Törvényhozók lapja, 1935 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1935 / 11-12. szám - A magyar mezőgazdaság eladósodásának problémája

mely a földbirtok sajátos termelési és értékesítési viszonyaihoz alkamazkodik, aránylag igen kis összeg erejéig áll rendelkezésére és az adósságok túlnyomó többsége olyan kölcsönből áll, melyek egyáltalában nem számolnak azokkal a különleges igényekkel és kívánalmakkal, amelyek nélkül a mezőgazdasági hitel feladatát nem teljesítheti. Egészen a 14000/1933. gazdaadósvédelmi rendelet kiadásáig a gazdakölcsönök után súlyos kamatokat kellett fizetni. Legolcsóbbak a Lebosz-kölcsönök voltak, melyek annuitása 5.4%-ot tett ki, míg a többi törlesztéses kölcsön annuitása mintegy 9.1%-ra volt tehető. A többi kölcsön kamatlába 8 és 12% között ingadozott. A magyar mezőgazdaság egy évi kamatterhe 1931. év végén 268.2 millió pengőt tett ki, 1932. év végén pedig 212.4 milliót. A gazdavédelmi rendelkezések következtében a magyar mezőgazdaság kamatszolgáltatási kötelezettsége ez időszerint dr. Matolcsy Mátyás adatai szerint évi 105 millió pengőt reprezentál. A dollár és font értékcsökkenéséből a magyar mezőgazdaság aránylag nem sokat proofitált, mert az összes dollárkölcsönök csupán 47.6 millió dollárt, az öszszes fontkölcsönök pedig 3.2 millió fontot tettek ki. A dollár és fontkölcsönöknek pedig ellenértéke összesen 364 millió pengő, melynek legnagyobb része 90%, a törlesztéses kölcsönökre esik és elsősorban a nagybirtok jutott hozzá ilyen kölcsönökhöz. Ha a mezőgazdaság hozzá is jutna a teljes dollár- és fontértékcsökkenéshez, ez csupán 145 millió pengőt tenne ki, mely az összes mezőgazdasági terheknek csupán 6.7%-át reprezentálja. A gazdaadós rendelet kihatása a hiteléletre. A gazdaadós rendelet kétségtelenül csökkentette a magyar mezőgazdaság terheit, de nem oldotta meg annak hitelproblémáját. A magyar mezőgazdaság mai kamatterhe 8 millió q búza árának felel meg és így kétségtelen, hogy még mindig erősen nyomja a magyar mezőgazdaságot, habár annak terheit kb. a felére csökkentette. A gazdaadós rendeletnek főleg az befolyásolja hathatóságát és értékét, hogy csak egy átmeneti megoldást teremtett és nem oldotta meg teljesen a magyar föld eladósodásának problémáját. A rendelet hatálya 1935 végével lejár és bár lehtőség van a moratórium újabb meghosszabb tására, mégis fontos gazda- és nemzetgazdasági érdekek fűződnek ahhoz, hogy a magyar földbirtoknak múltra vonatkozó eladósodása végleg lekerüljön a napirendről. Az eladósodott földbirtokosok az összes földbirtokosoknak 45%-át teszik ki. A gazdaadós rendelet azonban nem csupán ennek a 45%-nak jelenlegi és jövőbeli hitelképességét befolyásolja hátrányosan, hanem megszüntette teljesen a lehetőségét annak, hogy a mezőgazdaság a legszükségesebb beruházásokra hitel kaphasson. A gazdaadósságok kérdésében a jövő agrárhitele érdekében tabularázát kell csinálni, mert addig, amíg a mai bizonytalan helyzet fennáll, új hitelezésekre sor nem kerülhet. A gazdavédelmi rendelkezések kihatásaként védettséget kért 77.800 földbirtokos a megterhelt földbirtokok számának 12.4%-a, a megterhelt összes terület 33.9%-a. Az összes terhek közül (Leboszkölcsön nélkül) kb. 950 millió pengő, 47.1% esik a védett birtokosok adósságaira. A 40-szeres szorzaton felül terhelt 10 holdnál nagyobb földbirtokok száma 5552, melyet 417 millió pengő adósság terhel, vagyis az összes védett birtokosok terhei közül 44% esik a 40-szeresen felül terhelt földbitorkosok