Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1934 / 1-2. szám - Relatív öncéluság

Relatív öncélúság Irta: RÉVÉSZ PÁL dr. Mi az a nemzeti öncélúság? kérdezte a múltkor a közéleti férfiú és mindjárt választ adott rá: frázis. Ez igaz volt az ő szemponljából, de nem válik dicsőségére. Frázis minden jelszó, ha nem helyezzük belé a fogalom világosságát, a meggyőződés erejét, a megvalósításra való törekvés lendületét. Akkor frázis Széchenyi jelszava is: »Magyarország nem volt, lianem lesz!«. Sőt igazzá válhatik ennek az Igének a fejtetőre állítása is és Magyarország hamarosan nem lesz, hanem volt, — hacsal- fiai nem akarják, hogy legyen. De Széchenyi Igéje hit, imádság és cél volt, mikor a magyarság felépítette modern államát a 19. század utolsó hálrom évtizedében. A hiba vájjon hol lehet? Nyilván abban, hogy aki nem érti meg a miniszterelnök Igéjét, azt nemzeti cél nem is vezeti, sőt az felfogni sem birja a nemzeti célt. A »nemzeti öncélúság* jelszava lehet Ige és 30 évre kiható erő, ma megértjük és akarjuk. E gondolat analizálása rávezet, hogy a nemzeti öncélúság annak a szociológiai elméletnek gyermeke, amely a nemzeti társadalmat (országot, államot), organizmusnak tekinti. Minden organizmus: élőlény, minden élőlény, öncélú, mert célja saját lénynjek legtökéletesebb kifejlődése. Az államtan nyelvén: a tömörült nemzeli társadalom külpolitikailag szuverén, belpolitikailag kiegyensúlyozott és irányított nemzeti pgység, melyben a tagok, részek, osztályok harmonikusan összemüködnek az optimális erőkifejtés eléréséra Az elv nem uj, de előnyös volna, ha a gyakorlatba maradéktalanul át lehelne vinni. Ámde rögtön eltűnnek az|ellen.\ i és ellenállások, amint az elv alkalmazásra kerül. Mert az öncélúság mérlegelése nehéz és komplikált, a személyi érdek beolyása pedig azonnali és spontán. Az öncélúság vonalában fekszik és hasznos a nemzet egészére, hogy a rabokat kertészettel, meszelőkszitéssel, kosárfonással foglalkoztassák, mert ezzel lekötik és felszabadulásuk idejére hasznos mesterségre tanítják őket. De károssá válnék ez a foglalkoztatás, ha annyi kosorat fonatnának, amennyi az egész ország szükséglete és ezzel tönkre tennének száz vagy ezer kosárfonó iparost. A határt a hasznos és káros között megvonni nehéz, szinte lehetetlen. A nemzet nem azonos a kormány vezetése alatt működő gépezettel, a nemzeti öncélúság nem azonos a »közcelokkal« >közcélu intézmények* akadályai lehetnek a nemzet szabad erőkifejtésének. Még az öncélúság helyes felismerése alapján létesített , tehát alapjukban hasznos intézmények is megkövesednek és az intézmény öncélúvá válik, ahelyett, hogy a nemzet céljai érdekében működnék. Sőt végül már az is, másodrendű fontosságúvá válik, hogy maga az intézmény müködik-e, csak legyen és maradjon alkalmazottainak »közhasznu« ellátó szerve. Ez minden téren igy történik,n emcsak a közintézményeknél, nemcsak közpénzzel támogalott üzemeknél, iie a magánvállalatoknál, érdekképviseleti szerveknél, sőt a társadalmi egyesületeknél is. Még a tisztára véleményezésre megszervezett bizottságoknál, tanácsoknál is. Éjrelmeszesedési folyamat, amely meggátolja, a sza bad vérkeringést, eltorlaszolja az ereket, gutaütést okozhat és megfelelő gyógyítás nélkül a nemzettest súlyos betegségét, halálát is előidézheti. Kormányrészről elismerték, hogy a közigazgatás racionalizálásra szorul. Ez elismerése annak, hogy szerepe nem az, aminek lennie kellene: a nemzeti vérkeringés előmozdítása és .szabályozása. A közszájon forgó panaszok ismeretesek: hogy az igazságszolgáltatás lassú, az adókivetés vexatorius; hogy a tanítás formalisztikus, a külképviseleteinknek nincs sikere gazdasági összeköttetések megteremtésében; hogy a hivatalok nehézkesek, a hon8 védelem költséges, hogy a közlekedésügy maradi, és a földmii:velésügy primitív, — ahány