Törvényhozók lapja, 1935 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1935 / 11-12. szám - Kapitalizmus és individuálliberalizmus

lenül, kisebb kanyaroktól eltekintve, egyenesen vezet az út a Siemens-, Kodak- és Ford-müvek technikai Derén dezéséhez. Babylon, Egyptom, a klasszikus Görögország, a császárkori Róma ipari és technikai berendezései fis elsősorban ezek produktumai mutatják az utat. Szabadjon felvetnem a kérdést: ha vájjon a tőke, mint termelési tényező, már a történelmi kor hajnalán belépett az ember gazdasági életkörébe, ha azóta Ts hűséges társa fejlődésének útjában, ha a tőke magának a civilizációnak alkotja egyik leghatalmasabb pillérét, vájjon lehet-e akkor a kapitalista gazdálkodás fogalmát misfél évszázad, történelmileg egy pillanatot jelentő időszakába beszorítani? Lehet-e qualitatív különbségről! beszélni akkor, amidőn az utolsó másfél évszázad gazdasági jelenségeit állítjuk szembe a középkor, az ólkor, vagy akár az őskor gazdasági jelenségeível? A gazdaságtörténelem nem ezt mutatja. A gazdaságtörténelemben a töke és a tőkés termelés rendszef. az emberiség gyermekkorával lép a színpadra és vele együtt fejlődik érett emberré. A tőkének és kapitalizmusnak eme tiszta fogalmától eltérő, gyakran zavaros és néha képtelen fogalmát a szocialista iskola, élén Marx-al, állapította meg. A legcsodálatosabb azonban, hogy az ú. n. polgári közgazdaságtan képviselőinek igen nagy része nagyjában és egészében, de lényegében ma is elfogadja a marxi definíciót. Csak úgy találomra szabadjon rámutatnom a szocialista Vanderveldének és a polgári Henry rfausernek, vagy Wemer Sombartnak és az orthodox Kautskynak, Max Sélernek és Dávid Eduárdnak a kapitalizmusról adott definíciói között megállapítható hasonlóságra. Mindezek a meghatározások a tőkében többet keresnek, mint amennyi abban van. Olyan tényeket és jellegzetességeket fűznek a tökéhez és ezen keresztül a tőkés termelési rendhez, amelyeknek sem a tökével, sem a kapitalizmussal semminemű szerves kapcsolatuk nincsen. Ezek közül kettőt említek meg. Az egyik a hírhedt Mehrwert, a többletérték, a másik pedig a magántulajdon. Hogy előáll-e a tőkés termelés során többletérték, vagy sem, azt ne vitassuk. Az u. n. határhaszon-'iskola kimutatta, hogy nem. De hogy a tőkét, vagy mondjuk egész egyszerűen, a szerszámokat és gépeket, mint a termelés produktivitását fokozó termelési tényezőit a termelés eredményéből egy rész mindig megillette, azt a gazdaságtörténet minden lapja igazolja. Ha pedig ez így van, akkor hogyan lehetséges a jelen speciális nehézségeit olyan okokra visszavezetni, amelyeknek működését 6000 esztendőn keresztül figyelemmel kísérhetjük. Ez a marxi teória legalapvetőbb pleonazmusa. A másik a magántulajdon. Hogy az emberiség legősibb és legtermészetesebb intézménye mennyire semmi összefüggésben nincs a tőkével, azt éppen a kommunista államideál példája mutatja. Hochkapitalismus és a tőkék állami tulajdona. De hogy viszont a magántulajdon intézménye milyen szerves, sőt elválaszthatatlan kapcsolatban van az emberi természettel, azt viszont a történelem bizonyítja. A töke termelési tényező és mint ilyen, technikumot jelent. Éppen úgy mint, ahogy a föld, a második termelési tényező, biológikumot és az ember, mint liarmadik termelési tényező, etikumot jelent. Emnefk megfelelően a kapitalizmus oly gazdasági termelési rendet jelent, amelyben az emberi munkán és a föld lermóerején kívül a technikai produktivitás is sorompóba állitható. A három termelési tényező aránya természetesen változik, s ha ellentétképen akarjuk szembeállítani egymással mondjuk pl. a római XX. század gazdaságát a Augusztusz-kori Róma gazdaságával, legfeljebb csak annyi állapítható meg, hogy akkor a termelés folyamatában nagyobb arányban vett részt az emberi munka és kisebb arányban a tőke. A külöbség tehát csak quantitativ. De úgy a tőkének, mint a munkának lényeges jellemvonásai akkor is ugyanazok voltak, mint ma 2000 esztendő után. A történelem tele van optikai csalódásokkal. A XVIII. század második felében az emberiség technikai felkészültsége néhány évtized alatt hatalmas lendületet vett. Az egész ókor és középkor technikájának hajtőereje túlnyomórészben az emberi munkaerő, jóval kisebb részben a víz vagy pedig a szél volt. Az erőknek ez a korlátozottsága természetesen szűk határok közé szorította a technikumot, a szerszámok és gépek alkalmazásának lehetőségét. A XVIII. század második fele szolgálatába állította a gőzt. A hajtóerő adva lévén, a technika sohasem tapasztalt ütemű fejlődésre vált képessé. Ez elsősorban az iparban lett érezhetővé. Az alkalmazott géperő következtében új és megfelelő termelési és értékesítési struktúrára lett szükség. Ez természetes. Mint, ahogy éppen ilyen természetes az is, hogy a gőznek az iparban való alkalmazása előtti idők ipari termelésének is egy meghatározott szervezetre, struktúrára volt szüksége. Az ókor és a középkor is kialakították a gazdasági élet minden vonatkozásában a helynek és időnek legmegfelelőbb struktúrát. A középkor céhekbe organizálta az ipart. Céhekbe, amelyeknek nagyszerű szervezete minden vonatkozásban felölelte az ipart és az iparost, s amely az idő követelményeinek megfelelően számolva az összes adottságokkal, jól működött. Nyilvánvaló azonban, hogy a XIII. és XIV. században kelt céhstatutumok a gőzgépekkel és a modern ipari technikával szemben csakis arra az álláspontra helyezkedhettek, amelyre Kálmán királyunk helyezkedett a boszorkányokkal szemben, elrendelvén, hogy boszorkányokról pedig, amelyek nincsenek, szó ne essék. Nos, ezek a boszorkányok, az ipari termelési teciinika átalakulásának formájában néhány évszázad múlva mégis megjelentek. A kor a nagy meglepetéstől mindenesetre sóikkal kevésbbé bölcsen viselkedett, mint Kálmán király. (') ugyanis a boszorkányokat csupán azért nem részesítette a szabályozásban, mert legalább is az időben', nem lé te z te .k Ha léteztek volna, bizonyára megrendszabályozta volna őket. Ezzel szemtoen a XVIII. század második fele egészen másként járt el. Észrevette, hogy az ipar eddigi szabályozása, zárt rendszere nem felel meg az új erők érvényesülésének. Ebből azonban nem azt következtette, hogy a régi szabályokat megváltoztatni, hogy ki kell bővíteni őket, s el kell bennük helyezni az új erőket, hanem azt következtette, hogy egyszerűen el kell törölni őket, 92