Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1934 / 23-24. szám - A római paktum

római paktum Irta: Gratz Gusztáv dr. v.b. t.t., nyug. külügyminiszter Magyarország külkereskedelmi politikájának egyik főpillére ezidőszerínt az a megállapodás, amely március havában Olaszország, Magyarország és Ausztria között létesült és amely a „római paktum" néven ismeretes. Ennek a paktumnak van egy politikai és van egy gazdasági része. A politikai megállapodás a három említett államnak együttműködését mondja ki úgy azokban a kérdésekben, amelyek őket különösen érdeklik, mint az általános jellegű kérdésekben is. A három állam kormányai arra kötelezték magukat, h°gy politikájukat mindég összehangzásba fogják hozni és hogy mindannyiszor, ahányszor azt valamelyikük szükségesnek fogja tartani, közös tanácskozásra fognak összeülni, hogy az együttes fellépés módozatait megbeszéljék egymással. i A gazdasági megállapodásban a három állam ' arra kötelezte magát, hogy a közöttük érvényben álló egyezményeket ki fogják tágítani a kölcsönös kivitel megkönnyítése és nemzeti gazdaságaik kölcsönös kiegészülésének fokozatos fejlesztése érdekében. A jelen cikkben főleg a római paktum ezen gazdasági részével akarok foglalkozni. A három állam közötti áruforgalom az 1930-ik esztendőben, amikor a jelenleg érvényben lévő devizakorlátozások még nem gyakoroltak érezhető befolyást a nemzetközi árucserére, osztrák-magyor viszonylatban 160 millió osztrák Schilling értékű paszszívumot tüntetett fel Ausztria rovására és Magyarország előnyére. Olaszországgal szemben úgy Ausztriának, mint Magyarországnak aktív kereskedelmi mérlege volt. Az aktívum mindkét esetben körülbelül 80 millió osztrák Schillingre rúgott, A számok csak megközelítőek, mert abban a vonatkozásban, amely a római paktum jelentőségének rriegítélésénél tekintetbe jön, a pontos adatok nem fontosak, Ha valóban az a cél, hogy a három állam gazdasági kiegészülése teljes száz százalékig megvalósuljon — ami természetesen sohasem lesz lehetséges, mert a gazdasági forgalmat fix arányszámokhoz kötni nem lehet, — akkor az 1930. évi áruforgalomban jelentékeny eltolódásoknak kellene beállani, a mig ez a cél elérhető lesz. Ha valóban létrejönne az a végcélnak odaállított gazdasági kiegészülés Olaszország, Magyarország és Ausztria között, akkor létesíthető volna közöttük egy olyan trianguláris megállapodás, amelyben az osztrák-magyar viszonylatban Ausztria hátrányára mutatkozó passzívum kiegyenlítődnék az osztrák-olasz forgalomban mutatkozó osztrák aktívum révén, amivel szemben az ugyanebben a forgalomban mutatkozó olasz passzívum kiegyenlítődnék az olasz-magyar forgalomban Olaszország javára mutatkozó aktívum útján. Számokban kifejezve — az 1930,, év adatait véve alapul, — ez azt jelentené, hogy Ausztria, amely 160 millió értékű áruval többet vesz át Magyarországtól, mint amennyit Magyarországnak eladni képes, viszont Olaszországnak 160 millió értékű áruval többet adna el, mint amennyit Olaszország Ausztriának el tud adni. Az ilyenformán Olaszország hátrányára mutatkozó áruforgalmi deficit pedig úgy találna fedezetet, hogy Olaszország viszont Magyarországnak 160 millióval több árut adna el, mint amennyit Magyarországtól át tud venni. Ez volna a trianguláris szerződés schematikus alakja, amelyet természetesen csak megközelíteni lehet, de teljesen elérni nem. Ettől az állapottól ma még messze vagyunk és világos, hogy ennek elérése vagy csak megközelítése is nem érdeke Magyarországnak, 1930-ban az volt a helyzet, hogy a három állam közötti kereskedelmi forgalom a kereskedelmi mérleg szempontjából aktív volt Magyarország részére úgy Ausztriával, mint Olaszországgal szemben, míg Olaszország részére psszív volt úgy Ausztriával, mint Magyarországgal szemben, A rendes trianguláris szerződési eszményi típusának. Minden megközelítése Magyarország rovására történnék. De teljesen valószínűtlen, hogy ezt a típust a három állam egymásközti relációjában meg lehetne valósítani. A három állam nemzeti gazdaságainak kölcsönös kiegészülése tehát, amely a római paktum szerint az a cél, amely felé törekedni kell, ily körülmények között nem is tekinthető másnak, mint általános irányításnak, amelyet a három ország közötti gazdasági tárgyalásoknál sze melőtt kell tartani, amely azonban teljesen elérhető soha nem lesz. A mi szempontunkból annak teljes elérése — legalább addig, amíg az áruforgalomban egyébként is nem fognak előállani lényeges változások, — nem is kívánatos. A római egyezmény igen helyes úton jár, amikor nem is törekszik arra, hogy az említett igen ellentétes gazdasági érdekek közepette, valamilyen egységes gazdasági rendszerbe hozza össze Olaszországot, Magyarországot és Ausztriát. Ilyen egységes megoldást jelentett volna, ha a római paktum a három állam között valamilyen közös vámterületet akart volna létesíteni, amint ezt Bethlen István gróf egyik parlamenti beszédében kívánatosnak jelezte. Ilyen közös vámterület gazdasági előnyökkel csak akkor járhat, ha olyan államok összekapcsolásáról van 185