Telekkönyv, 1915 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1915 / 9. szám - Kézjegy és hitelesítés

104 gát, a telekkönyvi bejegyzés konstituálását és deklarálását. A magyar ember a telekkönyvet majdnem szentírásnak tekintette mindig. Annak érdekében az ország nagy sereg hivatalnokot fizet. Az írásokért fizetni kell a jegyzőt vagy fiskálist, a bejegyzésért drága százalék jár. Most azután mégis megtörténhetik, hogy nem hitelesített aláírás miatt hazugsággá válik a telekkönyv, mert abban bármily szédelgő bármit bejegyeztethet. A becsapott embernek kevés vigasz, hogy a bejegyzésnek nincs itéletereje. Ö azt mondja: tessék a törlési pörök megindításának lehetőségét csökkenteni az aláírásoknak könnyen hozzáférhető hitelesíttetésével. A törvénykészítő urakkal a leírt kegyetlen csúfságot azonban még nem csinálta senki. A kézjegy és aláírás hamisítását, letagadását az egyes bíróságoknál évenkint csak 50—60 egyszerű polgárember nyögi. Ilyen lehetőségek és valóságok mellett én a leghatározottabban hirdetem, hogy nemcsak a telekkönyvi hatóságok elé kerülő kézjegyet, hanem mindenféle fontosabb aláírást hitelesíttetni kellene. A telekkönyvet csak ez ruházná föl igazán a közhitelességgel. Ki kell azonban küszöbölnünk azt a makacs, copfos tételt, hogy a hitelesítésre Magyarországon csak a mindig távol eső, drága kir. közjegyző, vagy a soha rá nem érő kir. járásbíróság hitelesíthet. Tessék csak kézbe venni egy amerikai lapot. Ebben ilyen című emberek hirdetnek: temetkezési vállalkozó és közjegyző, cipészmester és közjegyző, vendéglős és közjegyző. Amerikában az aláírásokat ilyen cipész-közjegyzők is hitelesíthetik, még pedig nagyon helyesen. A sablonra járó, de stambállal is előállítható hitelesítési záradékhoz nem kell semmi jogi képzettség. A (hitelesítő közeg legyen korrekt ember, legyen neki tekintélyt adó műveltsége. Az amerikai kormánynak teljesen igaza van, amikor azt mondja, hogy a newyorki magyar negyedben lakó intelligens és tekintélyes cipészmester előbb ismerheti az ott lakó magyarokat, mint az olyan newyorki nagyúr, kinek állásának és jogászi szerepkörének a budapesti kir. közjegyzőség felel meg. Ne csináljunk belőle nagy titkot, hogy különösen a vidékről Budapestre kinevezett kir. közjegyző elé jóformán sohasem lehet vinni két oly embert, aki az ott jelenkező hitelesíttetőt ismeri és amely két embert viszont a közjegyző ismer. Valljuk csak meg, hogy a közjegyzői hitelesítések nálunk inkább az azonossági tanúk iránti