Törvényhozók lapja, 1933 (2. évfolyam, 2-10. szám)

1933 / 9-10. szám - A gazdaadósságok rendezésének kérdéséhez

ugyanis az 1927—29. években keletkezett s akkor a búza ára háromszorosa volt a jelenleginek, míg a többi termény ára kb. négyszerese, úgyhogy az adósságok tőkeértékének % részre való leszállítása — természetesen keletkezésük időpontja szerint különböző fokozatok alkalmazásával — látszik az agráradósok szempontjából indokoltnak- Ilymódon a pénzintézetek követelése legalább 1000 milló pengővel csökkenvén, a tartozásukat képező takarék és folyószámlabetétek tőkeértékének leszállítása sem lenne elkerülhető. Ha feltesszük, hogy a betétek tőkeértékének 30— 40%-os leszállítása mutatkoznék csak szükségesnek, még ebben az esetben is károsodás érné a betevőket, mert hiszen a létfenntartási költségek indexe az utóbbi évek folyamán nem csökkent ilyen mértékben. A mai helyzet mellett tehát igazságos megoldásnak csah az látszik, hogy ha úgy az adósok, mint a hitelezők hoznak bizonyos áldozatot, amelynek abban kellene megnyilvánulnia, hogy az agráradósságok tökeértékének leszállításánál az agrárindex, a betétek tökeértékének leszállításánál vedig a létfenntartási index nem érvényesülhetne teljes mértékben. Természetesen pontos számítások lennének szükségesek annak megállapításához, hogy mennyi az a minimális áldozat, amelyet a betéteseknek feltétlenül meg kell hozniok, ha az agrár lakosság helyzetén segíteni akarunk?! A kérdésnek lelkiismeretes megoldása tehát komoly előkészítő munkát igényel. A probléma megoldása annál könnyebb lenne, minél közelebb lehetne hozni tervszerű gazdaságpolitikai intézkedésekkel a létfenntartási indexet az agrárindexhez. Ha ugyanis a fogyasztói tej ára, a kimért hús, a liszt, kenyér, cukor, cipő ,ruha stb, árát sikerülne megfelelően értékelni,a betétek tőkeértékének leszállítása sokkal egyszerűbb dolog lenne. A fentebb elmondottak elsősorban a belföldi hitelezőktől pengőben felvett kölcsönökre vonatkoznak, mert a hoszúlejáratú külföldi valutában felvett kölcsönöknél a probléma sokkalta egyszerűbb. Amennyiben ugyanis a záloglevelekkel való kölcsönvisszafizetés lehetősége megadatik, a zálogleveles kölcsönök kamatlábának további leszállítása révén a tartozások tőkeértéke is megfelelő mértékben csökkenthető. A zálogleveles kölcsönökkel megterhelt ingatlanok tulajdonosai szempontjából elegendő lenne, hogyha az ilyen kölcsönök kamatlábát az eddigi 5%-ról 3%-ra mérsékelnék, mert ebben az esetben a záloglevelek tőzsdei áralakíilását figyelembevéve a tartozás a tényleg kölcsönkapott pengő öszegnek kb. 1^0—50%-án lesz rendezhető, míg a kamatleszállítás maga lehetővé teszi a kamatfizetést az adós exisztenciájának tönkretétele nélkül. A zálogleveles kölcsönöknél tehát a probléma a kamatleszállítás megfelelő keresztülvételére és a záloglevelekkel való kölcsönvisszafizetés megengedésére redukálódik s egy pénzügyminiszteri rendelettel könnyűszerrel megoldható. A pengőben felvett kölcsönök — mint már említettük is — korántsem intézhetők el ilyen egyszerűen. Az első lépésnek azonban itten is a kamatredukciónak kellene lennie, amelynek értelmében a maximális kamatláb a földés egyéb ingatlantulajdonosokkal szemben 3%-ban állapíttatnék meg. Átmeneti intézkedésnek ez is elegendő lenne, amennyiben nyomon követné olyan intézkedés, hogy azt az ingatlantulajdonost, aki a folyókamatok fejében 3%-ot fizet, sem perelni, sem végrehajtani nem lehet. Ezen átmeneti intézkedés hatálya alatt kellene azután a pontos számításokat az agráradósságok átértékelésére vonatkozólag megejteni s az agráradósságok átértékelését megfelelően előkészíteni. A fenti intézkedést