Törvényhozók lapja, 1933 (2. évfolyam, 2-10. szám)

1933 / 4-5. szám - Az új költségvetés elemzése

vényre jutíalni, de a kormányzat! tehetetlenség helyébe az alkotó munkát vitte diadalra. Nálunk is már egyszer feltétlenül merni kellene a világháború utáni új eszmékkel telített világ berendezkedéséi nem a háború előtti már befejezett karierekkel rendelkezőkkel végeztetni, hanem azt a fiatalabb, rugalmasabb gondolkodású egyénekre bízni. Éppen ezért az összes kiszolgált állami tisztviselőket minden kivétel nélkül az uj költségvetési év folyamán nyugdíjállományba kellene helyezni, s még kisértésbe sem szabadna esni, hogy ezeknek további alkalmazásán, avagy bármely más pozicióba való elhelyezésén törjük a fejünket. Tudásukat, tapasztalataikat társadalmi akciókban, egyesületi életekben, előadóasztaloknál érvényesítsék, de nem állami íróasztaloknál. 2. A nyugdíjazások, elhalálozások, végkielégítések révén megüresedett állásokat be kell szüntetni. Csak öt évig alkalmazza a kormány ezt a nem is olyan drákói rendelkezést, az állami közigazgatási apparátusának leépítését már is igen komoly mértékben foganatosítottuk. A kihalások, nyugdíjazások nyomán induljon meg azonnal az osztályok, esetleg intézmények összevonásának a folyamata s kél év múlva a köztisztviselőkkel szemben elfoglalt ellenséges beállítottságú közfelfogás már meg is fog változni * egyben az államháztartás terhei is csökkentek. 3. Tekintettel arra, hogy a társadalom minden rétege uniszolóban állandóan az állami apparátus ellen intézi a támadásait, a kormányzat eleve zárkózzék el minden olyar. kivánság elől, amely valamilyen uj intézmény vagy szerv felállítását célozza ép a társadalom részéről. Ne kreáljon uj állásokat, ennek, vagy annak a rétegnek uj alapokat, védelem címén. Sőt a közüzemek egy részét is igyekezzék a magángazdaságnak felajánlani, tehát minél kell venni az egyes kiváltságos helyzetben lévők plusz jötöbb valaszttól menekülni kell. Ha mindezek az eszközök sem elégségesek egy egészséges állapot eléréséhez, a kérdés megoldása nem kerülhető ei a köztisztviselői létszám csökkentésével, vagy ujabb illetménycsökkentés nélkül. Kell, hogy a társadalom eme két problémával szemben is teljesen kialakult felfogással rendelkezzék. Tisztviselői elbocsátás, családapáknak kenyerüktől való megfosztása az utolsó eszköz kell, hogy legyen, akkor, amikor előbb számos más expediens is van. Az egyik expediens pl. a magasabb nyugdíjévekkel rendelkező tisztviselőknek a nyugdíjazása, mert ez esetben a család nem veszti el existenciáját, s a gazdasági vérkeringésben a fogyasztási piacon sem állnak elő nagyobb zavarok. Az illetménycsökkentéssel szemben is csak azt az igazságos álláspontot tehetjük magunkévá, hogy előbb — mint azt nagyon helyesen mondotta az egyik beszédében Gömbös miniszterelnök, uniformizálni kell a lelkeket. Előbb el kell venni az egyes kiváltságos helyzetben lévők plusz jövedelmeit, második, esetleg harmadik bevételi forrását s ezzel kell tehermentesíteni a helyzetet. Továbbá azoknak a kategóriáknak a járandóságait kell lecsökkenteni, amelyek tagjaira nézve ma kivételes helyzetek állanak fenn. Értjük ezaiatt, hogy polgári, rendőrségi, katonai tisztviselők közt ugyanazon képzettség mellett ne tétessék különbség akkor, ba azoknak azonos a munkaidejük és munkafeladatuk. A civilruhás V111. fizetési rangosztályba tartozó miniszteri tisztviselő havi 20/I pengő illetményt kap, az ugyancsak minisztériumokban dolgozó s Vili. fizetési rangosztályba sorozott katonai, rendőrségi stb. személyek, akik valószínűleg szintén nem lóháton járnak hivatalba, mintegy 110 pengővel többet. Ezeknek az illetménybeli megkülönböztetéseknek teljes eltörlése, továbbá az egyes miniszteriális csoportok közt fennálló illetményen kívüli előnyöknek teljes eltörlése után jöhet csak, ha még arra egyáltalán szükség mutatkoznék, egy esetleges ujabb fizetéscsökkentés. Ehhez a csoporthoz tartozik a külföldi szolgálatot teljesítők