Törvényhozók lapja, 1933 (2. évfolyam, 2-10. szám)

1933 / 4-5. szám - A nemzetközi kereskedelmi szerződések alapelvei

Á nemzetközi kereskedelmi szerződések alapelvei írta : Dr ifj. BIRKÁS GÉZA A vám, a vasúti tarifa, bizonyos illetékek stb. azok közé a tényezők közé tartoznak, amelyek leglényegesebben befolyásolják a külföldi árú belföldi versenyképességét. Az irodalom ezeket a tényezőket helyesen a külföldi árú versenyfelvételei közé sorolja. Ennek analogájára foglalkoznak az írók a külföldi személy érvényesülési feltételeivel is, melyeknek nemzetközi jogi rendezését a gyakorlat szintén túlnyomólag a kereskedelmi szerzőrizsek keretei közt bonyolítja le. A nemzetközi kereskedelmi szerződés célja a szerződő államokban fenálló ezen árúra vagy személyre vonatkozó gazdasági versenyfeltételek bizonyos befolyásolása, szabályozása. Hogy a kereskedelmi szerződés céljának megfelelhessen meg kell hogy állapíttassák az a mérték, az az elv, amely a versenyfeltételek befolyásolására irányadónak lenni hivatott. Ezen mérték megállapításakor két szempontnak kell feltétlenül kifejezésre jutnia. Éspedig egyrészt, hogy az illető államok egymás termelésének harmadik államokkal szemben különlegesen előnyös versenyfeltételeket kívánnak-e biztosítani, vagy ellenkezőleg csupán azon kedvezményeket törekszenek maguk számára is biztosítani, melyeket esetleg más államok már elnyertek vagy a jövőben elnyerhetnek, és így speciális előnyök biztosítása helyett inkább a különböző államok bevitele versenyfeltételeinek nivellálása a cél. A másik szempont, amelynek a szerződésben kifejezésre kell jutnia és amely az előbbivel lényegileg összefonódik, hogy mi a biztosítandó kedvezménynek konkrét tartalma, illetve mértéke. Ennek a két szempontnak alapján a nemzetközi szerződések rendelkezéseit két nagy csoportra különíthetjük el. Meg kell különböztetnünk oly rendelkezéseket, melyeknek kedvezményt biztosító tartalmi fix, a belső tőrr^nyhozástól és harmadik személy jogállásától független, csupán újabb megegyezéssel vagy amennyiben ennek helye van felbontással bontható feló e rendelkezések azonban liarmadik személy helyzetét és az innen fenyegető konkurrenciát nem érintik. A rendelkezéseknek ezt a merev és gazdaságilag fogyatékos alakját a fejlődés folyamán hamarosan a szabályozásnak egy másik formája váltja fel, illetve egészíti ki. Ennek a szabályozásnak lényege harmadik személyhez kapcsolódik és a kedvezménynek csupán bizonyos keretét adják meg, melynek tartalma harmadik személy jogállapotához, az ennek nyújtott kedvezményekhez igazodik. A kedvezmény itt már csupán reflexe az illető állam harmadik személyekkel szemben vállalt kötelezettségeinek vagy az azoknak adott önkéntes engedményeknek, és a kedvezményünk köre a saját beleegyezésünk és az eredetileg jogosított harmadik személynek hozzájárulása nélkül szűkül vagy bővül.1 A szerződések közti minőségi különbségeket ezen utóbbrendelkezések jellege határozza meg. Azáltal, hogy ezekben a rendelkezésekben a szerződő felek harmadik személy jogállását a saját viszonyaikra irányadóknak ismerik el, nyilvánvalóan a versenyfeltételek bizonyos nivellálásának és így meghatározott személyek gazdasági egyenjogúsításának a célja fejeződik ki. A kérdés most már az, hogy ki az a személy, akinek jogállása az 1 Riedl: (La clause de la nation la plus favorisé. Wien. 1928. 