Telekkönyv, 1906 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1906 / 6. szám

118 a telekkönyvben az örökösök neveire már bekebeleztetett ? . avagy e nélkül is már akkor, amikor ebbeli minőségűket jogerős hagya­téki átadó végzéssel, jogerős öröklési bizonyítvánnyal, vagy pedig jogerős birói Ítélettel igazolni képesek ? vagy végre mindjárt akkor, amikor a haláleset felvétel hiteles alakban benmtattatott ? A telekkönyvi betétek szerkesztéséről szóló 1886. XXÍX. t.-cz. módosítása és pótlása tárgyában alkotott 1889. évi XXXVIII. t.-cz. 5. §-ának második bekezdése szerint a telekkönyvi tulajdonos iga­zolt örököseinek tekintendők a legalább 3 év előtt elhalt tlkvi tulajdonosok törvényes örökösödésre hivatott leszármazói, ha az illető hitfelekezet lelkésze s a helyhatóság bizonyítják, hogy a te­lekkönyvi tulajdonos után más leszármazó nem maradt, a helyható­ság pedig azt is bizonyítja, hogy tudomása szerint a telekkönyvi tulajdonos végrendeletet nem hagyott hátra. Az örökösöknek ekként való igazolását tehát a törvény az 1886. XXIX. t.-cz. 15., 17. és 18. §-ainak eseteiben joghatályos­nak s az ily módon igazolt örökösöknek nyilatkozatát még a tulaj­donjog bejegyzésére is alkalmasnak ismeri el. A jelen esetben azonban, amikor nem tulajdonjog szerzéséről* hanem csupán arról van szó, hogy az elhalt tlkvi tulajdonosnak a hitelbiztosítéki jelzálogjoggal biztosított tartozását az örökösök saját váltóelfogadmányaikkal törlesztgethessék ; az igazolásnak ez a neme is tulszigoru és merőben szükségtelen. A pénzintézetek megeléged­hetnek kevesebbel is, anélkül, hogy követeléseiket veszélyeztetnék vagy koczkáztatnák. Ük az örökhagyó halála után azonnal igazolt örökösökül ismerhetik el annak törvényes örökösödésre hivatott leszármazóit s ilyenek nem létében felmenő, illetve oldalági roko­nait, ha ezek szabályszerű halálesetfelvétellel és a helyhatóság bizonyítványával igazolják azt, hogy a telekkönyvi tulajdonos után más leszármazó, illetve felmenő vagy oldalági rokon nem maradt és ha a helyhatóság egyszersmind azt is bizonyítja, hogy tudomása szerint a tlkvi tulajdonos végrendeletet nem hagyott hátra. De a helyhatóság ezt a bizonyítványt magára a halálesetfelvételi ívre is reá vezetheti és ott hivatalos alakban aláírhatja, ami által fölös­legessé válik a külön bizonyítvány. A pénzintézetek, kivált vidéken, többnyire ismerik nemcsak adósaikat, hanem azok családi és életviszonyait is. Ha pedig nem ismernék : azokról gyorsan, könnyen és eléggé biztosan tájékozód­hatnak. A pénzintézetek tehát nyugodtan elfogadhatják igazolásul a halálesetfelvételt a helyhatóság említett bizonyitványával.

Next

/
Oldalképek
Tartalom