túldotáltsága, amik ma már nem indokolÜgyszólván Amerika sem dotálja úgy diplomáciai és konzulátusi személyzetét, mint az elszegényedett és megcsonkított Magyarország. Megtakarítást lehetne elérni ezenfelül még az egyetemekkel kapcsolatos költségtételeknél is, ha kimondanák, hogy a vizsgálati és szigorlati díjak az egyetemek bevételi forrásainak tekintetnek. "Végül a személyi kiadások tekintetében valamelyes költségcsökkentést lehetne elvárni az országgyűlési cím alatt. A megcsonkított ország országgyűlési költségvetése csaknem azonos a háború előttivel. Itt megszívlelendő lenne néhány külföldi rendszer. Angliában minden 70.000, Németországban minden 60.000, Spanyolországban minden 5o.ooo, Belgiumban minden /lo.ooo választóra esik egy képviselő. Ezek szerint a 2.5 millió választóval rendelkező Magyarországnak 5o—60 képviselővel kellene beérnie. Mussolini első teendői közt 535 főről /íoo főre szállította le a képviselők számát. Emellett több országban különbséget tesznek díjazás szempontjából a helyi és vidéki képviselők között. Igen sok állam megvonja a képviselő tiszteletdíját azokra a napokra, amelyeken az illető nem vesz részt a tanácskozásokon. Ugyanitt keresztül vihető lenne a többféle dotációk megszüntetése. Áttérve a költségvetés második fő tételére, a nyugellátások kérdésének taglálására, megállapíthatjuk, hogy itt az utóbbi években bizonyos csökkenés állott elő (ig3o/3iben 136.7 millió, jelenleg 116.8 millió pengő!) de ez csak a többszöri illetményleszállítás folytán történt. Tehát nem organikus megoldás történt, amire tulajdonkép ebben a súlyos kérdésben szükség lenne. Az egész költségvetés egyhetedét kitevő összeg igen súlyos teher és ennek okszerű eliminálása nem késhet soká, miután legfőbb oka ez a tétel a deficites költségvetésnek. Hiszen ha nem terhelné ez a büdzsét, úgy deficitünk sem lenne. Önmagától adódó tétel ennél a kérdésnél az, hogy miután megnyomorításunk következményeként szakadt nyakunkba az idemenekültek nyugdíjterhe, igen helyes lenne, ha ebből barátságos úton az utódállamok arányos kulcs alapján bizonyos részesedést vállalnának, akár kölcsön alakjában is a Nemzetközi Fizetések Bankja útján. Ez a része a nyugdíjkérdésnek egy külön probléma-komplexumot alkot, ami ügyes kézzel megoldható lenne. Hiszen az idemenekült, kiüldözött magyarság helyére a megszállók saját intelligenciájukat ültették be, olyan existenciális könnyebbséget nyertek ezzel, ami náluk még ma sem élezte úgy ki a szellemi munkanélküliség kérdését, mint nálunk. Nem szólva arról az óriási előnyről, amit ezzel nyerlek a hódítás terén. Maga a nyugdíjkérdés külön tanulmány keretét töltheti ki, a megoldási módozatok sokféle lehetősége révén. , Ha nem lennének a jelenlegi általános világgazdasági válságok a pénzpiacon, akkor intenzívebben foglalkozhatnánk ennek a kérdésnek biztosítás útján való megoldásával. Tény az, hogy ezt a kérdést végül is helyes irányba kell majd terelni, mert lehetetlen, hogy ez időtlen-időkig nyomja adózóink vállát és felborulással fenyegesse állandóan költségvetésünk egyensúlyát. Minden kormánynak súlyos gondot okoz ez a tétel és nem késhet sokáig a gyökeres megoldása. Addig is, amíg egy általános megoldás következnék, volna ennél a kérdésnél még egypár »tüneti« gyógymód is, ami ha nem is hozna végleges megoldást, de jó pár millió pengővel csökkenthetné — az existenciák veszel ve nélkül — s sürgősen keresztülvihető lenne. Ilyen például: köztisztviselő csak egy címen húzhat nyugdíjat, továbbá, hogy azok, akik a magángazdaságban elhelyezkedtek, addig, amíg ez az elhelyezkedésük tart, állami nyugdíjukat ne vehessék fel. Épígy a külföldön élők nyugdíját is be kellene szüntetni, illetve ezeknek az elveknek szigorúan érvényt szerezni. A dologi kiadások főcsoportjánál is volna lehetőség a további csökkentésre. A beszerzési cikkek árainak lassú lemorzsolódás folytán nem feltétlenül szükséges, hogy az állam mindent 20—3oo/o-al magasabb áron szerezzen be, 53