adósságaira. Miután a kataszteri tiszta jövedelem 15-szörösén alul eladósodott földbirtokosok nem kérhették a védettséget, hozzávetőleges számítás szerint az eladósodott földbirtokosoknak, melyek a védettség szempontjából számbajöhettek, 80%-a élt azokkal a jogokkal, melyek a védetté nyilvánítással kapcsolatosak voltak, A gazdaaós védelmi rendelet azonban a nem védett földbirtokosok számára is azt a kedvezményt nyújtja, hogy a rendelet tartama alatt, tehát 1935 december 31-ig csupán évi 5'/2%-os kamat fizetési köteelzettséget állapít meg részükre. A gazda tartozások rendezésére a kormány az 1933. évi XXVIII. t.-c.-kel az országgyűléstől engedélyt kapott 175 millió pengőnek a felhasználására. Ez a 175 millió pengő azonban csupán a magyar állam által fizetendő, hitelintézeteknek térítendő, 3 évi kamatsegélyre, a 10 holdon felüli földbirtokosok tartozásainak egyrészének megfizetésére és szerény keretben önkéntes tőkevisszafizetések jutalmazására, egyezségek előmozdítására, átmeneti hitelműveletekre és költségekre, állami elővásárlásokra és végül könyvadósság vállalására elégséges. Kitűnik ennek az összegnek csekély volta, ha figyelembe vesszük, hogy még ebből a 175 millió pengőből is 75 millió pengő kamatsegélyre és egyéb támogatásra esik és csak 100 millió jut a tőkére, melyet az állam magára vállalt. Ez a 100 millió lehet tekintélyes és nagy összeg a mai viszonyok közt, de a mezőgazdasági összadósságok 2.3 milliárd végösszegének mégsem több, mint 4.5%-a. A gazdavédelmi rendelet tehát a gazdaadósságok nominális végösszegét mindössze 4.5%-kal csökkentette. A gazdaadós rendelet éles határvonalat húz a kateszteri tiszta jövedelem 40-szereséig terjedő és az ezt meghaladó adósságok között. A kataszteri tiszta jövedelem 40-szereséig erjedő eladósodást még elviselhetőnek tartja a rendelet, pedig ez is már holdanként kb. 400 pengő megterhelést jelent. A magyar mezőgazdaság összes terheiből kb. 300 millió pengő esik a kataszteri tiszta jövedelem negyvenszeresét meghaladó terhekre. Ez az összeg, ami a mezőgazdasági magánegyezség bevezetése esetén tekintélyes részben, mint tőketartozáselengcdésre kerülne, mert hiszen a gazdaadós védelmi rendelet a gazdát a 40-szeresen felüli eladósodás esetén is ugyanannyinak a fizetésére kötelezi, mintha a birtok csupán a kataszteri tiszta jövedelem 40-szereséig lenne megterhelve. Ha mindezeket a körülményeket figyelembe vesszük, úgy végeredményben, ha levonjuk a magyar mezőgazdaság 2.3 milliárd pengőt kitevő összterhéböl a földbirtokreformmal kapcsolatos terheket 400 millió pengő összegben, az állam által átvállalt terheket 100 millió keretben és a magánegyességek folytán előreláthatólag elengedésre kerülő öszszegeket ugyancsak 100 millió keretben, akkor a magyar mezőgazdaság még rendezésre váró adósságának végösszegét 1.7 milliárdban állapíthatjuk meg. Ez az 1.7 milliárd az egyes kölcsönféleségek szerint a következőként oszlik meg: hosszúlejártú amortizációs kölcsön 320 millió, hitelintézeti tartozás a kataszteri tiszta jövedelem 40-szereséig 810 millió, egyéb tartozás ugyancsak a kataszteri tiszta jövedelem 40-szereséig 570 millió. Véleményünk szerint a mezőgazdasági általános teherrendezésnek csupán ezek a kölcsönféleségek alkothatják tárgyát. A 40-szeresen felüli adósságoknak, egy harmadrészét az állam magára vállalta, egy harmadrészét a hitelezőknek le kell írniuk mint behajthatatlan követelést és így ezek a terhek legfeljebb csak egyharmadrészben fogják a magyar mezőgazda95