Törvényhozók lapja, 1933 (2. évfolyam, 2-10. szám)

1933 / 4-5. szám - Miért van szükség bankkoncentrációra és a hitelügy reformjára?

mondjuk, hogy 1982-ben — a transzfermoratóriumos rendelet intézkedéseinek figyelembevételével is — csak 600 millió pengő volt az az effektív összeg, amelyet a magyar közgazdaságnak 1932-ben a bel- és külföldi hitelezők számára ki kellett izzadnia. Ez a 600 millió pengő azonban az egész 1932. évi nemzeti jövedelemnek, amely legfeljebb 2W0—2500 millió pengőre volt tehető — a legoptimistább számítás szerint is, — 1/4 részét teszi és többet tesz ki, mint amennyi bruttó készpénzbevételhez a magyar agrárlakosság 1932. év folyamán tényleg jutott. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy a magán és közületi jellegű biztosító társaságok i93:>-ben további 200 millió pengőt igényeltek a nemzeti jövedelemből, az állam és egyéb közületek pedig további több mint egy milliárdot — üzemeik nélkül —, vagyis a közületek, hitelezők és biztosítók együttvéve kb. 1.800 millió pengőt, akkor kitűnik, hogy ez az állapot tartósan fenn nem tartható s hogy itten sürgősen változásnak kell bekövetkeznie, hogyha nem akarjuk az egész gazdasági organizmust a teljes elvérzés és pusztulás veszélyének kitenni. Itten nem kívánok foglalkozni azzal, hogy mit kellene tenni az államháztartás kiadásaink csökkentésére belföldi viszonylatban s csak utalni kívánok arra, hogy a külföldi kölcsönök utáni mindennemű kamatfizetés ideiglenes beszüntetése nélkül sem az államháztartást, sem a magángazdaságot lélekzethe: juttatni nem lehet, mert a nemzeti jövedelem nem bírja el a magas közterheket, a külföldnek fizetendő kamatokat és amellett még a belföldi hitelezőknek fizetendő W0 millió körüli összeget. A belföldi hitelintézetek és egyéb hitelezők számára fizetendő legalább U00 milliónyi, évi összeg azonban minden egyébtől eltekintve szintén lényegesen redukálandó lenne, mert a nemzeti jövedelem ezt a megterhelést sem birja el, amint azt a befagyott tőke, — de még inkább kamatkövetelések napnál fényesebben igazolják. — 8%-os kamatmaximum figyelembevételével nem lehet arra számítani, hogy a befagyott hitelek felengedjenek és a kamathátralékok rendeztessenek. Itten nem segítenek kamatpótlóalapok és kamatsegélyek, mert itten nem 12 millió kamatnak más forrásokból való megtérítésére és hasonló kísérletekre van szükség, hanem a kamatok generális nagyarányú redukciójára. Ha a búza és egyéb termények a békebeli ár alá zuhantak, ha a lakások ára is olcsóbb ma már Budapesten mint békében volt, nem lehet a kartellizált iparcikk ár és a kamat az egyedüli, amely lényegesen magasabb a békebelinél. Itten nem lehet és nem szabad hivatkozni arra, hogy a magas kamatlábat a tőkehiány okozza, mert a kamatláb megállapításánál nemzetgazdasági szempontból nem szabad és nem lehet mást figyelembe venni, mint azt, milyen magas kamatláb az, amelyet az ország lakossága még elbir?! Nyugod lelkiismerettel állíthatom, hogy ma fto/o-nál több kamatot sem a gazda, sem a háztulajdonos, sem a kisiparos fizetni nem képes és nem lenne képes a gyáripar sem, hogyha nem kartellizált ipar cikkárakkal, hanem világpiaci nívón álló iparcikkárakkal kalkulálna. A kamatmaximumnak felére való leszállítása tehát országos érdek és végeredményben érdeke a