államigazgatási ágazat, annyi panaszt lehet hallani. De vájjon minisztériumok nélkül jobb volna-e a helyzet. Nem! Azonban a meglevőt racionalizálni kell, hozzá kell alkalmazni a nemzet pénztárcájához, igényeihez, céljaihoz. Gyökeres reformok múlhatatlanul szükségesek, hogy a konpesztiót elkerüljük. A közpénzekből tá'nogatott és fenntartott üzemeknél a panaszok még nagyobbak. Itt a liberális elv — amely egyébként minden gazdaságilag működő egyén elve is; - hagyjatok engem szabadon dolgozni és ne versenyezzetek velem az én adógarasaim árán — ütközik az államban történeti szükségszerűséggel kialakult elvvel. A háború alatt az egész ország célja a hadviselés volt. A modern hadviselés nem állhat meg a fronton, hanem bele kellett vonnia szervezetébe az utánpótlást, a tertmielést, a polgári lakosság megszervezését, mint fogyasztóét és termelőét. Ehhez számtalan intézmény kellett és ezek feloszlatása részben zökkenők nélkül lehetetlen, részben maga a feloszlatás káros lett volna. Innen a túltengés Az üzemek eredeti nevükön vagy cimükmegváltoztatása árán megmaradtak, az üzemvezetők egyre hangoztatják az üzem nemzeti szükségességét, hogy ezzel védjék saját 'vesétől mivoltukat. Most — talán korábban jobb lett volna — kerülrá a sor, hogy osztályozzák az üzemeket a nemzeti öncélúság szempontjából: feltétlenül szükséges, hasznos, nem káros és megszüntetendő üzemek szerint. Feltétlennül szükséges intézmény például a posta és az maradna akkor is, ha nem hajtana hasznot. Hásznos üzem a Tápéi Hajójavító, mert Tápén aligha javítana más hajókat és a hajók javítása a nemzet gazdaságának fontos érdeke. Hasznos a a selyemfonó, az állami kotrók, az állami térképezés stb. Nem káros üzem a perzsaszőnyegszövő, a müvégtaggyár és nem káros a sokat támadott kötszergyár sem. Mert gyártmányaik jók, másnak versenyt alig támasztanak és készítményeikre többé-kevésbé szükség van. Károsakká ezek az üzemek akkor válnak, ha rossz, drága, vagy fölösleges árukat termelnek, ha olyan árukat (termelnek, aminőket nélkülük is készítene az ország lakossága ps különösen, ha mesterséges túlerejükkel megfojtják az azonos irányú termelést Ennek módfelett egyszerű a kritériuma és a megoldása: saját lábára állítani az üzemet és belehelyezni a szabad gazdasági éleibe. Ha mint önálló magánvállalatok megállják a helyüket, ugy megmaradhatnak. Ilyenek: szénkéneggyár, a borkösavgyár, a dohányjövedéki doboz- és a mészhomoktéglagyár, stb. Elesik ezzel az, ellenvetéssel, hogy a szabad ipar az álllamol drágán szolgálja ki. Ha a.z önállósított dobozgyár olcsóbban biija kiszolgálni a dohányjövedéket, akkor fenállása biztosítva van. Ha nem, akkor vagy az ellenvetés rossz, vaory az üzemvezetés' rossz. De a relatív öncélúság megszűnik. Megszüntetni kell azokat az üzemeket, amelyeknél nyilvánvaló, hogy csak valamely intézmény tagjainak nyújt arra jogosulatlan előnyt, a szabad termelők nagyobb tömegének közvetlen kárára és a nemzet adózó polgárainak megterhelésével. Ilyenek főkép a kisipari üzomek, kivéve az oktató céluakat, amelyek az, iskolákkal hasonló elbánás) érdemelnek. Asztalos, lakatos, festő, szerelő, stb. kisipari műhelyek ugyan mire jók, fia nem arra, hogy verseny nélkül, tehát: drágán és közpénzből, tehát: feleslegesen terme.ljenek. Vagy pláne, hogy azoknak készitsenek olcsón, akiknek: ahho2 joguk nincs. De ne álljunk meg a közüzemeknél. A relativ öncélúságot, melynek jellemzője az, hogy e gazeági vagy társadalmi szempontból hasznos i ntézményt saját alkalmazottjainak jóléti intézményévé teszi, épugy ha nem erősebben kifejlődve látjuk, bankoknál, kamaráknál, sportklubboknál, temetkezési egyleteknél, dalárdáknál is. íme a részvénytársaságok tekintélyes része nem a részvényes, az u. n. kisjészvénnyes érdekéi képviseli, nem is a záloglevélbirtokosét, hanem a főrészvényes,