Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1934 / 3-4. szám - Az aranyzáradék kérdéséhez

oldáisára alkalmatlan a parlamentarizmus mai formája. Eltekintve attól, hogy a pártrendszer automatikusan magával hozta azt, hogy egyik társadalmi réteg érdekeiben szinte izoláltan áll a másik rétegtől, egyik igyekszik terheit átháritani a másikra, mindezeknek a kérdéseknek igazságos és közmlegnyiigváisit keltő megoldására a mai parlament konstrukciója alkalmatlannak mondható. A magyar parla'mentárizmus ma még igyekszik formáját úgy fenntartani, ahogyan az a különválás előtt volt, de azt miá'r látjuk, hogy a közjogi és a nemzetiségi kérdésiek kikapcsolása óta sokat- vesztett azokból az evők'ből, amiket ép ózok a vitális kérdéseik involváltak és amely kérdéseknek az állandóan felszinen tartása kölcsönözte a magyar parlamentnek azt a súlyt és tekintélyt, országos közbecsülést, ami legjobban megközelítette az angol panlamentárizmust. Az Ausztriától való különválás, a centralisztikus törekvésekkel szemben tanúsított állandó ellentállás, valamint a nemzetiségi követelések szülte hazafias felbuzdulás mind-mind olyan energiák voltak, amlik ma hiányzanak a parlament életéből. A mindjobban előtérbe nyomuló gazdasági kérdéseik megoldása fogja megszabni a magyar parlamentárizmus új útjait. így az utóbbi évek tanulságai azt mutatják, hogy a sürgős kérdések megoldására a parlamentárizmus mai formája nálunk sem alkalmas, hiszen már moist is sok esetben a kodifikáció teljes munkája a szakbizottságokra fa 33-as bizottság) hárult, a minisztereik irányítják a egész ország állami és közületi mechanizmusát, a többségi párt Változatlanul, úgyszólván évek óta ugyanazon egységből tevődik össze. Kormányválság olyan értelemben,, mint például Franciaországban, Vagy Angliában, nálunk a háború után még nem volt. Tévedés volna azonban azt hinni, hogy ennek oka a választási rendszerben rejlik. Ez kiziárólág a súlyos gazdlasiá'gi válságnak, az úgynevezett napi politikát kizáró tulajdonságának köszönhető. Valamint annak, hogy eddigi kormányaink minden igyekezete az volt. hogy tekintet nélkül a pártarányoikra (hiszen sökfezor a többségi pártban váltott ki ellenkezést a kormány egyegy intézkedése!), az egész ország közvéleményét és érdekeit kielégítő rendelkezéseket tegyenek és ezzel tulajdonkép elérték azt, hogy nálunk nem vált égetővé a parlamentáris rendszernek a kor igényeihez való alkotmányos megreformálása. Mintahogy ez az oka annak is, hogy nincs szükség személyhez kötött diktatúrára s nem talál nálunk talajra wm az olasz, sem a német politikai példa. Az 1919-iki proletárdiktatúra letörése immunizált bennünket még olyan jelenségekkel szemben is, mint amilyeneknek ma Ausztriában vagyunk a tanúi. A gazdasági és külpolitikai realitások helyes vonalvezetése például a mai kormányzat részéről tagadhatatlanul hozzájárulnak ahhoz a nyugodt atmoszférának a, megteremtéséhez, ami elsősorban is főfeltétele a válságból való kivezető út megtalálásának. A rend és jogbiztonság fenntartása a fő záloga az alkotmányos életnek, a politikai hitvallásokhoz való dogmatikus ragaszkodás akár egy kisebbség, akár egy többség részéről sokkal veszélyesebb, mint a kiegyenlítő kompromisszum. A magyar politikai életben — fenntartva a múlt, a békebeli parlamentárizmus látszat formáit — eddig mindig a józan kompromisszum győzött, az összes erők kiveszik részüket a nehéz helyzetből való kilábolásban, erre igen erős reményünk lehet és egyben feleslegessé teszik olyan közjogi kérdéseknek a napirendre tüzesét, mint amilyen lenne például a parlamentárizmus reformja. S végeredményben ez a helyes út. Mert amíg nem rendelkezhetünk mindazokkal a kialakult ismérvekkel, amik feltétlenül szükségesek egy ilyen fontos intézmény biztos és jó megreformálásához, addig ez a kérdés is csak úgy kezelhető, mint a királykérdés. Kísérletek nagyon veszélyesek és kalandszámba mehetnek, márpedig az ország érdeke ma elsősorban is a gazdasági kérdések megoldása. Tagadhatatlan, hogy ma nálunk a parlamentárizmus, mint kormányzati faktor, málsodik helyre került, szinte az idő diktálta okokból, s csak a szentesítő szerepe maradt meg. Ezen nem változtatna még az olyan nagyon és sokak által sürgetett választójogi reform sem. A külföldi példáik azt mutatják (Amerika, Franciaország), hogy a parlament — más: választási formák mellett is — kénytelen a kormányoknak, vagy az elnöknek olyan felhatalmazást adni, fontos gazdasági kérdések megoldásánál, amely szinte egyenlő a diktatúrával. Azok az erők, amelyeknek ma. egy nép kormányzásában helyet kell kapniok, jelenleg nálunk a felsőházban és a képviselőházban kifejezésre jutnak, a közelmúlt és a jelen azt mutatják, hogy a mostani konstrukció alkalmas az ország ügyeinek a vitelére. Átmeneti időket élünk és az bizonyos, hogy ezek az idők ma nálunk nem kívánnak mélyreható közjogi reformokat. Minden alkalmazott lépés sokszorosan vetne vissza bennünket azon az úton, amit eddig ezekben a súlyos időkben letagadahtatlanul sikeresen tettünk meg a mi mai parlamentarizmusunkkal. KÖZGAZDASÁGI JEGYZETEK Az aranyzáradék kérdéséhez A Törvényhozók Lapja 1934. évi januári számában Dr. Varannai István ügyvéd ,,A kötvények és záloglevelek problémái" címmel érdekes cikket írt, amelyben hibáztatja az aranyzádadék felfüggesztését kimondó kormányintézkedést. Engedtessék meg nekem, hogy e kérdéshez hozzászólhassak. Az aranyhoz, mint értékmérőhöz vagy értékkifejezöhöz való ragaszkodás ma már idejét multa és nem felel meg a gazdasági élet igényeinek. Magyarországon tudvalevőleg csak 5000 pengő körüli árért lehet egy kilogramm színaranyat vásárolni, jóllehet hivatalosan 3800 papírpengö egyenlő egy kilogramm színarany árával. Ha tehát nem tartanák fenn azt a fikciót, hogy az aranypengő egyenlő a papírpengővel, az adósoknak csaknem 33% -kai több papírpengőt kellene visszafizetniük, mint amennyit ők kölcsönkaptak, csak azért, mert az arany ára időközben a papírpengővel szemben felment. Ez is mutatja az aranyban való számítás képtelenségét, mert hiszen viszont a papírpengő értéke a javakkal és szolgáltatásokkal szemben lényegesen emelkedett. Ma már nemcsak az agrárcikkek termelői-, hanem fogyasztói ára is lényegesen alacsonyabb, mint néhány évvel ezelőtt s a munkabérek és jövedelmek számszerű összege is sokkal kisebb. A magyar nemzeti jövedelem számszerű öszszege 1928 óta 4700 millió pengőről ennek kb. felére, vagyis 2350 millió pengőre csökkent 1933-ban. A nemzeti vagyon 34 milliárdos összege kb. ezen összegnek felére, vagyis 17 37 /