Törvényhozók lapja, 1935 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1935 / 11-12. szám - Kapitalizmus és individuálliberalizmus

álló adóssága 30 millió aranykoronáról leapad, a készfizetések megkezdhetők legyenek. Ha a kormány vagy főtanács azon a nézeten van, hogy a készfizetések megkezdésének az ideje elérkezett, a kormány a főtanáccsal erre nézve érintkezésbe lépni tartozik. Ha a kormány és a főtanács között egyetértés jön létre, a kormány a törvényhozásnak a készfizetések megkezdése iránt késedelem nélkül javaslatot tartozik előterjeszteni. A készfizetéseknek az előző bekezdések szerinti megkezdéséig a bank nem köteles jegyeit érc ellenében beváltani." Ennek a cikknek első bekezdése a papírpengő aranyra beváltása kötelességének teljesítését két feltételtől tette függővé. Első feltétel: a pénzegységnek, vagyis az „egy" pengőnek az aranyhoz való új arányának a megállapítása. Ez az első feltétel már régen bekövetkezett. Mert az 1925:XXXV. törvénynek 9-ik §-a kimondotta, hogy 0.26315789 rész gramm aranynak értéke egyenlő az „egy" pengőnek valutáris értékével. A második feltétel pedig az, hogy az államnak a MNB-kal szemben fennálló adóssága 30 millió aranykoronára leapadjon. A 30 millió aranykorona egyenlő 34,756.095 pengővel. Egyesegyedül a m. kir. kormánytól függ az, hogy a papírpengő aranypénzre becserélésének ez a második feltétele is most és azonnal bekövetkezzék. A MNB az 1935. február 15-én kelt kimutatása szerint az államnak a bankkal szemben fennálló adóssága: 52,494.603 pengő. Tehát a 30 millió aranykoronánál, illetőleg 34,756.095 P-nél 17,738.508 pengővel több. Azonban ugyanazon kimutatás szerint viszont az államnak 79,654.527 pengő giró követelése áll fenn a MNB-kal szemben. Ebből a giró követelésből a 17,738.508 pengő államadósságtöbblet kiegyenlíthető, aminek megtörténtével az államnak a MNB-kal szemben fennálló adóssága azonnal a 34,756.095 pengővel egyenlő 30 millió aranykoronára apad le. Ezzel pedig esedékes a MNB-nak az a törvényes kötelessége, hogy a papírpengőt valóságos aranypénzre beváltsa. Hogy az aranypénzre beváltásnak, vagyis a készfizetések megkezdésének ez a második törvényes feltétele bekövetkezzék: egyedül a kormánytól függ. Ez kizárólagos kormányzati jog, aminek gyakorlásáért épúgy, mint nem gyakorlásáért az országgyűlésnek felelős. Ezt a jogot a m. kir. kormány egyoldalúan gyakorolhatja. És ha gyakorolja, akkor azonnal és szintén egyoldalú elhatározással követelheti a MNB-tól a készfizetések felvételét. Az idézett 83-ik cikknek 2-ik bekezdése ugyanis nem azt követeli, hogy ha a kormány és a főtanács, hanem' ha a kormány vagy a főtanács azon a nézeten van, stb. Tehát a kormány a 17,738.508 pengő adósságtöbbletet kifizette a MNBnak, akkor már lehet, és miért na lenne azon a nézeten, hogy a készfizetéseknek jelzett mindkét törvényes feltétele bekövetkezett? Most már aztán lépjen „érintkezésbe" a kormány a főtanáccsal a készfizetéseknek megkezdése iránt. Egészen bizonyos, hogy az érintkezés nem vezet megegyezésre, mert hiszen az emílített február 15-iki kimutatásból megállapítható csekély aranykészlettel a papírpénznek aranyra beváltása el sem kezdhető, annál kevésbbc tartható fenn. Ez a kérdés tehát, hogy ebben a helyzetben mire határozza el magát a m. kir. kormány? Elnézi-e azt, hogy a nemzetnek szabadalmazott pénzforrása: a MNB az alapszabályok 1. cikkében „minclenekelötti"-ként vállalt aranygyüjtési kötelességét nem teljesítette? Elnézi-e azt, hogy a MNB a papírpengő valutáris értékállandóságát nem védelmezte meg? Elnézheti-e azt, hogy a papírpengö nem aranypénzt helyettesítő forgalmi eszköz, hanem a liberális-kapitalista rendszer fenntartásához — Teleszky szerint szükséges fikció? Avagy a salus reipublicae érdekében véget vet az aranyfedezetű rendszer fikciójának? Véget vet az utilitarista szervezet kizsákmányoló hatalmának? És a MNB jegykibocsájtási szabadalmának megvonására terjeszt elő törvényjavaslatot? Válaszút előtt áll a kormány. A jobbkéz felöli út a közérdekű pénzügyi reformoknak az útja, mely a nemzeti lét és erőknek in integrum restituálásához, a gazdasági harcnak megszüntetéséhez, a nemzeti öncélúsághoz, a krisztusi evangélium altruizmusának gyakorlati megvalósításához vezet. A balkéz felőli úton haladás a nemzetnek vagyonát pusztító, vérét és velejét szivattyúzó gazdasági harcnak tovább folytatása, de csak azért, hogy a nemzetközi bankkapitalizmusnak élősdi hatalma a központi jegybankok falanster palotájára kitűzhesse az antikrisztianizmusnak nemzetünk vérétől pirosló lobogóját. üapiáalizmus és individuálliberalizmus Irta: Láng János dr. A kapitalizmus, a kapitalista termelési rend és az individuál-liberalizmus, helyesebben a gazdasági individuálliberalizmus között igen sokan olyan bensöséget, szerves kapcsolatot látnak fennállani, amelyek alapján az egyik a másiktól el sem választható, az egyik a másiktól függetlenül nem is létezhet. Ez a szétszakíthatatlan kapcsolat — mondja ez a tábornyi hívőt számláló felfogás — már a kapitalizmus és a liberalizmus megszületésénél megnyilvánult, amidőn is látni lehetett, hogy Pallas Athene példájára miként ugrott el teljes es ragyogó fegyverzetében a kapitalizmus a liberalizmusból, a niásik percben pedig a liberalizmus a kapitalizmusból. Mindazok, akik akár jóakaratú és pártfogoló, akár rosszindulatú és támadó beállítottsággal, de egyformán hisznek ebben a kettős egységben, mindazok szükségszerűen a liberálizmus és a kapitalizmus sorsközössegében is hisznek. Az a körülmény, hogy a jóakaratúak a liberalizmus sérelmeinek nyomát a kapitalizmuson keresik, s a kapitalizmus jövőjét a liberalizmus jövőjétől várják, a támadók pedig a liberalizmus halálától várják a kapitalizmus végét is, lényegileg nem fontos különbség. Itt is, ott is a kettősegység dogmája az irányadó. A kapitalizmusnak a liberalizmussal való ez az állítólag kapcsolata távolról sem elméleti kérdés. Ennek az összefüggésnek akár fennáll az, akár nem, 90