Telekkönyv, 1905 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1905 / 6. szám - Hitelbiztosítéki okiratok reformja - A lejegyzésről
128 hozzájárulása már a kérvény mellett előzetesen igazolva nem volt, a tlkvi rend. 56. §. d) pontja értelmében azok meghallgatására határidőt tűzött. Erre azonban a szabályszerű megidéztetés daczára senki sem jelent meg. A tlkvi hatóság elrendelte a lejegyzést a terheknek egyetemleges átvitelével, tehát nemcsak D-nek zálogjogával, hanem E. és F-nek zálogjogával is, akik pedig A. tlkvi tulajdonostárs ellenében annak a közösből őt megillető tulajdoni jutalékára zálogjogokat nem szereztek. Egy másik ugyanilyen esetben a tárgyalásra csak E. és F. jelzálogos hitelezők jelentek meg, akik csak ugy egyeztek bele a lejegyzésbe, ha a lejegyzendő részletre az ő zálogjogaik is egyetemlegesen átvitetnek, máskülönben tiltakoztak az A. tlkvi tulajdonostárs által természetben kihasitva eladott tulajdoni jutaléknak a vevő által kért lejegyzése ellen azért, mert az ő zálogjogaik B. és C. ellen, illetve C. ellen az egész ingatlanból ezeket (t. i. B-t és C-t) megillető tulajdoni jutalékra van bekebelezve és igy az egész ingatlan szolgál jelzálogul, habár az ő (t. i. E. és F. hitelezőknek) zálogjoguk abból csak a B. és C. tulajdonostársakat illető eszményi részeket terheli is. A tlkvi hatóság ebben az esetben is valamennyi tehernek egyetemleges átvitelével rendelte el a lejegyzést. Ki kell emelnem, hogy a vevő egyik esetben sem szólt semmit a jelzálogos hitelezőkről, tehát nem kérte azt, hogy az A-tól megvett és vázrajz szerint természetben kihasitott tulajdoni jutalék csak a D. hitelező zálogjogának egyetemleges átvitelével az E. és F. hitelezők zálogjogaitól mentesen jegyeztessék le. Az a kérdés, hogy helyesen határozott-e a tlkvi hatóság úgy az egyik, mint a másik esetben ? Meg kell vallanom, hogy általában véve ez a birói gyakorlat. Már most lássuk, hogy ennek az eljárásnak mi szokott a következménye lenni? A vevő szörnyű igazságtalanságnak tartja azt, hogy az A. tlkvi tulajdonostárstól természetben kihasitva megvett tulajdoni jutalékra olyan terhek is áthozattak, amelyek az ingatlanból az ő jogelődét, az eladó A. tulajdonostársat megillető tulajdoni jutalékot (a közös ingatlanból A-t megillető eszményi részt) nem terhelték. Törlési pert indit tehát E. és F. jelzálogos hitelezők ellen azon az alapon, mert ezek zálogjogai A. tlkvi tulajdonostársnak —• az ő jogelődének — tulajdoni jutalékát eredetileg sem terhelték és igy ennek az eszményi jutaléknak a természetben történt kihasitása