Törvényhozók lapja, 1933 (2. évfolyam, 2-10. szám)

1933 / 2. szám - A cserék válsága 2. [r.]

át teljes mértékben a nagyipar irányítása, képviselete és ezzel a kamara elvesztette efölött a gazdasági réteg fölött befolyását. A GyOSz ma már a gyáripar teljesen önálló és nagy befolyással rendelkező érdekképviselete. Most pedig megindult a kisiparnak ugyanilyen módon a kamarából való kivonulása. Maradnak a kereskedők, akiknek több nem félhivatalos jellegű érdekképviseleti szervük van, de még nem olyan erősek. Az idő tehát elszaladt a kamarai intézmény felett, s nemsokára azt a szerepet fogja betölteni, mint az a bizonyos orosz silbak, akit még Katalin cárnő idejében rendeltek ki a mezőre, hogy ügyeljen a cárnőre, amikor az virágot szed. Hát bizony ez ottmaradt még II. Miklós idejében is és vigyázott arra a városrészre, ami ezidő alatt arra a helyre felépült. Tulaj donképen már régen felmerült a kamarai törvény revíziójának a gondolata, azonban a személyi érdekeknek mindig sikerült ezt ügyesen kitolni és az érdekelt ipari és kereskedői rétegeket, illetve azok vezetőit, leszerelni. így született meg most legutóbb az IPOK is, hosszú évek harcai után, kompromisszummal s ennek költségeit részben a kereskedelmi tárca, részben a kamarák viselik. Tehát ennél a kérdésnél is csak tüneti kezelést alkalmaztak eddig, holott már régen, mindjárt a háború után bonckéssel kellett volna az operációt megcsinálni. Teljesen lehetetlen, hogy egy, még az abszolutizmus idején, 1850-ben kibocsátott osztrák császári rendelet alapján improvizált kamarai intézmény megfelelhessen az önálló, elszegényedett csonka országunknak és a huszadik század első liarmada után felmerült egész új közgazdasági irányelveknek. Egész természetes tehát, hogy egy ilyen intézmény, amely 75 év alatt abszolút öncélúvá vált és azok a rétegek!, amelyeknek a védelmére rendeltetett, kicsúsztak keretéből, ma már sehogyan sem tudja túlfejlett, nagy bürokratizmusával a mostani világban helyét meglelni, így aztán érthető, ha az egyes felmerült magángazdasági problémák megoldásánál a politika fegyvereit is igénybeveszi nagygyűlések rendezésével. Mert ha figyelembe is vesszük azt, hogy a közgazdasági dogmák szerint felállított elvi álláspontja a kamarának, például a közüzemi kérdésben, teljes mértékben megállja a helyét, mégsem szabadna eltérnie a tisztán regisztráló, véleménytadó hivatásától. A gazdasági kérdéseknek politiklai úton való megoldását teljes egészében a független, nem félhivatalos érdekképviseleteknek kell átengednie, amelyek nem az adózók pénzén tartják fenn magukat. A legsürgősebb teendő ebben a kérdésben az, hogy a kamarai költségvetés kerete leszorítandó arra a nívóra, ami 1906-ban volt, tulajdonkép ez felelne meg a mai helyzetnek, s az így mutatkozó felesleg inkább kereskedelmi és ipari célokra lenne fordítandó, ami számításunk szerint évente minimálisan másfélmillió pengőt tesz ki az egész országban. Feltételezve, hogy megmaradhat a mostani illetékkulcs az adózásnál. Utóvégre semmi sem indokolja meg azt — bármily nagy tudású titkárok végezzék is a munkát —, hogy olyan horribilis fizetések legyenek, mint jelenleg van. Csak példaként említjük meg, hogy a kamaránál egy helyettes titkárnak (a IV. 1. osztályba sorozva) több fizetése van, mint Budapest államrendőrségi főkapitányának, pedig a felelősség között van egy kis különbség. Az altiszti fokozatban pedig itt is érvényesíteni kell azt, amit jelenleg a fővárosnál visznek keresztül, miután egy A. .1. osztályba sorozott altisztnek évi 6600 pengő fizetése van! A másik jelenség pedig, ami bizonyítja a kamarai intézménynek öncélúvá való átformálódását, az a kereskedelmi üzleti tevékenység, amit a vásárok megrendezésével folytat. Ha itt fel is mutat haladást a kamara a korral, feltétlen kilépett abból a mederből, amit legfőkép kifogásol a közüzemi kérdésnél is. Teljesen összeférhetetlen az 1868. évi VI. t.-c. intenciójával az a tény, hogy a kamara jutalékos ügynököket szalasztat széjjel a városban és a fővárostól ingyen kapott területet drága pénzen adja ki a kiállítóknak és ebből a helydíjból ad jutalékot a rábeszélő ügynököknek. (Folytatjuk.) A cserék válsága Irta: Dr. FISCHER ÁRPÁD y ii. (Első közlemény 1932 novemberi számban. Először is minden kételyt kizáróan meg kell határoznunk, mit értünk a csere fogalma alatt. És pedig a csere fogalmának pontos meghatározása nem szőrszálhasogatás, amint erre talán némelyek hamarosan készek lennének így nyilatkozni. Minden fogalomnak a pontos meghatározása szükséges, az kétségtelen, de még szükségesebb és fontosabb a fogalmaknak pontos meghatározása a közgazdaság elméleti tudományában, ahol a legelasztikusabb fogalmak vígan élik többévszázados életüket. Azonnal látni fogjuk, mit is jelent egy ilyen látszólag minden további és pontos meghatározást nem igénylő fogalomnak, a csere fogalmának szabatos meghatározása. 48