Törvényhozók lapja, 1935 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1935 / 9-10. szám - Pénzügyi rendszerünk és szervezetének reformja

előbb vagy utóbb, de okvetlenül és kegyetlenül megbosszulja magát. Amint a fegyveres háborúnak, azonképen az evek óta tartó gazdasági harcnak is meg van a maga dinamikus ereje. A kazánnak nevezhető társadalmi közszellem túlfütve van. A közérdekű pénzügyi reformok azok a biztosító szelepek, amelyeken át a szuverén tényekben, a sehogysem szépíthető tényleges állapotokban rejlő és a gazdasági harcnak is feszítő, sőt dinamikus erői levezethetők. Jegybanktudósaink, gyakorlati bankvezéreink és veterán közgazdászaink nem vitathatják el azt, hogy a hitel és a pénzgazdaságnak korszakában a pénz a tengelye az egész gazdasági életnek. E körül, a tengely körül forog az államnak és a többi közületeknek háztartása. Hozzá nőtt a kulturális élet. Minden gazdaságiágazatnak, minden társadalmi rétegnek szociális érdeke elszakíthatatlanul hozzá kapcsolódnak. A nemzeti beruházásoknak, a telepítésnek, mint nemzet és szociálpolitikai, már tovább nem odázható feladatnak, a közgazdasági és szociális reformok egész sorozatának gyakorlati végrehajtása: az elsőtől az utolsóig a pénzkérdésnek a tengelyéhez tapadnak. Bármily hihetetlen abszurditásnak látszik is elméletileg, de a valóság mégis abban áll, ihogy ez a mérhetetlen fontosságú közérdek teljes egészében a magánérdekű nyerészkedésnek a zsákmánya. Ez, a közérdeken kizárólag magánérdekben nyerészkedő pénzügyi rendszer és szervezet, a nemzeti közérdeknek világos 'Sérelmére, örökéletet követel magának. Örökéletet azért, hogy az általa kitenyésztett liberális-kapitalista rendszert és ennek keretében a karteluralmat fenntarthassa. Ez a mai pénzügyi rendszer az a gorlicei pont, amelyen a közérdekű reformokkal áttörnünk kell, hogy a bankkapitalizmusnak liberális-kapitalista frontját és a karteluralmat felgöngyölíthessük. Ezért hangsúlyozom, ihogy minden közgazdasági, szociálpolitikai, államháztartási reformnak elsője, a kiindulási pontja a pénzügyi rendszernek és szervezetének közérdekű reformja. Gróf Széchenyi Istvánnak hegyeket elmozdító lángelméje, Kossuth Lajosnak a távoli magyar jövőt átkaroló látnoki szelleme, Deák Ferencnek a magaslatokon szárnyaló bölcsessége, Görgey Arhurnak sztratégiai zsenialitása együttvéve sem volnának elegendők még arra sem, hogy csak a rádiószózatban megismételt, a magyar nemzetnek valóban boldogabb jövőjét jelentő, szinte ragyogó közgazdasági és szociális reformok, — a mai pénzügyi rendszernek és szervezetének közérdekű megreformálása nélkül — megvalósuljanak. Nem is szólva a rádiószózatban nem említett nagyszabású nemzeti beruházásokról, sem a nemzeti becsületnek védőpajzsa alá 'helyezett, a szózatban szintén hallgatással mellőzött kötelességekről. A rádiószózat ismételten és erőteljesen hangsúlyozta a nemzeti közérdeknek elsőségét. Ennek a közérdeknek kell érvényesülnie pénzügyi téren is az egyéni nyerészkedéssel szemben. A társadalmi közszellem tökéletesen megérett ezeknek a közérdekű pénzügyi reformoknak befogadására. A bankkapitalizmus és az általa kitenyésztett liberális-kapitalista rendszer és karteluralom iránti, mélységekben gyökerező általános ellenszenv nálunk is drákói rendszabályokat követel. Ez a minden égtájon hangos ellenszenv szerencsésen összetalálkozott azzal a kormányzati