Telekkönyv, 1906 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1906 / 2. szám - Jelzálogkölcsön átváltoztatása. (Konversio)
30 csak a törlés kérdése annak figyelembe vételével döntendő el, jogosult volt-e a tlkvi tulajdonos a letéteményezésre és a törlendő tehertétel és járuléka a letéteményezett összeg által van-e fedezve ? A jelzálogos hitelező tehát ebben is ugyanazzal a kifogással állhat elő, mint a törlés előjegyzésének igazolása iránt inditható perre nézve fenébb elő adtam, és igy ez a törlési per sem vezethet más eredményre, mint amaz, vagyis a tőkekövetelésből még fenálló részre a kitörlést a biró itt sem fogja elrendelni. Ebben az esetben tehát annak a hitelezőnek van igaza, akinek előző egyszerű jelzálogjogát az ügyész kitöröltetni akarja. Bizony ki kell itt fizetnie az ügyésznek nemcsak a bekebelezett tőkét és annak bekebelezett járulékait, hanem még a perbeli és a végrehajtási költségeket is, tekintet nélkül arra, hogy azok erejéig a végrehajtási zálogjog be van-e már a telekkönyvben kebelezve vagy nincs ? mert máskülönben azt a czélt, hogy a szóban levő egyszerű jelzálogjognak egészben való kitörlését bekebeleztethesse, el nem érheti. Egészen másként áll a kérdés akkor, ha az egyszerű jelzáloggal biztositott követelés és annak az egyszerű jelzálogjog rangsorában bejegyzett járulókai kifizetését nem az egyenes adós, hanem annak a telekkönyvben bejegyzett jogutóda, tehát a jelzálogadós ajánlja fői. Ebben az esetben a jelzálogos hitelező köteles megelégedni a jelzálogadós által fölajánlott összeggel, föltéve, hogy az egyszerű jelzálogjoggal biztositott tőkekövetelés és annak ott bejegyzett járuléka a fölajánlott összeggel teljesen födözve van és föltéve, hogy a jelzálogadós perben nem állott és igy marasztalva nincs; mert a jelzálogadós csak azért szavatol, ami az általa kitöröltetni szándékolt tehertétel alatt a jelzálogos hitelező javára bejegyezve van ; — az egyenes adós ellen indított pernek és vezetett végrehajtásnak köllségeit tehát a jelzálogadóstól nem követelheti. Ha azonban maga a jelzálogadós is az egyenes adóssal együtt, vagy pedig anélkül perben állott és marasztalva, illetve annak eltűrésére köteleztetett, hogy a szóban levő tehertételnek az ingatlanból való kielégittetését tűrni tartozik: akkor ő is köteles az ellene jogerősen megítélt perköltségeket és jogérvényesen megállapított végrehajtási költségeket kifizetni még akkor is, ha a telekkönyvben a végrehajtási jog feljegyezve, illetve a végrehajtási zálogjog bekebelezve még nincsen is, mert neki módjában állott fizetés vagy pedig bírói letéteményezés által a bepereltetés elől menekülni és ha ezt nem tette, a következményeket viselni tartozik,