Telekkönyv, 1912 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1912 / 10. szám

266 Kihagyta a bizottság a 3. §-ból a váltóhamisitás esetében követendő eljárásról szóló 1874: XVI. tc. felemlitését, mert a polgári perrendtartás következtében egyéb a §-ban kifejezetten fel nem emiitett törvénycikkek is, pl. az 1883: XXV. és az 1874: XXII. tc.-nek a polgári perrendtartásban vagy a jelen törvényben szabályozott kérdésekre vonatkozó rendelkezései is hatályukat vesztik; ha tehát a hasonló tárgyú törvények közül az életbeléptető törvény csak egyet emlitene fel mint olyant, amely hatályát vesztette, arra a következtetésre nyitna utat, hogy a többi törvény hatályban marad; ennek a téves következtetésnek az elkerülése végett célszerűbbnek mutatko­zott az 1874: XVI. tc. külön felemlitését is elhagyni. (A kép­viselőház igazságügyi bizottságának indokolása.) 4. §. Hatályban maradnak azok az eljárási szabá­lyok, amelyek valamely, a magyar szent korona orszá­gainak egész területére hatályos törvényben vannak megállapítva. Különösen hatályban maradnak: a magyar szent korona országaiban levő vasutak és csatornák összpontosított telekkönyvezéséről szóló 1868: I. tc. és a módosításáról szóló 1881: LXl. tc. ; a záloglevelek biztosításáról szóló 1876 : XXXVI tc; a kereskedelmi törvénynek (1875: XXXVII. tc) azok a rendelkezései,, amelyek szerint a fél előleges bírói szemlét és szakértői meghallgatást' kérhet (347 , 371., 409. és 481. §-ok): a kisajátításról szóló 1881 : XLI. tc. és a kiegé­szítéséről szóló 1898: VII. tc. ; a szerzői jogról szóló 1884: XVI tc. ; a magyar főudvárnagyi bíráskodásról szóló' 1909 : XVI. tc. és az osztrák-magyar bankra fennálló külön szabályok.1 1 A 4., az 5. és a 6. § azokat a szabályokat foglalja össze, amelyeket a polgári perrendtartás nem érint, illetőleg amelyek tovább is hatályban maradnak. Ezeket a szabályokat a törvény két csoportba osztja. Az első csoportba (4. és részben 5. §) sorozza azokat, amelyek Horvát-Szlavonországokkal közös tör­vényekben foglaltatnak. A polgári perrendtartás ezeket nem érinti. Mivel ennek az életbeléptető törvénynek hatálya Horvát­Szlavonországokra nem terjed ki, ennélfogva, amennyiben ilyen közös törvénynek módosítása szükséges, mint a találmányi sza­badalmakról szóló 1895: XXXVII. tcikknek és a közigazgatási bíróságról szóló 1896 : XXVI. tcikknek módosítása, erről az egy­I

Next

/
Oldalképek
Tartalom