Törvényhozók lapja, 1935 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1935 / 11-12. szám

NAPIRENDEN VAN: 1. A költségvetés 2. A GyOSz és társai 1. A KÖLTSÉGVETÉS. A most tárgyalás alatt lévő 1935/36. évi költségvetés lényegében nem mutat semmi különösebb változást az előző éviekhez .képest. Kivéve természetesen azt a kb. 10 milliónyi emelkedést a paszsziváJban. Általában megállapítható, hogy ez a költségvetés is a várakozás jeleit viseli magán, vagyis: várni a jobb időket. Az emelkedés alig valami beruházási, nagyobb részt a személyi kiadásokból adódik, amely utóbbiban bennfoglaltatik a nagyobbmérvű nyugdíjazások folytán előállott emelkedő nyugdíjteher. Személyi kiadásoknak számítva azt is, hogy a rendelkezési alapok eimelkedtek. A beruházások terén ezidén sem ment túl a költségvetés azon a fokon, amit úgy lehetne nevezni, hogy az üzemi továbbvitel szükségszerűségét biztosítja. Végeredményben tehát azzal, hogy nem 66, hanem 75 milliónyi a passzíva, nem sokat változtat a 'helyzeten és nem is ad okot arra, hogy ezért különleges rossz véleményt lehetne mondani róla. Az egészen visszatükröződik az az óhaj, hogy megtartassék az egyensúly, nem akarunk semmiféle kísérletezésbe belemenni, ügyelni akarunk a pengő-érték stabilitására, nem vesszük tekintetbe azt, hogy milyen ennek a pengőnek a külföldi értékelése. Amin tulajdonképen vitatkozni lehet, — ez azonban már a kísérletezések siikos mezejére vinné a dolgokat, — az nem más, mint vájjon helyes-e ez a magasabb pénzügyi orthodox pénzügyi politika, akkor, amikor a gazdasági élet egyéb részeiben már rég szakítottunk ezzel az orthodox-irányzattal. így például a kötöttségek az egész vonalon, legyen az ipar, kereskedelem, vagy mezőgazdaság, teljesen ellentmondanak az ú. n. liberális gazdaság-politikának, viszont tagadhatatlan, hogy úgy a költségvetés, mint az egész pénzügyi politikánk még mindig ennek a liberális irányzatnak a csökevényei. Csökevény azért, mert egyedül áll az egész nemzetgazdaságunkban, a többi egyelőre elhullott mellőle az új idők fuvalataitól. Ha vissza fog térni a háború előtti idők nemzetközi gazdasági kooperációja, ha lenne remény arra, hogy ismét visszaállíttatik majd a gazdasági status quo ante, — amelynek lehetőségében vajmi keveset bízhatunk az azóta végbement organikus változások miatt, — akkor orthodox pénzügyi politikánk igazolást fog nyerni és győzedelmesen foglalhatja el majd régi szép helyét az ország vérkeringésében. De addig? Addig így kell tovább vegetálni? Ez az a pont, ahol jogosan térnek el egymástól a különböző felfogások és indulnak harcba egymással, egyelőre csak érvek fegyvereivel. Ha végigtekintünk a szembenálló vélemények és felfogások hadoszlopain, akkor nem tudunk megtagadni bizonyos szimpátiát azoktól, akik a dogmák, a íi'kciók ellen hadakoznak és ezek helyébe a vért és húst teszik, mondván, hogy az emberi élet mégis csak értékesebb kell, hogy legyen, mint a ragaszkodás ahhoz, ami volt és ami ma már nincs. Nem hinnők, hogy az emberérték felhelyezése oda, ahol ma csak a dogma él, délibáb lenne, miután mégis csak az ember született meg előbb és csak aztán a törvény, lett-légyen ez a törvény nemzetgazdasági jellegű. Igazuk van azoknak, aki azt hangoztatják, hogy soha olyan devalvációja nem volt még az emberértéknek, mint a mai gazdasági háborúban, még a nagy világháború sem pusztított el annyi értéket az emberrel együtt, mint az utóbbi tíz év gazdasági válsága. Ez a kérdés tehát, hogy kinek van igaza, aki azt mondja, hogy nem szabad továbbhagyni az emberdevalvációt és inkább legyen a pénz devolvációja, vagy annak, aki azt hangoztatja, hogy csak kitartás, maradjunk meg a régi dogmáiknál, lesz még jobb is a helyzet. De a pénzhez ne nyúljunk hozzá. Kinek van igaza? Ki tudná ezt eldönteni? Részünkről sokkal jobban hajlunk ama felfogás felé, amely az embert előbbre helyezi minden más pénzügyi szabálynál, törvénynél. Azt pedig belemagyarázni, hogy a mai rendszer, a mai hivatalos felfogás védi az embert, nem tudjuk elhinni. Csak dogmákat és fikciókat véd és legyünk tárgyilagosak: egy társadalom keretében együttélő tömegnek egy kicsiny töredékét védi. A többi kívülreikesztetett egyelőre. A költségvetés igen jó munka, nagyon óvatos, biztosítja az ügyek továbbvitelét, betartja a pénzügyi gentlemanike szabályait, visszatükrözi a régi szép időket és várja a jobb jövőt. A jelen egyelőre kimaradt belőle. (cs. L) 2. A GYOSZ ÉS TÁRSAI. Abból az alkalomból, hogy nagy hullámverést okozott a Kereskedelmi és Iparkamara oi nőkének költségvetési beszéde a gyáriparosok körében, meg kell emlékeznünk a háború alatti gazdasági élet egyik igen érdekes fázisáról. 85