Telekkönyv, 1912 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1912 / 10. szám

265 amely szerint az e törvény értelmében támasztandó kártérítési perek a törvényszék hatáskörébe tartoznak, már az 1893: •.XVIII. tc. 1. § 1. pontja módosította, ugyané §-nak az illetékes­ségre és az eljárásra vonatkozó szabályai, valamint a 8. §-nak a kártérítési követelések együttes érvényesítésére vonatkozó rendelkezései pedig a polgári perrendtartás következtében szük­ségtelenné válnak. Továbbá a fizetési meghagyás, a községi bíráskodás (1877 : XXII. tc), a kiskorúság meghosszabbítása, az atyai hatalom gyakorlatának megszüntetése és a gondnokság alá helyezés, valamint a lakbérfelmondás és lakáskiürités iránti ügyekben követendő eljárás magában a polgári perrendtartás­ban van szabályozva. A kereskedelmi és váltóügyekben a külön peres eljárás megszűnik, az ez ügyekben követendő perenkivüli eljárás pedig a törvény 104. §-a értelmében rendelettel lesz szabályozandó. Ugyancsak a 104. § értelmében újból lesz szabályozandó rendelettel a szerzői jogról szóló 1884: XVI. tc. értelmében kö­vetendő eljárás, amelyet eddig e törvény 81. §-ában nyert fel­hatalmazás alapján az 1884 június 10.-én 1686. szám alatt ki­bocsátott igazságügyminiszteri rendelet, Fiume városára és ke­rületére nézve pedig az 1884 június 17.-én 1790. szám alatt ki­bocsátott igazságügyminiszteri rendelet szabályoz. (Min. ind.) Az igazságyminiszter javaslata szerint az 1881: LIX. tc­nek a tőzsdebiróságról szóló 94—99. §-ai is hatályukat vesz­tették volna, de a képviselőház igazságügyi bizottsága azt kí­vánta, hogy ezek a szakaszok érvényben maradjanak. A tör­vényhozás a képviselőház igazságügyi bizottságának javaslatát fogadta el s a. szükséges módosítást a jelen törvény 24. és 25. §-ába foglalta bele. Az igazságügyminiszter javaslatában továbbá benne volt a váltóhamisítás esetében követendő eljárásról szóló 1874: XVI. tc. hatályon kívül helyezése is, de ezt a képviselőház igazság­ügyi bizottság kihagyta. A képviselőház igazságügyi bizottságának indokai a kö­vetkezők : A tőzsdebiróságról ezidőszerint az 1881: LIX. törvénycikk 94—99. §-ai rendelkeznek. A tőzsdebiróság és általában a tőzsdeintézmény reformjáról külön törvényjavaslat készül; addig is azonban, mig a törvényhozás ezt a reformot megva­lósítja, szükséges a tőzsdebiróságról rendelkezni és célszerűnek mutatkozik ennek a bíróságnak mai szervezetét és eljárását ideiglenesen fenntartani a polgári perrendtartás követelte-mó­dosításokkal. Ennek megfelelően a bizottság a törvény 23. §-a után két uj § fölvételét indítványozta. De szükséges volt a hatályon kívül helyező rendelkezés alól a tőzsdebiróságról szóló törvényszakaszokat a 3. §-ban is kivenni és e § második bekezdésének első mondatát a következő szavakkal kiegészí­teni: kivéve az utóbbinak 94—99. §-ait (24. §.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom