Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)
1934 / 3-4. szám - Forradalmi jelenségek és az uj korszellem
Forradalmi jelenségek és az uj korszellem Irta: MIKSZÁTH KÁLMÁN I. A most meginduló tavaszra Parié és Bécs felöl forradalmi megmozdulások vetnek árnyékot. Nincs ebben semmi meglepő azok számára, akik régebben érzik, hogy egy átmeneti, válságos kornak forrongása közepett© élnek. Minden tünet azt mutatja, hogy eiz a kor forradalmi. Köröskörül, amerre a kutató szem ellát, népek és tömegek nagy tektonikus mozgásai észlelhetők. Bizonytalanság, tétova tapogatódzás egyfelől, nagy, rejtélyes tömegerők kirobbanásai a másik oldalon; a gondolatok, eszmék érzékeny szeizmográf j'ának ingadozásai, gazdasági törvények, kultúrideálok, politikai intézmények és berendezkedéslek megismétlődő válsága, mind megannyi tünete és eredménye azoknak a magasabb erőknek, amelyeknek mozgását még csak nagyon kevéssé ismerjük, de érezzük, hogy az emberiség sorsát új ismeretlen útrla sodorják. Nyakig benne vagyunk a forradalomban, amelynek méretei sokkalta nagyobbak, mint bármely eddigi, a történele a által feljegyzett forradalomé, mert egyszerre átfogja az egész gazdasági életet, gyökereiben borítja fel az erkölcsi felfogást, megtámadja az ízlést, a 'kultúrát., kikezdi a mult minden hagyományát és megingatja a jövő minden reményének pilléreit. A mai korban a forradalmak megszűntek olyan félelmetesek lenni, mint valaha. Az élet, mely a modern kor emberének osztályrészéül jutott, kisebb-nagyobb forradalmakon vezet keresztül. A forrongó eszmék rendes útja, korunk gyorsaságához mérten, egyre távolodik az evolúciótól, hogy közeledést mutasson a revolucióhoz. Valamikor az emberek ökrösi szekéren, lóháton vagy postakocsin jártak. A mai kor fiai a robbanást kívánják felhasználni a távolság és idő legyőzésére. A forradalma robbanás is egyre inkább megszokott formája lesz a nagy átütő gondolatok érvényesülésének. Nem beisizélünk-e forradalomról a művészetben, az ízlésben, az etikában és nem így kell-e értelmeznünk a forradalmat a politikában is. A forradalom csak addig volt félelmetes, amíg az eszmék útját intézmények, királyságok, tiszteletreméltó tekintélyek egész hierárchiája tartotta eltorlaszolva. Félelmetes volt, mert mikor ezek az intézmények megszűntek a bennüli rejlő lényeget szolgálni, s ezzel elvesztették erkölcsi sőt történelmi létjogosultságukat, még mindig birtak annyi külső hatalommal és tekintéllyel, hogy útját állják az új formák, az alaki lényeget hívebben kifejezésre juttató formák megszületésének s nagy errupcióknak válltak okozóivá. II. Az a forradalom is, amelyben most élünk, merőben más természetű, mint volt a nagy francia világforradalom; más természetű, mint az a másik világforradalom, amely a vallásújítással kezdődött, vagy az, amelyet a renaiesiance nevén ismer a Történelem. Ha felvetjük a kérdést, hogy a tömegek, amelyek Párisban megmozdultak és megteremtették a XIX. századot, minden erényeivel és hibáival, mit akartak, erre kerek és egyenes feleletet kapunk. „A szabadság eszméjét akarták abban a formájában ahogy azt egy nagy generáció tudósai, írói és bölcselői kidolgozták" Épp ily határozott a felelet arra a kérdésre. hogy mit akart a hitújítás? A vallás és meggyőződés tisztaságát. Mit akart a renaisisance? A szellem szabad érvényesülését, a középkori megkötöttség és babonaság béklyóitól. De ha ma felvetjük ugyanezt a kérdést:, semkisem fog tudni határozott választ adni. Beszélnek a gazdasági válságról, lelki válságról, demokrácia válságáról és mindennek a válságáról, ami a mai kor emberének zsinórmértékét adja. De adósak maradnak a felelettel, hogy merre vezet a megoldás útja. A szocializmus ési a demokrácia ép oly kevéssé tudja, hogy mit akar, mint azok az új doktrínák, amelyek a szocializmus és demokrácia kiirtására törekednek. Itt az elválasztó különbség a régi forradalmak és a mai forradalmi kor jelenségei között. Ez a különbség pedig arra vezethető vissza, hogy a régi forradalmakat egy kialakult, minden részében öntudatra ébredt korszellem teremtette; egy korszellem, amelynek voltak hívei és ellenlábasai, de akik egyformán kidolgozták a legkisebb részletekig elméleteiket. Valamikor elméletek, megszilárdult meggyőződések mozgatták az embertömegeket. Ma megfordítva van. A tömegek megindultak, nyugtalanok, idegesek sokszor a hisztériáig fokozottan. Hangosan kiáltanak egy új korszellem után, amely azonban éppen a tömegerők nyomása miatt éÍ3' alatt nem tud megszületni. A mostani forradalmak egy negatív korszellem vezetése alatt állanak. Legalább látszólag. A tömegek olyasvalami után kívánkoznak, ami más, mint a meglévő. Ennek következménye, hogy az új korszellem sehogyf.em tud megszületni. Az első baj az, hogy megtagadjuk a multat. Ez onnlan van, hogy a mai kor túlságdsian az exact természettudományok hatásia alá került. A természettudományban pl. lehet mellékes 'kérdés, az, hogy száz vagy százötven év előtt egyik-másik jelenséget milyen eszközökkel, milyen elmélettel magyarázták. A politikai és társadalmi tudomány azonban nem emancipálhatja magát a mult hatása alól, mert a jelen a mult gyermeke. De éppen azért mert gyermeke, fiatalabb és frissebb életcélokkal, hevesebb vérmérséklettel, soha sem lehet mindenben maradéktalan folytatója a múltnak. Sem meg nem tagadhatja, sem nem folytathatja. Mi folyik ebből? Először az hogy soha még korszellem nem született meg íegyeveresen, készen mint Pallas Athéné Zeus fejéből. A korszellem lassan alakul ki viták során a tudomány a meggyőződés és a hit erejével. A mai válságproblémák gyökerei az új korszellem zav arodottiságából tíápl álköznak. III. Az elmúlt szádad az individualizmus jegyében indult. Ez szolgáltatja a mai korszellem egyik alkotórészét. Az individualizmus a nagy francia forradalom vívmánya volt. Azok a politikai pártformák, amelyek az individualizmust magukévá tették, a liberalizmus1, a manchasterianizíaus (a liberalizmus egy sajátos válfaja), majd végül a demokrácia (a liberalizmus radikális válfaja). A gazdasági termelés terén a liberalizmus termelte ki a kapitalizmust. Az individualizmus azonban logikusan végiggon21