Törvényhozók lapja, 1933 (2. évfolyam, 2-10. szám)

1933 / 4-5. szám - Az új költségvetés elemzése

mint a magánember. A dologi kiadások közt szerepelnek többek közt a kiküldetési és átmeneti költségek is. Arinak az elvnek a kimondásával, hogy két éven keresztül az állam más állomáshelyre csak saját kérelmére helyez át állami tisztviselőt, szintén el lehetne érni némi költségcsökkentést. Ugy szintén korlátozni lehetne a kiküldések gyakoriságát. Ma. amikor távbeszélőn gyorsan és eredményesen lehet inlézkedni, talán sok esetben mellőzhető a költségesebb kiküldetés. II. A fent ismertetett gondolatok gyakorlati keresztülvitele esetén mód adódna a költségvetés to\ábbi leszorítására, s hisszük, hogy az egységesen nemzeti alapon álló társadalom a kormánynak ily irányú intencióit minden tekinletben támogatná. A közterhek két részből tevődnek össze: állami és városi, önkormányzati terhekből. Nem elégséges tehát, hogy csak az állami költségvetést tanulmányozzuk s csak az állami költségvetés tételeinek leszállítását kíséreljük meg tűzön-vizen keresztül, hanem ezenfelül meg kell vizsgálnunk, vájjon akkor, amikor az állam saját tisztviselő karának anyagi és morális helyzetére való tekintet nélkül könyörtelenül végrehajtja az állami költségek csökkentését, a városok és községi háztartások is megteszik a maguk kötelességüket. Ebből a szempontból vizsgáljuk meg Budapest és a nagyobb városok helyzetét. Budapesten 1910-ben a rendszeresített és szerződéses tisztviselői állások száma 2720 főből állott, IO3I végén 5754 főből. Ha figyelembevesszük a főváros szolgálatában álló összes személyzetet, akkor azt tapasztaljuk, hogy az összlétszám 1910-ben 10.027 főből állott, ig3i-ben pedig 2/1.740 főből. A községi adók 1912-ben még csak 26.067.000.— pengőt tettek ki, 1927-ben 3i milliót, 1930-ban pedig 80 millió pengőt. A tények azt mutatják, hogy a konjunktúra éveiben Budapesten, de talán az öszszes magyar községek amily mértékben jutott új és új bőséges anyagi forrásokhoz, mindjárt oly mértékben el kezdett nyújtózkodni is: a fokozott bevételeket fokozott mértékben ki is adták. Mielőtt e tekintetben konkrét adatokat hoznánk fel, lássuk röviden a községi tisztviselők anyagi helyzetét. 1886-ig nem volt törvény, mely a városi tisztviselők illetményeit szabályozta volna. Addig sok városban nobile officium gyanánt töltötték be az egyes tehetősebb polgárok a városi főbb tisztségeket. Az 1886. évi XXI. és XXII. törvények rendelkeztek e tekintetben először, szűk keretek közt ugyan, amikor kimondták azt, hogy a polgármesternek annyi fizetést kell adni, mint amennyit a főszolgabírók, rendőrkapitánynak pedig annyit, amennyit a szolgabírók kapnak. A többi tisztviselőre nézve nem történt intézkedés s azok bizony 1912-ig szűkös illetményt kaptak. 1912-ben a városok fejlesztéséről szóló LVIII. törvénycikk kimondta, hogy a törvényhatósági joggal felruházott városok tisztviselői a V—XI. állami jellegű tisztviselői osztályoknak megfelelő javadalmazásban kell, hogy részesüljenek. E szerint tehát a polgármester illetménye egyenlő lett egy miniszteri osztálytanácsos illetményével. Ugyan e törvény értelmében a 10.000-nél több lélekszámmal bíró rendezett tanácsú város polgármesterét miniszteri titkári, a 10.ooo-nél kevesebb lélekszámmal rendelkező városkák polgármesterei miniszteri segédtitkári illetményekben részesülhettek. Minthogy a városok e fokozottabb személyi kiadások fedezésére megfelelő bevételekkel nem rendelkeztek, összesen 3.851.000 korona évi állami támogatásban részesültek, melyből 2 5 törvényhatósági joggal felruházott város 1.761.000 koronát, a 112 rendezett tanácsú város 2.090.000 korona támogatást kapott. Mi történt azóta? Az, hogy az állami tisztviselők többszörös illetménycsökkentésen mentek keresztül s ma egy miniszteri osztálytanácsos nem a háború előtti évi 8.000 korona illetményt húzza, hanem csak évi 5.o58.