Törvényhozók lapja, 1935 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1935 / 9-10. szám - Pénzügyi rendszerünk és szervezetének reformja

vagy gonosz, vagy , őrült". Ki az a pénzügyekkel és köz­gazdasággal, még ha felületesen fog!alko.zó egyén, aki nem ismeri az angol Keynes, a svéd Cassel Guszávnak az aranyfedezetű pénzügyi rendszer és az egyéni iia­szonelviiségre alapított pénzügyi szervezet ellen rendü­letlen kitartással folytatott küzdelmeit? Emlékezzünk csak vissza az angol parlamentben a háború által ösz­szezilált pénzügyi viszonyoknak elrendezése felett 1928-ban lezajlott nagy vitára, amikor is az aranyfede­zeííí rendszert — maguknak az angoloknak meg­állapítása szerint is — csak az angol konzervativizmus mentette meg?De már 1931-ben ( a francia bankárok­nak a brüsszeli és az amsterdami tőzsdéken véghezvitt praktikái miatt) letértek az aranyfedezetü rendszerről és annak ellenére sem tértek vissza rá, jóllehet a Bank of England aranykincse 120% erejéig fedezi a papír font 'Sterlinget. Olaszország a közérdek szellemében reformálta meg hitelszervezetét. Németországnak reformja pedig annyira ment a közérdek védelmében, hogy a bank­alapítást és fenntartást nemzeti felségjognak nyilvání­totta. Mert azok a rendelkezések, amelyeknek értel­mében a hitelügy birodalmi főbiztosa, meghatározott és igazolt feltételek ellenében engedélyez új bankala­pítást, illetőleg a feltételek hiánya esetére feloszlathat bármely banküzemet, — csakis akként magyarázható, hogy a Harmadik Birodalom a hitelszervek megalapí­tásának jogát a maga részére kisajátította. Ezeknek a külföldi tényeknek és eszmeáramlatok­nak részünkről figyelemre sem méltatása — struccpoli­tika. Nincs okunk szégyenkezni amiatt, mintha az aranyfedezetü pénzrendszert a magyar nemzetnek ál­talános helyeslése kísérte volna. Halhatatlan Madách Imrénk ,,Az Ember Tragé­diája" című világszerte elismert epocbális alkotásának XXlI-ik Színében az aranyról Írottakkal szemben ne azt kérdezzük, hogy ki írta? költő? jegybanktudós? bankvezér avagy közgazdász? Hanem azon tépelőd­jünk, hogy a költői lángelme mennyire vitte közelebb az igazságnak megismeréséhez a bankárok által az aranynak rabszolgaságába sülyesztett emberiséget? A koronaérték megállapításáról szóló 1892. évi XVII. tör­vénynek megalkotásakor az országgyűlésen súlyos aggodalmak hangzottak el az aranyvaluta ellen. — Ezek az aggodalmak akkori pénzügyminisztrünknek: Wekerlé Sándornak 'személyét övező ntmbusból eredő fölényeskedéssel intéztettek el. Az 1925:XXXV-ik tör­vényjavaslatának nemzetgyűlési tárgyalásakor Bell Miklós megismételte az aranyfedezetű rendszer ellen az 1924! évi IV. és V-ik törvények javaslatának tárgyalása­kor felsorakoztatott ellenérveit. A hazai bankkapitalizmusnak az aranyfdezetü rendszerhez ragaszkodását a vezér, a TLBE elnöke, He­gedűs Lóránt ,,A valuta világválsága és jövője" című könyvének tartalma bizonyítja. Hegedűs Lóránt szerint a valuta- világválságát az a tény oldja meg, hogy ,,A központi jegybankokban kezelt aranyuncia lesz a világ értékmérője." Ebben a jövendölésben csak az a meg­lepő, hogy Hegedűs Lóránt a világ értékeit, még hozzá, az aranyunciával akarja megmérni. Holott értéket „mérni" sohasem, hanem csal: „becsülni" lehet. A mérés mindig valakinek fizikai cselekménye, amit a mérésnek törvényes eszközeivel, ú. m. a méter, a liter és a