Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1934 / 5-6. szám - Sajtószabadság - mind a vérpadig

egyéb terein mégis ezzel homlokegyenest ellenkező irányt vesznek fel. Mert amíg megbecsülhetetlen értéket jelent az, hogy valutáris szempontból van egy fix bázis, époly kárt jelent, hogy gazdaságilag rapszodikus vonalvezetés jut érvényre sok esetben, nem szólva a most már irányzattá válr elynomásáról minden egyéni kezdeményezésnek. Pedig, ha már kell á'lami beavatkozás, akkor találnónk olyan területeket, ahol egy-egy ilyen beleavatkozás valódi értéket tudna kitermelni. Ha azt veszsziik alapul, hogy ma csak átmeneti időket élünk, mert meg kell várnunk, amíg az egész világ feje felől elvonulnak a sötét felhők, amikor mi is egészségesen tudunk belekapcsolódni a nagy világ gazdasági életébe, akkor addig tényleg bizonyos autárkiára van szükségünk. Dc milyen legyen ez? Mindenesetre olyannak kell lenni, ami új értékeket termel és nempedig a régit rontja le. * így például, bármily furcsán is hangozzék, ma nem rendelkezünk más gazdasági energiával, mint a munkanélküliek munkaerejével és földünk termöerejével. Csak ez a két energiaforrás áll a rendelkezésünkre, mint olyan forrás, amely valódi gazdasági értéket tud felszínre hozni és amely erőknek céltudatos, tervszerű mozgásbahozásával nagyon sokat tudnánk lendíteni a ki-kihagyó érverés folyamatossá tételére. Azonfelül ezek a források olyan gazdasági erőt jelentenek, amelyeknek „beemelése" a gazdasági élet önmagába visszatérő görbe vonalába, az okszerű, helyes vérkeringést indítaná meg. Csak az alacsony gabonaárak szempontjából említsünk meg egyet: emelné a fogyasztást. Másik kikerülhetetlen következménye: emelkednének a munkabérek! De hogyan? A gazdasági válság egyik „izzadmányaként" jelentkezik nálunk is a munkanélküliség. Mai helyzet szerint az összezsuogorodási folyamat még mindig tart, hiszen ép az állam jár elől jó példával, amikor „leépít", ahol csak lehet. Ezt követi a magángazdaság is. De nem hiába van törvényszerűség, mert a gazdasági életből kirekesztettek egyben fogyasztók is, ha pedig csökken a fogyasztók száma, akkor ennek következményeként csökkenni kell a termelésnek is, az áraknak is. Ez aztán újabb leépítést von maga után, mindaddig, amíg marad a váz, az üres keret, az izmoktól, hústól megfosztott csont. A termelésből és a fogyasztásból kiközösítettek száma növekszik, ráfekszik az egész gazdasági életre, társadalmi vonatkozásban is a trombózis veszélyét hordják magukban. Gyengítik a többiek, a még munkában lévők esélyeit is, mert a minden áron való elhelyezkedési kényszer a munkaszolgáltatás árának soha el nem képzelt devalvációját hozta meg, úgy a fizikai, mint a szellemi munka piacán. Tehát evidens közérdek ennek a kárt okozó „izzadmánynak" felszívása. Ennek csak egyetlenegy módja van: a munkahadsereg felállítása. * Úgy a fizikai, mint szellemi munkanélkülieket ki kell emelni a jelenlegi letargikus helyzetükből és a saját munkájukon, az önellátáson keresztül rávezetni arra az útra, amit ma a „száraz kenyér", mint megélhetési minimum jelentkezik a létfenntartásnál. Ha máskép nem, akkor ideiglenes munkatáborokba való koncentrálással, amit talán telepítésnek lehet nevezni, de mégsem az. Nem közmunkák végzésére, mert ez már a magángazdaság köreit érintené és erős versenyt okozna, hanem kizárólag az önellátás elvét szem előtt tartva. Mert ellene vagyunk a munkanélküli segélynek, de egész természetes lehet a munkával önmagán való segítés. Ehhez pedig más nem kell, mint a munka és a föld kihasználatlanul heverő energiái. Paradoxonnak hangozhatik, de egy ilyen tervszerűen megszervezett kollektív munkatábor a legjobb orvossága a kollektivizmus ellen való védekezésnek. Itt van helye az állami beavatkozásnak, a kényszernek, el kell rendelni a munkakényszert. Mert az állami beavatkozással máról holnapra csodákat lehet művelni. Az eddigi intézkedések, valamint az ezután tervbevett intézkedések egyike sem szolgálta azt a célt, hogy visszavezesse a kirekesztett tömegeket a nemzetgazdaság erőt adó rónáira, a rendelkezések nem termeltek ki értéket eddigelé, mert lokális vonatkozásúak voltak. A gazdavédelem, úgy ahogy nyugalmi helyzetet teremtett az adósvédelem szempontjából, kárt okozott a hitelezők részére, a gabona árát lehet emelni monopóliummal, elvenni az egyiktől és odaadni a másiknak, tehát egyiken segít, amíg a másikat gyengíti, de ez csak játék, ideoda tologatása a fogalmaknak. Mintahogy nagyfokú naivitás kell ahhoz, hogy higyjenek abban, ha a gabona ára mesterségesen emelkedik, hogy akkor az ipari cikkek ára régi nivón maradjon és így tovább. Nem a termelést kell irányítani, hanem a fogyasztást. Ez is sokak tévedése, akik hisznek az irányítót termelés című jelszóban. A fogyasztást kell emelni és akkor ehhez irányítódik önmagától a termelés. Mert mégis csak könynyebb dolog a fogyasztást emelni, amikor van fogyasztó! Csak előbb ezeket kell fogyasztóképessé tenni. Ebben van a nyitja mindennek. Sajtószabadság-mind a vérpadig Irta: JÁSZAI SÁNDOR Nagy napja volt a magyar sajtó történetének az 1848 március 15-ike, amikor cenzúra nélkül nyomatta ki a fellelkesült pesti fiatalság „Mit kíván a magyar nemzet" című sajtótermékét. Sok víz. folyt le azóta a jó öreg Dunán, nagyra dagadt azóta a magyar sajtó története is. E pár sorban nem célunk most történeti visszatekintést nyújtani a magyar sajtóról, sem nem előadást tartani a sajtószabadságról. Csak egy kisiklásról akarunk feljegyzést készíteni. Az utóbbi évek folyamán sokszor hangzott el panasz jobbról is és balról is, hogy a sajtótermékek túlon-túl elszaporodtak és komoly gazdasági érdekképviseleti szervek fordultak a kormányhoz — a napi sajtó támogatta is ezt a mozgalmat, — hogy rendszabályozza meg az úgynevezett zugsajtót. Nagy vitát ugyan nem improvizáltak egyik oldalon sem, kényes kérdés lévén kapitalista szempontból az egész ügy. Mert amikor a gazdasági élet faktorai kérnek védelmet, akkor azt nyíltan alá is támasztották indokaikkal, mondván, hogy 6ok pénzbe kerül a vállalatoknak a folyton jelentkező újabb és újabb sajtótermékek támogatása. Nem ismerjük ebben a kérdésben a hivatalos hely felfogását, miután erről a részről semmiféle nyilatkozat nem történt, viszont a eajtószakma reprezentánsai sem 56