Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1934 / 5-6. szám - Állami beavatkozás és munkakényszer

lapítottak meg fizetésképen, sőt előfordult az is, hogy egyik vállalat hajlandó volt a fizetést folyósítani, de nem kívánta, hogy be is lépjenek a hivatalba a felvett fiatalok . .. Jellemzéskép említettük meg ezt. Miután ennek az akciónak az alaprugója ugyanaz, ami a többi gazdasági intézkedést is szüli óráról-órára. Tehát partikuláris. A folyton megismétlődő egyetemi tüntetések involválták ezt az intézkedést, de amely intézkedés még csak félmegoldásnak sem nevezhető. A gazdasági élet minden ágazatában olyan irányzat vetődik felszínre, amely lényegesen kiterjeszti az etatizmust. A monopóliumok napról-napra születnek, mindig újabb és újabb beavatkozás történik az állani részéről a magángazdaságba. Most nem azt akarjuk vitatni, hogy melyik tábornak van igaza gazdaságilag, annak-e, amelyik hitet tesz az állami szabályozás feltétlen szükségessége mellett, vagy pedig annak, amelyik a gazdasási életben a teljes szabadságot írja zászlajára (mely utóbbinak oly lelkes és meggyőző harcosa Éber Antal) jelszóként. Csak nagy általánosságban, a gyökérzetre lehatolva akarunk leszögezni egyet-mást. így például csak azt az egy szempontot figyelembevéve, ami akkor kerül szemünk elé, ha az egyén és az állam viszonyát tanulmányozzuk. Az egyéni kezdeményezés motorikus ereje rangsorban, minőségben, értékben feltétlenül és tagadhatatlanul felette áll a kollektív kezdeményezésnek. Egy társadalom életében tehát semmikép sem becsülhető le ez a dinamikus erő, sőt ennek tervszerű, fokozatos elsorvasztása — ami ma nálunk történik — igen veszélyes és kiszámíthatatlan bajok kútforrása lehet. Somló Bódog harminc év előtt megjelent egyik könyvében (Állami beavatkozás és individualizmus) a következő definícióra jutott: ,.Növekvő állami szabályozás, növekvő politikai szabadsággal karöltve: ez a fejlődés iránya, — mindenre kiterjedő állami szabályozás és tökéletes szabadság ennek a szabályozásnak a megállapítására, vagy megváltoztatására: ez a fejlődés ideálja!" Somló eme mondata világosan mutatja a kollektivizmus felé való orientációját s egész müvében az individuális erőnek e lebecsülését. Jólehet a fejlődés irányára ráhibázott már harminc évvel ezelőtt, miután szórói-szóra bekövetkezett ez az irányzat a háború vége óta az egész világon. Csak egy faktor hiányzik mindenütt: a növekvő politikai szabadság. S ez természetes, mert az egyik kizárja a másikat. Elképzelhetetlen a teljes politikai szabadság mellett a gazdasági élet olyanmérvű állami szabályozása, mint amilyeneket az utóbbi évek diktatúrái inauguráltak egves államokban. Somló Bódognak a marxizmus dogmáihoz közel álló definiciója a mai társadalmak struktúrája mellett kivihetetlen és elképzelhetetlen. Elképzelhetetlen azért, mert a természetes körforgást egy ponton megbontva — a gazdasági élet circulus vitiozusát értve ezalatt — a túlerőre jutott partikuláris érdekek felgöngyölítik, erőiben elgyöngült kisebbség tehetetlenül állana még a teljes politikai szabadság mellett is. Amikor tehát az idézett tantételből ma megvalósul egyik része az állandó állami szabályozásban, kevés, sőt mondhatjuk semmi erő nem jut a politikának ennek megváltoztatására, Miként az első nemzetgyűlési választások után a kisgazdapárt erős többsége mellett nem tudott érvényesülni a védővámos érdekeket sürgető indusztriális csoport, holott akkor már mutatkozott az autárkia szükséges bevezetése a környező államok politikája miatt. Ezt csak akkor tudta az ipari élet elérni, amikor a prononszirozottan agrár érdekeket védő kisgazdapárt meggyengülve került be a képviselőházba. Ettől az időtől datálódik a sokat emlegetett agrár-olló kiépítése az autonóm vámtarifák életbeléptetésével. A kormányzatok azonban sehogyan sem tudtak eltérni az agrár érdekek hatályosabb védelmétől, miután az ország lakosainak több mint 60°/o-a ma is a mezőgazdaaságból él. így aztán önkéntelenül is ráléptek arra az útra, amely a bolettát szülte és amely út most egy új formában a gabonamonopolium felé vezet. Ezeknél a kérdéseknél vetődik fel'azután, hogy meddig vihető még ez a kétlaki gazdaságpolitika? Mert az semmiesetre sem megoldás — nem számítva arra, hogy talán az olasz-osztrák-magyar gazdasági összefüggés hozhat valami kis kiegyenlítő javulást az ellentétes érdekekért harcoló rétegeknek — hogy egyik osztály érdekének a kihangsúlyozása alapjában támadja meg a legértékesebb társadalmi erőt, az egyéni kezdeményezést, nem szólva a másik osztály homlokegyenest ellenkező érdekeiről. Vagy azt csak nem tagadhatjuk, hogy nem lehet uniformizálni az egves osztályokat, nem bírhatók rá arra, hogy egyik foglalkozási ágazat lépjen át a másikba, mert az állami intézkedés most annak kedvez. Be kell látni azt is, hogy nem arról az „átkozott" liberalizmusról van szó — mert az utóbbi titzenöt évben a „liberalizmus" valami rettenetes, bélpoklos megjelöléssé változott, — nem Smith Ádámról, vagy Cobdenről kell beszélni, hanem minden esetben adófizető polgárokról, akiknek, ha kisebbségben is vannak számszerűleg, politikailag, mégsem tagadható meg tőlük a „létfenntartási jog". Sőt, az élethez való joguk mellékesen nemzeti értéket is jelent. * Senki nem vitatta az utóbbi években, hogy nincs szükség az állami beavatkozásra. Ennek az agyonsanyargatott, kifosztott, megcsonkított országnak joga volt és joga lesz az élethez, az önvédelmi harc okszerűen diktálta azt, hogy az állami irányítás fokozottabban lépjen fel a magángazdaság terén is, mert a köz érdeke így kívánta. Ez azonban csak preventív célokat szolgálhat, úgy a múltban, mint jelenben és a jövőben is. Nem merevíthető rendszerré, nem szolgálhat kényelmi szempontokat, — lássuk be, mégis csak a legkényelmesebb a rendeletek megszövegezése és kiadása, — hanem gazdasági értéket kell, hogy kitermeljen, nem pedig a gazdasági élet kasztrációjához vezessen. Csak mozaikszerűen vetünk fel itt kérdéseket azzal kapcsolatban, hogy milyen ellentmondás fedezhető fel gazdasági szemüvegen keresztül akkor, amidőn a mo•nopoliumok halmozásának a korát éljük a gazdasági életben. Ilyen ellentmondás például az, hogy amíg a fináncpolitikánál —• igen helyesen! — mereven ragaszkodnak a „liberál-kapitalista-ortodoxiához", a pengö'érték fenntartásánál, hangsúlyozzuk, hogy igen helyesen, mert kellő aranyfedezet nélkül nem lehet ezen a téren kalandokba bocsátkozni, akkor a gazdasági élet 55