kilogrammal' teljesítihrk, de sohasem 'aranyunciával. Az. aranyuncia nem mérték, hanem érték, amit viszont szellemi munkával: a megbecsléssel állapítunk meg. Hogyha aztán ezt az értékbecslést a központi jegyban­kok teljesítik (vajon minő alapon?), akkor az emberi­ség az Ember Tragédiája fentidézett Xll-ik Színében ismertetett, de a központi jegybankok által létesített és fenntartott, falanster-rendszerbe sülyed. Hegedűs Ló­ránt aztán a tőle tanácsot és felvilágostíást kérőket, fenti könyvére utalással, azzal vigasztalta meg, hogy „nincs egyéb tennivalónk, mint várni, míg a nagyhatal­maknak megjön az eszük (?), hogy legalább a saját valutájukat nem rontják." Mellékes, hogy a nagyhatal­mak udomásul vették-e ezt a TÉBE-i olympusról el­hangzott, epigrammaszerűen tömör és csattanó izene­tet? De az bizonyos, és ez itt a fontos, hogy Hegedűs Lóránt akaratlanul is bizonyságot szolgáltatott nemcsak amellett, hogy az aranyfedezetű pénzügyi rendszer által alárendelt függvényévé váltunk a nemzetközi bankka­pitalizmusnak, lianem amellett is, hogy az értékmérés­nek lucus a non lucendo fogalmával minő zavaros az egész aranyfedezetű pénzügyi rendszer. Hibáznék, hogyha az aranyfedezetü rendszer mel­lőzésének és a közérdekű pénzügyi rendszernek érdeké­ben hallgatással mellőzném — Teleszky Jánost. És pedig annyival inkább, mert Teleszky Jánost beszédei­ben, írásaiban pedig épen nem irányítja a költői hevü­let. Tele'Szky János egyszemélyben jegybanktudós, bankvezér és közgazdász. Ezeken, a kiválóságot bizo­nyító egyéni tulajdonságokon felül úgyis, mint a törté­neti Magyarországnak volt pénzügyminisztere, valóban hivatott annak megállapítására, hogy minő viszony áll fenn az általa „modern"-nek nevezett liberális-kapita­lista rendszer és a pénzérték állandósága között. ,,A magyar állam pénzügyei a háború alatt" címen 1927­ben megjelent könyvénk „A háború hatása a pénz­piacra" című Vl-ik fejezetében Teleszky János követ­kezőket írta: ,,A modern kapitaüsztikus rendszernek gerincét a pénzérték állandóságának fikciójára alapított hitel ké­pezi." Néhány sorral utóbb pedig azt írta, hogy ,, . . . az volt szükséges, hogy az egész modern kapitaüsztikus gazdasági -rend alapja, a pénzérték állandóságának a fikciója, meg legyen óva." A pénzérték állandósága tehát csak „fikció", — csak fantázia. És — Teleszky szerint — ez a fikció, ez a fantázia, ez az álképlet a „hitelnek" alapja. Erre az álképletre alapított hitel viszont — szintén Teleszky szerint — a modern (liberális) kapitaüsztikus rendszer­nek a „gerince". Jegyezzük meg jól, hogy mindezt nem Madách, a költő, nem is holmi pénzügyi „gyalogpró­féta", hanem a Jegybanktudomány elméletének és a bankvezéri számoszlopoknak embere: Teleszky János írta utókorának — tanulságul. Hogy mennyire igaz az, hogy a pénzérték állan­dósága csakugyan csak fikció, osak álképlet, a XX-ik századnak műveltségében burjánzó babona: azt a leg­közelebbi múlt sokkal nagyobb erővel bizonyítja, mint azt Teleszky János 1927-ben már a múltra nézve meg­állapította és amint azt a jövőre tekinve, elképzelhette. Az 1925. évi XXXV-ik törvénynük a színaranynak kilogrammonkénti értékét 3800 pengőben állapította meg. A 100 fillért magába foglaló „egy" pengőnek ér­ékét pedig egy gramm aranynak 0.26315789, szabad szemmel alig látható részecskéjének értékében állandósí­79

Next

/
Oldalképek
Tartalom