a pénzintézetek sem ellenezhetnék abban az esetben, hogy ha a Magyar Nemzeti Bank leszámítolási kamatlába az eddigi 4.5%-ról 1.5, vagy 2%-ra szállíttatik le, aminek semmiféle valutapolitikai akadálya nem lehet. A betétesek is inkább megelégedhetnek akár 1, vagy 2%-os betéti kamattal is, ha tudják, hogy meglepetés és méltánytalanság őket az agráradósságok átértékelésével kapcsolatban érni nem fogja. Az államnak és az egész gazdasági életnek érdeke a kamatnak nagyarányú leszállítása, mert a kamatleszállítás a gazdaközönség és háztulajdon fizetőerejének növekedését jelentené az állammal, az iparral és a kereskedelemmel szembenKözeledik az az idő, amikorra a miniszterelnök úr az agráradósságok rendezését ígérte. Kétségtelen tény, hogy az agráradósságok átértékelése, bármily kívánatos is, máról-holnapra meg nem valósítható, éppen azért, mert véglegesnek kell lennie, annál inkább szükséges azonban az ingatlan tulajdonosokkal szemben érvényesíthető maximalis kamatnak 3%-ra való sürgős leszállítása. Az agrárcikkeknek a tavalyi árakkal szemben történt esése folytán az idei termés értéke kb. 100 millióval kevesebb a tavalyi kisebb termésénél. Ma már a gazdaközönség nem 5, sem 4%-ot nem bír el, ezért kell 3%-ra mérsékelni a kamatot. A gazdák fizetőképességének helyreállítása országos érdek! A tejpiac és a tejrendelet Irta: Dr. ÉBNER JENŐ Ha egy árúbői nagyobb a készlet, mint a szükséglet, a fölösleg az árú eredeti áránál csak olcsóbban értékesíthető és hovattovább az egész készlet a fölösleg olcsóbb árához igazodik. Ez következett be a tejpiacon is. 1928-ig nem volt baj a tejjel, mert kevesebbet termeltünk, mint amennyi itthon elfogyott és az árak a termelés és forgalombahozatal költségéhez igazodtak. 1929 óta azonban egyre nagyobb vajkivitelünk van, amely az akkori 5" vagonról ma már cca 300 vagonra emelkedett. Vajkivitelünk megindulásával kb. egy időben esni kezdtek a külföldi vajárak és a legutóbbi időig állandóan estek. Következésképen a belföldi tejárak is estek és a termelés zavar, talán menetét veszélyeztették. Ez a körülmény késztette a gazdaközönséget annak idején arra, hogy a tejpiac rendezését kerJAz első földművelésügyi miniszteri tejrendelet 1931. őszén jelent meg. Ezt követte egy átfogó kormányrendelet 1932. májusában és egy 1933. június havában Ezek a rendelkezések abból indultak ki. hogy mindaddig, amíg az ipari feldolgozásra kerülő tej lényegesen olcsóbban értékesül, mint az, amelyet fogyasztási célokra — elsősorban Budapesten értékesítenek — nem állhat helyre a piac nyugalma, mert az olcsó tejtételek, mind Budapestre törekednek és az itteni árakat rombolják, holott az akkori takarmányárak mellett a tejtermelés a még ki nem kezdett árak mellett is csak alig volt jövedelmező. Elsősorban tehát ennek a feldolgozásra kerülő, u. n. ipari tejnek a helyzetén kellett segíteni E célt kívánta szolgálni az árkiegészítő alap, amely a felszállított tej minden literje után kivetett járulékból adódik össze. A tejpiac akkori rendezetlensége mellett azonban nem le. hetett a Budapestre jövő tejeket megterhelni. Ezért kellett először az árakat biztosítani; a piacot rendezni; az összes feljövő tejeket ellenőrzés alatt tartani; a felszállítható tejmeny nyiségeket kontingentálni és a környékbeli falvak tejterme/őinek és tejkiskereskedöinek, az u. n. milimáriknak felhozatalát szigorúbban ellenőrizni, hogy a kontingentálás végrehajtható is legyen Csak ilyen előzmények után lehetett a tejáraknak olyan megállapítására gondolni, amelyek az árkiegészítő járulék fizetését lehetővé teszik. Az 1932. évi rendelet a Budapesten fogyasztásra eladott tej árát 34 fillérben, a ter116