Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1934 / 21-22. szám - Pénzügyi rendszerünk és szervezetének reformia

sem mondható az ipari cikkek árairól, de azonfelül ezzel szemben áll az is, hogy ebben az utóbbi hat év­ben a megélhetési index csak kb. 16% esést mutat. Tehát, amíg a munkabérek 42-el mentek le, addig a megélhetés csak 16-al, ekkor semmikép sem lehet szociális eredményekről, illetve tartalomról beszélni. Sürgős teendők közé tartozik tehát a karteltörvény revíziója nálunk, azoknak az elveknek az alapián, amit legutóbbi cikkünkben is említettünk: a nyilvá­nosság teljes beengedésével ezekbe az ügyekbe. A titkosság megszüntetését az Ár elemző Bizottság, a Kartelbizottság és a Karteliroda ügyeinél. Nem le­het semmi titkolni valója az ipari karteleknek, mi­után tudjuk, hogy a mai különleges gazdasági hely­zetben elkerülhetetlenek bizonyos kartellirozott irányzatok, sőt sokszor azok nagyon egészségesek is, de miért kell titokban tartani azt, ami egészséges? Csak a betegségeket szokták titkolni... Wg3^———B—W^M^MPCtTOgggTCT—m.»IJLU.HJi.ia——m— Irta: Varga Lajos dr. (Debrecen) Figlár Gáza bankigazgató a Törvényhozók Lap­jának 1934 október 15-iki számában „A hitelnyújtó szervek reformja" címen közli pénzügyi szerveze­tünknek reformjára irányuló elgondolásait. Közlemé­nyéből kiragadom a következő — igen helyes — meg­állapításait: „Hiteltörvényeink elavultak . . . „Más a helyzete a háborúban (hozzá tehetem: a forradalmak, az ellenséges meg­szállás és a koronaínfláció idején!) pénztő­kéjét felemésztő, területét és piacát elvesz­tő, teljesen mezőgazdasági államra nyomo­rított kis országunknak. Ma sem pénzünk, sem hitelünk nincs, sőt a pénztőke képző­dés feltételei is hiányozna.k. A legfontosabb társadalmi réteg, a gazdák, nyomorgnak. Sohasem volt úgy önerejére utalva, mint ma, a magyar." Ezt az idézetet kettős ok miatt ragadtam ki. Elő­ször azért, mert a Nemzetgyűlés 1924. évben ebben az idézetben részletesen elsorolt (és még egyéb!) té­nyeknek figyelmen kívül hagyásával szervezte meg pénzügyi rendszerünket és emelte törvényerőre a Ma­gyar Nemzeti Bank részv. társaságnak alapszabályait. Másodszor azért, mert ebben az idézetben elsorolt tények miatt, a Figlár úr által is meleg szeretettel tárgyalt gazda, sőt ezen túlmenően: általános nem­zeti érdekben, — nem csupán a hitelnyújtó szervek­nek, hanem egész pénzügyi rendszerünknek és szer­vezetének reformját ke!l megtárgyalnunk. És arra kell törekednünk, hogy ez a reform előzze meg a ter­vezett összes politikai természetű (ú. n. választójogi, közigazgatási stb.), sőt még oly sürgős szociél és nemzetpolitikai reformot is, mint pl. a telepítés, hit­bizományi reform stb. stb. A pénzügyi reform a legelső szükségesség. Mert — és ezt is nagyon helyesen állapítja meg az emlí­tett cikk: „a gyors intézkedés nem késhet soká, mert minden percben nő emiatt fajunk fentartásának ve­szedelme." Az a kérdés: milyen legyen a pénzügyi reform? Csak a fenálló állapotokon támadt részeket foltoz­zuk-e? Vagy, már amennyire lehet: végezzünk leg­alább is alapvető munkát, amelyet a naptári idő el­érkeztével bevégezhetünk? A pénzügyi reform ne legyen foltozó, hanem le­gyen alapvető, mélyreható, gyökeres reform. A fen­álló állapotoknak felszínes reformjával célt nem érünk. A beteg szervezetet meg nem gyógyítjuk. Hi­szen láthatjuk, hogy a kormánynak minden, bármily jószándékú, de csupán „ideiglenes" jellegű, — „át­meneti" célzatú rendelkezésre ezt az évek óta dúló, nagyon sok honfi vért és vagyont pusztító „gazdasági harcot" nem hogy megszüntetné, hanem inkább hosz­szabbítja. A beteg nemzetnek meggyógyítására, a végpusztulástól megmentésére gyökeres, mélyreható, alapvető pénzügyi reformok kellenek. A szerző nem gyökeres reformra gondol, azt hi­szi, hogyha a „pénzintézeteket" törvény által három kategóriára, ú. m. takarékpénztár, — bank és hitel­szövetkezetre elskatulyázztik, továbbá hogyha ennek a három kategóriának különböző üzletkörét törvény által szabályozzák, végre hogyha mindhárom kategó­riának számára külön-külön egy-egy csúcsintézetet szervezünk, — akkor a takarékpénztárak összegyűjtik betétként a meg­takarított pénzeket, amelyek a csúcsintézet őrködése mellett többé nem kerülnek veszélybe, mert a taka­rékpénztárak csak az agrárhítelszükségletet, de csak a st.erhelési határig", — jelzálogjogi bekebelezés el­lenében, fedezik, a bankok üzletköre ellenben csak a válallkozás­ra terjedjen és céljuk a magánvagyonnak üzleti úton szaporítása, iparnak, kereskedelemnek pénzzel ellá­tása, a minden faluban létesítendő hitelszövetkezetek pedig az ú. n. személyi kishíteleket fedeznék a törzs­betétek alakjában elhelyezendő pénzekből és állami segítségből. Nem hihetem, hogy a hitelnyújtó szerveknek és üzletkörüknek ezzel az elskatulyázásával elesettsé­günkből feltápászkodhatnánk. Egyszerűen azért nem, mert, mint ezt Figler ur nagyon találóan mondja: „ma sem pénzünk, sem hitelünk nincsen, sőt a pénz­tőke képződés fellételei is hiányoznak." Tehát a ta­karékpénztárak nem gyűjthetnek betéteket, a hitel­szövetkezetek nem gyűjthetnek törzsbetéteket, a ban­koknak pedig nincsen mit hitelezniük — vállalkozá­sokra. Ezekből pedig csak az következik, hogy Figlár úr reformgondolatainak megvalósulása esetében is a takarékpénztárak nem fedezhetik az agárár hitel­szükségleteket, a bankok nem adhatnak üzleti vállal­kozásra pénzt, a hitelszövetkezetek is elzárkóznak a kíshitelek kielégítése elől. Sokkalta magasabb álláspontra kell helyezked­nünk a hitelnyújtó szervek reformjának megtervezé­sénél! Eszmeileg is, gyakorlatilag is. Ez a magas, egyben legmagasabb eszmei szem­pont annak végérvényes megállapítása kell legyen, hogy az államnak, a többi politikai és nem polüik^ közületeknek, a mezőgazdaságnak, a házbirtoknak. 175 Pénzügyi rendszerünk és szervezetének reformia 0

Next

/
Oldalképek
Tartalom