hitelezőknek is, mert így talán egyideig el lehet odázni a követelések tőkeértékének leszállítását. Hogyha az adóst abV)a a Helyzetbe hozzuk a kamatredukció révén, hogy a kamatokat megfizethesse és esetleg valami minimális törlesztést is teljesítsen, akkor kilátás lehet arra, hogy a gazdasági viszonyok javultával a ma megfizetheíetlennek látszó és behajthatatlannak minősítendő követelések is befolynak. Természetes dolog, hogy a kamatok leszállítása a hitelintézetek szempontjából nem olyan egyszerű probléma, mert hogyan éljenek meg a hitelintézetek egy /jo/o-os kamatmaximum mellett, hogyha például 1931-ben a kamatmarge, vagyis a betéti és kihelyezési kamatláb közötti különbözet maga csaknem 5o/0 volt. A felelet erre nem lehet más, mint az, hogy a kamatmaximum csökkentésével kapcsolatban egyidejűleg a Magyar Nemzeti Bank visszleszámitolási kamatlába is csökkentendő volna legalább 2o/0-ra és éppenígy a betéti kamatláb is, amely esetben még mindig 2 0/0 maradna vissza a hitelintézetek számára, mint kamatmarge. Természetes dolog, hogy itten egyesek arra fognak hivatkozni, hogy a Magyar Nemzeti Bank valutapolitikai okokból nem szállítja le 4-5o/o-ról 2 o/0-ra a kamatlábat. Ez az érv nem helytálló, mert kötött devizaforgalom mellett a jegybank kamatlábának a valuta külföldi értékelésére az ég-világon semmi, de semmiféle befolyása nincsen. Ma a magyar valuta értéket csakis az veszélyeztetheti, hogyha a kormány az államháztartás deficitjének fedezésére kénytelen nagyobb mértékben igénbevenni a jegybankot, vagyis a jelen esetben a Magyar Nemzeti Bankot! Ez (az eset annál hamarább fog bekövetkezni, minél tovább ragaszkodik a Magyar Nemzeti Bank a 4-5<Vo-os visszleszámitolási kamatlábhoz és minél tovább marad még 8<Yo a kamatmaximum. Az adófizető polgárok adófizetőkéepsségét ugyanis tönkreteszi a mai 80/0-os kamatláb, amelyet a felemelt adókkal egyidejűleg megfizetni képtelenek. Ha tehát kamatmaximum a jelenleginek felére szállíttatnák le és ezzel az adózók adófizetőképessége növelednék, sokkal nagyobb kilátásunk lehetne arra, hogy az államháztartás stabil marad és így a pénzeszközöknek szaporítása e'kerülhető lesz, mint a megfizethetetlen 80,'0-os kamatok mellett, amelyek maguk után vonják az adóhátralékok állandó szaporodását és így előbb utóbb az államot a Maqyar Nemzeti Bank fokozott igénybevételére fogják kényszeríteni. A betéti kamatláb leszállításával kapcsolatban felhozzák, hogy alacsony kamatláb mellett a pénzintézetek elveszítik betéteiket. Ez azonban tévedés, mert a betevők nem az alacsony kamat miatt szokták pénzüket a bankból kivenni, hanem akkor, hogyha vagy a bank bomlásában nem bíznak többé, vagy pedig féltik a pénz értékállandóságát. Ezt eklatánsán bizonyítja a bankváltság utáni időszak, amikor a bankok igen magas betéti kamatokat fizettek, de a betevők ennek ellenére sokszázmillió pengőre rúgó betétet vontak el a ban-t koktól, mert nem bíztak a pengő értékállandóságában. Ez az aggodalom tehát alaptalan. Természetes dolog, hogy a Magyar Nemzeti Bank kamatlábának csökkentése és a betéti kamatláb leszállítása önmagában még nem lenne elegendő arra, hogy a pénzintézeteket kárpótolja a kamatmarge csökkentéséért. Más megoldás itten nem mutatkozik, mint a pénzintézeti koncentráció megvalósítása, a túlzott vezér56