— pengőt, ugyanakkor a városi tisztviselők önkormányzataik közbenlépésére már az V-ik fizetési rangosztályba is bejuthatnak. Ez magában véve nem lehetne kifogás tárgya, mert hisz az egyenlő képzettség alapján, kell, hogy részükre is megnyíljék az V-ik fizetési rangosztály. A városok azonban ezzel sem elégedtek meg s mint az a városi költségvetésekből*) kitűnik, a polgármesterek miniszterelnöki és miniszteri javadalmazást biztosítottak maguknak a községi polgárok terhére. Debrecen város polgármestere illetményei ig3o-ban a lakbéren felül 3o.i3/|.— pengőre rúgtak. Pécs polgármesterének illetményei 29./182.— pengőt, Győr polgármesterének 2/1.763.— pengőt, Miskolc polgármesterének illetményei pedig 22.896.— pengőt tettek ki. De egész kis megyei városok polgármesterei is miniszteri javadalmakat biztosítottak maguknak az országos gondoknál sokkal kisebb gondok vállalásáért. Végeredményben tehát az országnak nem nyolc, hanem jónéhányszor nyolc minisztert és miniszterelnököt kell eltartania. A polgármesterek törvényesen megállapított illetményeinek 4—5ooo/o-os, önkormányzati nagylelkűségen alapuló, emelkedése mellett az alpolgármesterek sem elégedhettek meg a szerény miniszteri titkári illetményekkel, hanem azok is miniszterekkel vetekedő javadalmazásokat biztosítottak maguknak. Pécs alpolgármestere 18.574.— pengőt, Debrecené 17.376 pengőt húzott ig3o-ban. De Győrött, Debrecenben még a főjegyzők is csaknem miniszteri illetményeket húztak (15.275 pengőt egy évre), ezek mellett pedig a tanácsnokok, főmérnökök és főszám vevők szintén 10.000.— pengőn felüli javadalmazásban részesültek. Budapesten az a helyzet, hogy polgármestere és két alpolgármestere miniszteri fizetéseket meghaladó illetményeket húz, van továbbá 9 államtitkári, 5i helyettes államtitkári, 181 miniszteri tanácsosi és 376 miniszteri osztálytanácsosi illetményeket élvező tisztviselője. Az egyes városok időközben nagy számmal kiépítették üzemeik hálózatát is, melyek élére nyugalomba vonuló városi tisztviselők kerültek még magasabb illetményekkel. Amenynyiben igazolt a magánvállalatok vezetőinek nagyobb jövedelme, mert a vállalat sorsával állnak és buknak, anynyira nem igazoltak a városi közüzemek vezetősége részére megállapított busás illetmények, mert ezek monopóliumok, s mint ilyenek minden verseny nélkül működnek. A közüzemekre vonatkozólag példaképen idézzük a főváros legnagyobb üzeménél tapasztalt helyzetet. A Beszkárl költségvetésére vonatkozólag részletes adatokat nem találunk. Ez az egyetlen egy közüzem, mely hétlakat alatt őrzi tisztviselőinek illetményeit. Mindössze annyit sikerült megállapítani, hogy 1932-ben 453 központi tisztviselő személyi járandósága összesen 3.715.000.— pengőt tett ki, azaz egy tisztviselőre átlag 8200.— pengő évi javadalmazás esett. Ez megfelel a miniszteri tanácsosok illetményeinek. Természetes, hogy a fenti összegek elosztása nem ilyen demokratikus alapon történik. A sajtóban közöltek egyszer egy névsort, mely szerint 12 igazgató minisztereknél nagyobb illetményeket, 80 tisztviselő pedig helyettes államtitkároknál magasabb illetményeket húz. Sőt vannak négy középiskolás gépíróhölgyek, akik miniszteri tanácsosi illetményeket élveznek. Természetes, hogy ily nagylelkűen dotált vezérkar mellett Budapest polgára nem tud eljutnia 20 filléres villamosjegyhez. Senki sem vonhatja kétségbe, hogy a magasabb városi igazgatási költségeket magasabb adókban kell a polgárságnak megfizetnie, a magas közüzemi javadalmazásokat pedig drága villamosjegyekben, drága villany, gáz stb. egységárakban. Celerum censeo: a közterhek csökkenésének lehető*) lásd : Laky Dezső értékes tanulmányát a Közgazdasági Szemlében I 54