Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1934 / 21-22. szám - A kereskedelempolitika új útjai

ságosan megadóztassanak. Ne felejtsék el az illetékesek, hogy a kamara vásárosztálya, ami jelenleg évi százezer pengő fix terhet jelent csak tisztviselői fizetésekben, független a kamara státuszától, ahhoz a kamara költségvetése nem járul hozzá egy fillérrel sem, az egész apparátust a vásár-rendezés tartja fenn és tartja el. Evidens, hogy ehez a lehetőséget a főváros nyújtja azzal, hogy ingyen engedi át a területet, sőt készpénzben is ad támogatást esetről-esetre. Egész természetes tehát, ha a főváros jogot formál magának ahhoz, hogy hozzájárulásával arányban álló befolyást is nyerjen az egész rendezésben, főleg annak anyagi és erkölcsi irányításában. S nem említettük akkor azokat a további horribilis és teljesen felesleges áldozatokat, amiket az autonómia akkor hoz, amikor megengedi, hegy a közüzemek, főleg az Elektromos és Gázművek résztvegyenek kiállítóként a vásáron. Ennek tulaj donképen semmi gyakorlati értéke nincsen, miután ez a két üzem a fogyasztóit kizárólag a fővárosban akvirálhatja be, csakis a főváros lakosait, erre pedig egész éven át rendelkezésre áll, mindkét üzemnek az állandó bemutató termei, valamint a lapokban kifejtett propaganda. Vájjon elképzeli valaki azt, hogy ez a két üzem elektromosáramot, vagy gázt exportáljon a „Levante'/ felé? Vagy a megszállt területről jövő látogatók majd fogyasztói lesznek? Mire való tehát, hogy ezek az üzemek a főváros által díjmentesen átengedett városligeti területet külön megfizessék a kamarának? Hozzávetőleges számításunk szerint ennek a két üzemnek a vásáron való részvétele legalább húszezer pengőbe kerül évente. Itt feltétlenül működni kell a szanáló kékceruzának. S nem említjük mg azt a nagy áldozatot sem, amit a főváros kertészete hoz évről-évre vérző szívvel, amikor engedi kipusztítani a liget gyönyörű vegetációját. Akik nyáron kisétálnak a városligetbe és megnézik az Iparcsarnok előtti részt, csak összehasonlítva a nyolc év előtti helyzettel, láthatják, hogy egész sorokat vágtak ki az árnyat adó fákból. Ezt a lukszust nem engedheti meg magának ma már az autonómia. Most tehát, amikor tárgyalás alá kerül a kamara területátengedési kérelme, felhívjuk az illetékes ügyoszály figyelmét ezekre a fontos körülményekre és olyan értelemben bírálja el és tegyen javaslatot a közgyűlésnek, hogy az autonómia jogaiba lépjen és ezzel olyan súlyt biztosítson magának, amely a polgárság által hozott áldozattal arányban álljon. Legjobb lenne, ha egy külön vásárbizottságot alakítana már ma a közgyűlés, amely függetlenül a vásár-bizottságosditól, gyakorolná az ellenőrzést, képviselné a fővárost és a főváros jogos érdekeit. Budapest és környéke. Ez a kérdés is megoldásra vár. El kellene már rég dönteni azt, hogy milyen irányba fejlődjön a főváros gazdasági és közigazgatási politikája. Meg akarják-e csinálni Nagy-Budapestet, vagyis a közvetlen környék beolvasztását közigazgatásilag, vagy pedig a mai kereteket fogják fenntartani ési stabilizáli. Nem lényegtelen kérdés ez, miután napról-napra hallatszanak hangok a pestkörnyéki közületek felől, amelyek sokszor igen élesen támadják a főváros vezetőségét bizonyos kérdésekben. Igen sok vonatkozás vár megoldásra ezzel kapcsolatban. Nem akarunk most ebben a nagyjelentőségű kérdésben állástfoglalni, azonban a jövő, sőt a közeljövő ügyeinek nem lényegtelen, hogy milyen irányba fejlődik tovább a főváros. Ez tulajdonképen szervesen kapcsolódik bele az ú. n. szanálási kérdésébe, miután az egyesítés nagyban fellendítené a főváros gazdasági életét, a környék részére is sok előnyt jelentene ép a fogyasztási adóhatárok kitolása révén, valamint a közigazgatási terhek csökkenése folytán. Azt látjuk, hogy a pestkörnyéki autonómiák nem örvendenek valami elsőrangú anyagi konszolidáltságnak és a fejlődési lehetőségük pedig még ennél is rosszabb. Ez a kérdés is napirendre kerülhet a közeljövőben és dönteni kellene úgy a fővárosnak, mint a környéknek is errevonatkozólag. Nem kell vezérigazgatókat kinevezni. Nagy gondot okoz most a pártoknak a betöltetlen vezérigazgatói állások a fővárcs nagy- üzemeinél. A kombinációk végtelen sorozata indult meg ezzel kapcsolatban és a pártközi megegyezések híreit hallhatjuk lépten-nyomon. Neveket kolportálnak, de ugyanakkor másnap meg is cáfolják ezeket. Nincs semmi értelme ezeknek a mai helyzetben, mert végeredményben a nagy üzemek nem azért vannak, hogy abban politikai jutalmazásokkal 'állásba helyezzenek várospolitikusokat, hanem kizárólag a közönség érdekében. Ha pedig azt látjuk, hogy az üzemek mégis csak megvannak anélkül is, hogy ezeket az állásokat sürgősen betöltsék, akkor halasszák el ezt jobb időkre. Ha pedig nagyon sürgős formai okokból, akkor adjanak a mostani helyettes vezetőknek címet és nagyobb felhatalmazást az ügyek vezetésére, jövedelem emelés nélkül. Egész biztosak vagyunk abban, hogy nem állana meg egyik üzem sem. Utóvégre az üzemvezetés elsősorban is az illetékes ügyosztály dolga és aztán az üzemi vezetőké. Ha eddig megtudtak lenni vezérigazgatók nélkül, akkor még várhatnak egy-két évig. Egészen nevetséges, hogy milyen fontosságot tulajdonítanak egyszerre ezeknek az állásoknak és állandóan tárgyalják a pártok. Ebből nem lehet pártkérdést csinálni. KÖZGAZDASÁG IIIMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII1111 Iliit I MM IIM 111 Ml IIIIIIIIIIIIII111M11II 111 IIIIIIIIIIIIIIIII11111 11IIIIIIIII AUSZTRIA ÉS MAGYARORSZÁG GAZDÁSÁGI KAPCSOLATA. A római egyezményben annakidején az osztrák—magyar árucsereegyezmény 1:1.5 arányban köttetett meg, ebből az arányból azonban az utolsó kilenc hónap alatt mintegy 20%-os eltolódás mutatkozott a mi terhünkre. Az exportdiíferenciánk kb. 16 millió pengő éstéket reprezentál, ami nem lekicsinyelendő mennyiség már a devizagazdálkodás szempontjából is. Áz egyes árucsoportokból felvett mennyiségekből főleg nagy a visszaesés a lisztkivitelnél, miután a római egyezmény ezt a mennyiséget fix félmillió métermázsában állapította meg. Azonban az osztrák malomvállalatok nehézséget 183