Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1934 / 21-22. szám

3. VREME ÉS TÁRSAI. Teljes pompájában kivirult és életre kelt a nemzetközi „journaille" (a canaille szinonimája) és öltögeíi felénk a nyelvét. Nagy akaraterőre és önuralomra van szükségünk, hogy nyugodtak tudjunk maradni e sok sajtó-brigantizmus láttára. A Pertinax-íéle sajtóiskola, — kis-antant pénzzel a zsebében — ugyancsak leteszi a vizsgát az utóbbi hetekben. De miért ez a nagy felháborodás és e nagy hajsza? Hiszen napnál világosabban áll mindenki előtt, hogy a marseille-i gyilkosság kitervezői és végrehajtói szerb állampolgárok voltak, kiüldözött kisebbségi nemzetiségűek, politikai menekültek, akiknek feltétlenül külföldön kellett menedéket keresni és akik közül még ma is több ezer él szerte a világon. Fájdalommal kell látnunk, hogy mit jelent a „megnagyobbított' balkán és a balkáni slílus Európában. Viszont örömmel értesülünk arról, hogy a meggyilkolt király milyen nagy és általános népszerűségnek örvendett egész Szerbiában, ha még most sem tudja az ottani „közvéleményt" a diktatúra kormánya lecsillapítani és ezért a Népszövetséghez akarnak fordulni panasszal. Vájjon, mit akarnak ezzel a panasszal? Hát a Népszövetség tud majd segíteni ezen a megtörtént szerencsétlenségen? Még egy szerencse, hogy 1903-ban nem volt Népszövetség, mert akkor talán még ma sem lenne lezárva az 1903-as belgrádi királygyilkosság ügye, amikor Obrenovits Sándor királyt és feleségét Drága királynőt koncolták fel a Kara Györgye utódának hívei. Akkor is panaszra mentek volna, de vájjon ki ellen? Hát a Vreme nem ismeri a saját nemzetének történelmét, ahol a trónváltozásokat tíz közül nyolc esetben következetesen gyilkosságok előzték meg? Királygyilkosságok. Hát ezt a Vreme nem tudja? Hát akkor tanulja meg, hogy ez balkán szokás, ez a szinte tradícióvá lett balkánizmus történt Marseille-ben is. Az a balkanizmus, amelytől reszket még ma is minden élő balkán-uralkodó. Ahol az uralkodóknak páncélinget kell viselniük minden nyilvános szereplésen, mert sohsem lehet tudni, hogy mikor és hol éri az orvgyilkos tőre, vagy golyója. Hát nem ezért volt a mostani nagy razzia Romániában? Nem félünk, a Vreme ezt nagyon jól tudja. De az ottani nagy-nagy „sajtószabadságot" kihasználva, az ottani népszerű kormányzat uralma alatt, a nagy nemzeti „közvéleményt" akarja képviselni. És ez a közvélemény sohsem fogja megbocsátani Franciaországnak az ottani rendőrség vétkes mulasztásait, nem fogja megbocsátani Olaszországnak és Magyarországnak sohsem — de mit? Nem tudjuk. Talán azt, hogy ezek még nem tartoznak az S. H. S. állam keretébe, amely olyan nagyon nagyra nőtt véletlenség folytán és úgylátszik, hogy evés közben jön meg az étvágy? Vagy pedig, ami a legvalószínűbb, az ottani kormányzat, sanda mészáros módjára, nem engedi a közvéleményt magához térni, nem akarja, hogy most már a belügyekkel is foglalkozzanak egy kissé, mert félnek attól, hogy akkor ez a híres balkáni közvélemény elsöpri a diktatúra-kormányt és a régenstanácsot és kezd majd valamilyen szabadságról beszélni, holmi alkotmányosságról és egypár rendezetlen belügyi kérdésről. Mégis csak könnyebb izgatni ezt a közvéleményt a külföld ellen, amelyik nincs annyira kéznél, nincs olyan gyilok és lőtávolnyira, mint a belpolitika és annak irányítói. Hát bizony addig lesz jó dolguk, amíg ez a „közvélemény" ennek a játéknak bedűl. De ha jól emlékszünk, akkor van egy nagyon jó és okos szerb közmondás, amelyik azt mondja, hogy minden csoda három napig tart. Azt hisszük, hogy ebből a három napból már kettő elmúlt és egy kis idő után mégis csak sor fog kerülni a belügyekre is, amikor aztán már nem kell majd panaszra szaladni a Népszövetséghez és akkor majd lesz más szenzációs anyaga a Vreme-nek is, ha ugyan a cenzúra azt engedélyezni fogja. Nem hinnők. Csak bennünket, magyarokat, hagyjanak ki a játékból, most és a jövőben is . . . Ami pedig a francia sajtót illeti az ellenünk szórt rágalmakban, hát bizony sajnálatos tünet, de Prága felemelt külügyi propaganda büdzséje a bizonyság arra, hogy ez egyelőre elkerülhetetlen. Meg kell várni a legközelebbi Stavisky-ügyei, vagy a tervbevett alkotmányreformot, akkor még Pertinax sem ér majd rá olyan buzgón foglalkozni a mi kis szerény országunkkal. Akkor majd akad neki odahaza is jobb pecsenye. Addig, sajnos, tovább fogja ínii a sületlenségeít. 4. KARTELPOLITÍKA. Az élet tűzi napirendre állandóan a kartelkérdést. Az élet és aztán az illetékes szervek. De ennél tovább nem nagyon jutunk el, pedig égető kérdése ez a nemzet gazdasági életének. Szeptemberi számunkban írtunk bővebben erről. Most ismét regisztrálnunk kell. Mert eltekintve attól, hogy a népszövetségi megbízott, Royal Tyler minden jelentésében hű tükröt tár elénk erről a kérdésről, így legutóbb két sokat jelentő index-számmal, de a főváros autonómiája is külön közgyűlésen tárgyalta le a kartelkérdést. Tyler két index-száma gyönyörűen megmutatja azt az irányt, amit gazdaságpolitikánknak követnie kellene. Azt mondja, hogy az általános ipari index (a háború előttihez viszonyítva, 1913:100) ma még mindig 108-at mutat, amikor a mezőgazdasági csak 71-et. Javulás már észlelhető, mert a mult évi mezőgazdasági index csak 53-at mutatott. Azonban az az óriási díszparitás, amely a két szám között van, 71 és 108 között, az nagyon egészségtelen és ezt meg kell szüntetni. Márpedig ennek a megszüntetése kizárólag a kar tel politika megváltoztatásával érhető el. Nem szabad elfelejteni, hogy ebben az országban egészséges gazdasági élet el sem képzelhető addig, amíg a mezőgazdasági termelés el nem éri azt a fokot, amit vaiamikép is rentabilisnek nevezhetünk. Szó sincs róla, a rentabilitásnak, ennek helyreállításába szerepe lehet a földbirtok politikának is, valamint a termelési ágazatok korszerű átállításának, azonban az ipari kartelek megszorítása nélkül semmiesetre sem. A mesterséges ipari árpolitika ne hivatkozzon olyan jelszavakra, amelyekkel (az „ipari termelés folyamatosságának a biztosítása", valamint a „szociális terhek növekedése'/ igyekszik a túlzott profitot beburkolni és észrevétlenné tenni. Mert az ipari munkabérek csak az utóbbi hat évben átlagban 42%-aí csökkentek, ami semmikép 174