Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1934 / 21-22. szám - A kereskedelempolitika új útjai

feladata és így elsősorban a politika birodalmába tartozik. Az új jogtudományi irány szerint ez a felfogás téves. Az új irányzat szerint a jogtudománynak csak másodsorban feladata, hogy a jogalkalmazás részére a tételes jog magyarázása kapcsán szabályokkal szolgádon. Alapvető és legfontosabb feladata ezt megelőzőleg az, hogy mindig a jelen életviszonyokat jogi szempontból felkutassa, a jogi szabályozást igénylő életjelenségeket törvényalkotás céliából vizsgálja, boncolja, csoportosítsa, belőlük a megfelelő jogi tételeket kihámozza és törvényi erővel való leendő felruházása céljából a törvényhozás testületeinek bemutassa. Eme álláspont szerint tehát a jogtudomány elsősorban az élet jelenségek megfigyelésének tudománya, melynek célja az élet jelenségek jogi törvényszerűségeinek felismerése és megformulázása. Miként valósítható meg tehát a gyakorlatban a jogtudománynak ez az induktív módszere, miként lehetne ennek a módszernek a legmegfelelőbb eszközöket, módszereket és berendezéseket megtalálni. Ugyanis a jogalkotás eddigi módszerének legjellemzőbb vonása az, bogv fő'eg miniszteriális törvényelőkészítés és jogszabályalkotásban nyilvánul meg. Sajnos, ez teljesen a párturalmi változatoknak van alávetve. Mert egy államban hol az egyik, hol a másik párt kerül uralamra. Azonban akár az egyik, akár a másik párt van uralmon, mögötte mindig valamely gazdasági érdekréteg áll, történetesen az, amelyik a legnagyobb, leggazdagabb és a legjobban megszervezett, így van ez Európa maid minden államában. A minisztériumok vezetői, különösen a parlamentárisán kormányzott országok kontinentális típusaiban, mindig ama pártok, vagy párt függvényei, melvek a politikai energiák harcában érvényrejutottak. A leghatalmasabb gazdasági réteg a maga eíSvéní és szervezeti energiájával mindenkor ama politikai párt mögött áll, amely kormányra kerül. Miként Jellinek mondja, ,.a gazdasági csoportok ugyanis nem kormánvra törekszenek, hanem a mindenkori kormány fölötti uralomra". A. leggazdagabb és a legjobban megszervezett gazdasági érdekcsoport lehetőleg nem akar a pártpolitikai harcokban nyiltan résztvenni, nehogy valamely párt és kormány bukásával ő maga is bukjék. Inkább arra törekszik, hogy a mindenkor leghatalmasabbnak mutatkozó politikai pártot gazdaságilag erősítse. A miniszter, bármily kiváló férfiú is, csupán olyan törvényeket készíthet elő és csuoán oly jogszabályokat alkothat, melyek lényegükben megfelelnek az uralkodó politikai párt, vagy a pártok mögött álló leghatalmasabb gazdasági csoport, vagy csoportok érdekeinek. Ha mást akar, helyzete az uralkodó pártban, a parlamentben és ezzel a kabinetben tarthatatlanná lesz, megbukik. Ebből következik, hogy a törvényelőkészítés és jogalkotás, mely a mindenkori minisztériumokban folyik, csupán az ország lakossága csak egy részének, de a parlamentben többségben lévő rétegének, érdekeit tarthatja vizsgálódásaiban szem előtt. Ez a jogalkotás nélkülözi a szükséges tudományos indukciót. A hatalmon lévő gazdasági réteg parancsolólag írja elő azokat az érdekeit, melyek jogi - rr^ályozást, zavartalan kielégítésükben állami kényszert igényelnek. Kétségtelen tehát, hogy a miniszteriális törvényelőkészítés és jogalkotás a mai pártríruktura és parlamenti szerkezet mellett tudományos nem lehet. (Folytatás következik.) BW—BMBWaiMW^— JMIIIIWU FŐVÁROS iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiitiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii A XV-IK ÜGYOSZTÁLY FIGYELMÉBE. Még az augusztusi számunkban felvetettük a Nemzetközi Vásárnak a főváros által való megrendezésének a kérdését, elsősorban is azért, miután erre a főváros volr.a a leghivatottabb, másodsorban pedig az évrőlévre megnyilvánuló elégedetlenség miatt, amit a vásár jelenlegi szervezői a résztvevők köréből kiváltanak. Nemszólva a legutóbbi sajtókritikákról. Alkalmat adott az is ennek a gondolatnak a felvetésére, hogy az autonómiának minden lehetőséget ki kell használnia, amely természetes jövedelemszaporulatot jelentene. Utóvégre a nemzetközi vásár épúgy a főváros vásártartási jogkörébe tartozik, évszázados regáléja ez az autonómiának, mint az élelmezési vásárok. Azonkívül a főváros rendelkezik a megfelelő szervezettel is erre a célra. Tekintettel azonban arra, hogy ennek a nagyjelentőségű ügynek a főváros részére való átvétele hosszabb időt és alapos felkészülést igényelne, az 1935. évi vásárt még nem volna módjában megrendezni, azonban már ennél fokozottabban kellene kiemelni a fővárosnak természetes jogait és ennek előnyeit úgy a lakosság, mint az autonómia részére. így például, ha a főváros az utóbbi évek folyamán igen nobilisán, minden ellenszolgáltatás nélkül engedte át a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarának a vásárterületet, valamint az ugyancsak tulajdonát ké^ pező kiscsarnokot, ez még nem jelentheti azt, hogy lemondott évszázados, természetes vásártartási jogáról. Ezt kíhansúlyozandó. valamint a további félreértésekre okot adó oreiudikációt elkerülendő, már most sokkal nagyobb befolyást kell biztosítani a fővárosnak a vásár megrendezésénél. Ezt elsősorban —- nem győzzük eléggé hangsúlvozni — saját polgárai érdekében kell megtennie. Mert nem kis áldozatról van szó, amikor a városliget területét és a kiscsarnokot díjmentesen engedik át a kamarának a vásár céljaira, ez minimálisan kétszázezer pengő bevételt jelentett eddig évente a kamarának csak helydíjakban, amit a kiállítóktól szedtek be. Rengeteg panasz érkezett be már, hogy milyen magas helydíjakat szednek erre a tíz napra a liget külső területein a kiállítóktól (négyzetméterenként 8 pengőt, felépítve a fabódékban 19—21 pengőt!), úgy hogy a fővárosnak a terület átengedése esetében felétlenül ki kell kötnie azt, hogy az árak megállapításába beleszólása legyen, valamin betekintést nyerjen delegáltjai révén a kiadott terület után befolyt összegek hovafordításába, mert mégse engedhető meg az, hogy a kiállítók túl182