törekvéssel, mely előbb a. részvényjognak, majd pedig a bankkapitalizmus valamilyen irányú megreformálásának alakjában került napirendre. A talaj tehát fent is, lent is előkészítve van. Szinte szédítő a haladás úgy az elméleti, mint . a gyakorlati tudományok terén. A műszaki és a vegytani tudományoknak óriási fejlődését csak megemlítem. De a büszkeség öntudatával kell hangsúlyoznunk, hogy a mezőgazdaság, úgy a mennyiségi, mint a minőségi termelésnek minden ágazatában roppant fejlődést bizonyít. Itt mutatkozik legerőteljesebben a magyar erő, a magyar élniakarás. És bár a mezőgazdaság a magyar népjólétnek a kulcsa, mégis ennek, a maga részére örökéletet követelő, tisztán nyerészkedő mai pénzügyi rendszer és szervezete miatt sorsa valóban megromlott. A pénzügyi rendszernek és szervezeteinek közérdekű reformját magyarázat nélkül is érthető okokból, csak a bankérdekeltség ellenezheti. A nagy francia forradalmat a francia bankárok finanszírozták. Még ki sem heverhette a francia társadalom a történelem évlapjain megörökített Law-féle szédelgés okozta irtózatos vagyonpusztulást, — máris következett a bankári zsenialitásnak az assignaták és a földutalványok (mandat territorial) alakjában a nemzeti vagyont tovább pusztító tevékenysége. Ezek, a milliófejü társadalomnak gondolkozását százmértföldekkel megelőző bankári müveletek indították Montesquieut arra az emlékezetes, de a mai állapotokra is alkalmazható .megállapításra, mely szerint „a bankárok úgy tartják fenn az államot, mint a kötél az akasztott embert". Histoire La Feodalité Financiere címen 1845ben Párisban megjelent vaskos könyvében A.Toussenel a történetírónak oknyomozó lelkiismeretességével írja le a bankkapitalizmusnak kifejlődését. Tárgyilagosan ismerteti élősdi élettanát. A kifejlődésben és élősdi élettanában a történetírónak oknyomozásával megállapított tények alapján adta könyvének a pénzügy feudalizmusa címet. Szükséges-e emlékezetünkbe idéznünk a Panama botrányt? Avagy a legújabb kornak Kreuger, Stavi'Sky és más, a bankkapializmus keretében elkövetett vagyonokat elpusztító szélhámosságokat? Azonban meg kell emlékeznem Mr. Arthur Kitson angol mérnök, sokszoros feltaláló s Európa- és Amerikaszerte 'jól ismert közgazdásznak The Banker's Conspiracy címen Londonban 1933-ban megjelent könyvéről. Azért kell róla megemlékeznem, mert Kitson a hányadrész aranyfedezetű pénzügyi rendszernek szülőföldjén, a Bank of Englaud ereszei alatt bizonyította be ennek a pénzügyi rendszernek kárhozatosságát. Ma is cáfolatlan érvekkel támadta ezt a rendszert. A rendszernek, az angol állam és a magángazdaságokkal szemben világos okfejtéssel megállapított üzleti tevékenységét a bankárok összeesküvésének nevezte el. Az oknyomozónak szemeivel meglátta az összeesküvés célját: a világháborút. És azt az irtózatos pénzügyi és közgazdasági szakadékot, amelybe az aranyfedezetü rendszerben összeesküdött nemzetközi bankkapitalizmus beletaszította győzőket és legyőzötteket egyaránt. Mr. Arthur Kitson felkéretett arra, hogy a Cunliffe bizottságnak, a háború által össze-vissza kúezált és megrontott angol pénzügyi viszonyoknak elrendezésére irányuló javaslata felett mondjon véleményt. A felkérésnek eleget tett. Részletes és a rideg angol logikával megindokolt véleményéből legyen elég az az idézet, hogy „aki az aranyfedezetű rendszerhez ínég tovább is ragaszkodik, az 78