Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)
1934 / 1-2. szám - Kereskedelmi külképviseletek reformja
A konzuli ügymenet rendkívül komplikált, nemkevésbé az egyes konzulátusok hatásköre, tekintve, hogy a kereskedelmi, gazdasági, közgazdasági, igazságügyi és sokszor technikai kérdések egész konglomerátuma tartozik hozzájuk, önként adódik tehát, hogy a konzuli hivatal betöltőinek képesítése, a végzendő súlyos és rendkívül sokoldalú feladatokkal arányban álljon. A régi elméleti képesítés reformja, egy-két csekélyebb jelentőségű kérdéstől eltekintve, nem mutatkozik szükségesnek, de evvel szemben feltétlenül szükség van a gyakorlati képzés gyökeres megváltoztatására, ami anynyit jelent, hogy a szükséges képesítés megszerezhetősége szempontjából a fősúly magánál, valamely konzulátusnál eltöltendő gyakorlatra fektettessék. Nem szorul bővebb magyarázatra és indokolásra ennek szükségessége, melyet az is indokol, hogy a konzulátusok merően gyakorlati problémákkal foglalkozó szervezetek, tehát a megszemélyesítők is ennek szolgálatába állítandók, miután Arisíoteles óta a gyakorlat nem az iskolákban, egyetemeken, hanem az életben, jelen esetben a konzuli életben szerezhető meg, igen elhibázott és feltétlen reformra szorul az a felfogás, mely az elméleti képesítésnek a maximumra fokozásával a gyakorlatot a minimumra csökkenti, vagy teljesen elhanyagolja! Az említett reformokon kívül találhatók még e kérdésekkel kapcsolatban oly problémák, melyek szintén változtatásokra érettek meg, de ezek már nagyrészt oly természetűek, (konzuii mentesség) hogy megváltoztatásuk, — lévén gyökerük nemzetközi szerződésekben, nemzetközi egyezményekben — nem egy államtól, hasem elismert nemzetközi fórumoktól függenek. A konzuli szolgálat, a konzulátusok feladata, napról napra nő, mindinkább parancsoló szükségesség ennek az intézménynek a kor igényeinek megfelelő színvonalra emelése, kellő kiépítése és a nemzeti munkába való állítása. Nemzetközi kapcsolatok teremtése konzuli szervezetek nélkül alig lehetséges, ideig-óráig tartók létesítése előfordulhat, de ezek állandósítása igen labilis alapokon nyugszik. A nemzetek közeledése; együttműködése, az egész nemzetközi életnek kifejlődése, csakis a konzulátusok által történhetik: minden kulturáltamnak elsőrangú létérdeke, hogy a korszerűen szervezett konzuli testületek közbejöttével építse ki nemzetközi kapcsolatait, annál is inkább, mert ha e tekintetben az egyes nemzetek eleget tettek volna a nemzetközi követelményeknek és a helyzet magaslatán állottak volna, a kellőképp kiépített konzuli szervezetek megakadályozták volna az internacionális kapcsolatok gyengülését és néhol való megszakadását, ennek következtében bizonyára a gazdasági válság nem öltött volna horrens méreteket. A kötvények és záloglevelek problémái Irta : VARANNAI ISTVÁN dr. ügyvéd A kötvények és zálogieveieK sorsa a magyar gazdasági élet érdeklődésének középpontjába jutott. A téma közismert. Pénzintézeteink a záloglevél kibocsájtás fedezetéül szolgáló törlesztéses kölcsönöket majdnem kivétel nélkül oly kötelezvények alapján nyújtották, amelyekben a tartozás összege aranydollárban lett meghatározva. E kötelezvények és a megfelelően bekebelezett jelzálogjogok alapján az intézetek zálogleveleket bocsájtottak ki, amelyek csak úgy mint a közületek ezidöben kibocsájtott részvényei, legnagyobbrészt aranydollárról szólanak. A dollárkötvények ugyan szinte kivétel nélkül Amerikában lettek kibocsájtva és a záloglevelek egyrésze is külföldön talált elheyezést, de utóbb ez értékpapírok jelentékeny tömege hazavándorolt és mint legbiztosabbnak hitt tőkebefektetés főleg azok birtokába került, akik vagyonuknak ily óvadékképessé deklarált értékben való elhelyezésére a törvény intézkedéseinél fogva voltak kötelezve. Az aranydollár kötvényeket és zálogleveleket nyugdíjintézetek, közalapok, katonatisztek, akik házassági óvadékukat és más óvadékkötelesek, akik ilyen papírokat voltak kénytelenek letétbe helyezni — vásárolták; vagy azok, akik nem spekuláltak, hanem megtakarított filléreiket fektették be a törvénnyel és szerződéssel biztosított fix kamatozású papírba, hogy öreg napjaikra betevő falatjukat biztosítsák. 1933. év februárjában megjelent 450/1933 sz. rendelet ütött először rést a kötvény és záloglevéltulajdon törvénnyel védett biztonságán. E rendelet ez értékpapírok 7r5°/o-06 kamatozását »átmenetileg« 5°/o-ra saállította le és ezzel olyan ajándékot nyújtott az adósoknak, amely a hosszú lejáratú hitelek történetében szinte példa nélkül van. Bizonyos viszont az, hogy a pénzügyi kormány e rendelet kibocsájtásakor aranydollárban való fizetést provideált és épen az értékállandóság, továbbá az aránylag magas kamatozás rendkívüli előnyeit kívánta az adósok teherbíró képességének összhangba hozásával lefaragni. De a legszertelenebb adóstvédö elgondolás sem ment addig, hogy fe leszorított kamat papirdoilárban való fizetését képzelje el. Mikor utóbb a 7600 1933 sz. rendelet felfüggesztette az aranydollárról kiállított kötvények és záloglevelek aranyzáradékát — ami hatásában annak hatályon kívül helyezésével volt egyenlő — és a stabil valutában történő fizetés helyett a nemzetközi spekuláció tengerén hányódó papirdollárral történő fizetést rendelte el: akkor betetőzte azt a folaymatot, amely a fix kamatozású papírok értékére'í és jövedelmezőségének lerombolásához vezetett. Ez az eredmény annál szomorúbb, mert — amint említettem — a kötvény és záloglevéltulajdon értékpusztulása a nemzet legértékesebb rétegeinek vagyoni érdekeit sújtja, épen úgy, mint a koronára kiállított kötvények és záloglevelek és a hadi kölcsön devalvációja, amely ugyanezt a réteget, a magyar középosztályt tette tönkre. Akik a gazdasági é'e!: nyugalmával és jövendőjével nem törődve, szubjektív érdekeltségüknél fogva minden adósságtörlést vagy mérséklést örömmel üdvözölII