3. 1.) a fenti rendelkezéseknek első csopertját abszolút, a másik nemét pedig relatív rendelkezéseknek nevezi. egyenjogúsítás szempontjából irányadó lehet. Itt úgy az elmélet, mint a gyakorlat három lehetőséget mutat. Az egyenjogúsítás alapja lehet a saját állampolgár, a másik szerződő fél polgára és harmadik állam polgárának jogállapota.2 Aszerint, hogy a szerződő felek e három személy közül melyiket választják az egyenjogúsítás összehasonlítási szempontjául, különböztethetjük meg a nemzetközi kereskedelmi szerződések mai rendszerének alapelveit. Ezek az elvek: a viszonosság (reciprocitás) elve, az egyenlőség (paritás) elve és a legtöbb kedvezmény elve. A viszonosság elvének alapja a »do ut des«. Alapgondolatában a retorzió pendantja. A szerződő felek kölcsönösen arra kötelezik magukat, hogy az egyik állam azt nyújtja a másik állam polgárainak, amit ez nyújt az ő polgárainak. Az egyenjogúsítás mértéke tehát a másik szerződő államban élő vagy azzal érintkező saját állampolgár jogköre. A viszonossági és az u. n. preferenciális szerződéseket sokan (így különösen a francia irodalom) azonosaknak tekintik, ezzel szemben meg kell említenünk, hogy a viszonossági szerződés mindig kölcsönösen nyújtott kedvezményeket tartalmaz, míg preferenciális egyezményről akkor is beszélünk, ha annak kedvezmény-tartalma egyoldalú. A viszonosság elve gyakorlati megvalósításának előfeltétele a szerződő államok jogrendjének lényegbeli hasonlósága. Csupán ott alkalmazható, hol az egyik állam által biztosított jog a másik állam jogrendje által is biztosítható. De még lényegileg hasonló jogrendű államok közt is jelentékeny viták támadhatnak az elv alkalmazásávaal kapcsolatban. Ugyanaz a jog ugyanis különböző államokban teljesen eltérő materiális értéket jelenthet. Pl. az idegen állampolgár tulajdonszerzési joga más értéket képvisel ott, ahol a kötött birtok típusának nagy szerepe van, mint ott, ahol ez a tipus hiányzik vagy lényegtelen jelentőségű.3 A viszonosság elvének lényege harmadik személyhez fűződik. A cél: biztosítani, hogy harmadik államok ne juthassanak olyan előnyökhöz, melyek a nekünk előbb biztosított kedvezmények mértékét túlhaladják. Törekszenek a harmadik személyeknek nyújtandó kedvezmények tekintetében is megkötni egymás kezét és pedig oly formában, hogy arra kötelezik magukat, hogy liarmadik államnak csak az esetben biztosítanak kedvezményt, ha ezek a kedvezmények a viszonosság jegyében jönnek létre, vagyis harmadik állam csak az esetben nyerheti el az eredeti szerződésben adott kedvezményt, ha ő is hajlandó oly ellenszolgáltatás nyújtására, mely az eredeti szerződésben a kedvezmény biztosításának alapja volt. A kedvezmény tehát harmadik félre kiterjeszthető, de nem automatikusan, és ellenszolgáltatás nélkül, mint amely kiterjesztést a legtöbb kedvezmény biztosított, hanem csupán megfelelő kompenzáció nyújtásának feltétele mellett. Ez a szerződés tipus az u. n. 2 A harmadik állampolgár lehet bizonyos meghatározott állam vagy általában minden harmadik állam polgára A fejlődés az előbbmegoldás alapján indult meg (velencei-török kapitulációk), de később mindjobban az utóbbi módszer alkalmazása válik általánossá. 3 V. ö. Fuld: Tragweite der Meistbegünstigung. Zeitsch. f. Int. Privatrecht und Strafrecht. Éf. IX. sz. 5. 1. 34G. 65