt meggyőződésük, hogy a jelenben megtettek minden lehetőt, és a jövőre nézve biztosították a demokrácia képítését. Az 1848. évi V. t.-c. tárgyalásainak során minket kü­lönösen az egynegyed úrbéri telekhez kötött tulajdoni cen­zus kérdése érdekelhet, mert hiszen az 1913. évi XIV. t.-c. megalkotásáig ez volt választójogunk leglényegesebb jog­címe. Tudvalevő, hogy a javaslat eredetileg egy fél úrbéri telek cenzusát kívánta meg. A kerületi ülésen Kubicza Pál, trencséni követ indítványára, amelyet Kossuth is pár­tolt, került ennek helyébe az egynegyed úrbéri telek. Az országos ülésen történt felszólalásokból világos, hogy a követek egy része már ekkor tisztában volt azzal, hogy az egynegyed úrbéri telek az ország különböző vidékein egészen különböző értéket képvisel. Tisztában voltak azzal is, hogy ez a különbözet hátrányosan érinti a magyar több­ségű vármegyéket. Kiderül ez id. Andrássy Gyula grófnak beszédéből: „Tudhatjuk, hogy épen ott, hol nemzetiségünk leglinkább veszélyeztetnék, a földbirtoknak legkevesebb becse van." Az egynegyed úrbéri telek ezen hátrányára reá mutatott Sáros vármegye követe, Máriássy Ágoston is. Ebből az okból indítványozta Tomcsányi József, Békés vármegye követe, hogy a cenzus legyen egyforma, minden községben ugyanaz, mint a a szabad királyi városokban és a rendezett tanácsú községekben, vagyis 300 ezüst forint értékű ingatlantulajdon: „Részemről kívánom, hogy pénz­ben állapíttassák meg az érték, ami mindenütt ugyanegy, mert néhol egynegyed telek három-négyannyit ér, mint más némely vidéken." Az alsótábla ezt a módosítást nem fo­gadta el, mert konzervatív részről jött a konzervatív ha­tást tulajdonított annak. Holott kétségtelen, hogy a ma­gyar vármegyékre nézve kedvezőbb lett volna ez a meg­oldás. Nem fogadta el Kossuthnak azt a közvetítő javas­latát sem, hogy a törvény szerkezete ez legyen: „Egy­negyed úrbéri telek, vagy 300 ezüst forint értékű ingatlan." „Akinek fertály telke van, nem tartozik bizonyítani, mennyit ér. Az azt mondja: Van fertály telkem, tehát van szavam. Hanem ha van eset, hogy valakinek egy szőllője van, és ha meg tudja bizonyítani, hogy az megér 300 forintot, voksa van." 120

Next

/
Oldalképek
Tartalom