Telekkönyv, 1907 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1907 / 2. szám - Néhány szó a velős rövidség - ről

23 első bekezdése szerint csak tőkekövetelés kamata kielégíthető1)); ha pedig a kamatláb a törvényesnél magasabb, elég ennek minél rövidebben való megjegyzése. (Pl. igy: „8%-ot kamatozó 500 K kölcsöntőke.") Érthetetlen tehát, hogy miért fektet némely pénzintézet oly nagy súlyt arra, hogy a jelzálogjog a „kamat erejéig" is okvetet­lenül be legyen jegyezve, hogy ha erre irányuló kérelmét nem tel­jesitik, e miatt még felfolyamodni is képes ! Dehát ez a bejegyzéseknek lehető rövid szövegezése szem­pontjából —• eltekintve persze az egyébkénti törvényellenességtől —• még csak hagyján, mert mindössze néhány szóval teszi hiábavalóan terjedelmesebbé a bejegyzés szövegét. Sokkal tömöttebbé, még pedig szintén hiábavalóan tömötté teszik a bejegyzések szövegét az úgynevezett biztosítéki összegek tkvi biztosításának valóságos litániái. Per longum et latum szoktak felsoroltatni mindazon jövőben keletkezhető követelések, melyeknek biztosítására az ilyen összegek erejéig történő zálogjogi bejegyzések hivatva vannak. Ezen felsorolásokban leggyakrabban szoktak szerepelni a zá­logjog bekebelezése, kitörlése iránti kérelmekkel, az esetleges per­rel s végrehajtással felmerülő költségek (utóbbiak között különösen az előnyös tételek közé nem sorozhatok, mint pl. az árverési kér­vény költségei, sorrendi tárgyalási költségek stb.) a kielégítési sor­rendbe fel nem vehető kamathátralékok,2) az. adós helyett esetleg fizetendő tüzkárbiztositási dijak megtérítése iránti követelések stb. Ezeket a követeléseket nagyon sok bejegyzésben hiánytalanul együtt találjuk. Hogy mire jó ez ? Bajos elképzelni, mikor a rdtások 62. §-ai világosan rendelik, hogy „a bejegyzett jog közelebbi meghatá­rozásai, melyek magából a telekkönyvből ki nem vehetők, azon okirat tartalma szerint itélendők meg, melynek folytán a bejegy­zés megengedtetett." r) Ezért nincs értelme a késedelmi kamat tkvi feltüntetésének sem, ha az ilyen kamat lejárt kamattól fizetendő (kamat kamatja.) Rendszerint bizony­talan is a késedelmi kamat mennyisége. 2) Az ilyen követeléseknek maximális biztosítéki összeg erejéig való zálogjogi bejegyzésseli biztosításával különben egyes pénzintézetek bizonyosan többre mennének, mint a bejegyzésnek „kamat erejéig" leendő foganatosításá­hoz való görcsös ragaszkodással! Különös, hogy vidéki kisebb pénzintézeteink ezt jobban tudják, mint a valóságos jogászgárdákkal rendelkező nagy fővárosi bankok!

Next

/
Oldalképek
Tartalom