Telekkönyv, 1905 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1905 / 6. szám - Hitelbiztosítéki okiratok reformja - A lejegyzésről

129 következtében eszközölt tlkvi lejegyzés folytán sem voltak volna ezek a terhek áthozhatok a vevő javára bekebelezett birtokrész­letre és ha az mégis megtörtént, akkor az eredetileg érvénytelen. A szegedi kir. Ítélőtábla több esetben helyt adott az ilyen kitörlési keresetnek. Ha pedig ez igy van : akkor csakugyan nincs semmi értelme a más, illetve mások tulajdoni jutalékát terhelő zálogjogok egyetemleges átvitelének, amikor azokat, mint eredetileg érvénytele­neket, kitörlési per útján úgyis ki lehet töröltetni. Akkor egysze­rűbb azokat át sem vinni s a szerzőt és az illető jelzálogos hitelező­ket a kitörlési per kellemetlenségeinek és költségeinek ki nem tenni. Amint eltértünk attól a gyakorlattól, hogy az egyik tulajdo­nostárs által történt átruházás esetében akkor mikor annak tárgya nem térfogat szerint meghatározott és a természetben is külön ki­hasított ingatlanrész (tehát szétdarabolásról nem lévén szó. vázrajz készítése szükségtelen), hanem a tlkvi jószágtestnek valamelyik egész birtokrészlete, megkívánjuk a többi tulajdonostársnak is hozzájárulását vagyis beleegyezését; amint eltértünk továbbá attól a gyakorlattól, hogy ily lejegyzés esetében a jelzálogos hitelezők beleegyezése előzetes kimutatásának hiányában a jelzálogos hitele­zők meghallgatására határidőt tűzzünk : ugy eltérhetünk immár attól a gyakorlattól is, hogy vázrajz melletti Lejegyzés esetében az egyik tulajdonostársat a közösből megilletett eszményi tulajdoni jutalék fejében természetben kihasított birtokrészre egyetemlegesen átvigyük a más tulajdonostársat, illetve inas tulajdonostársakat megillető •eszményi jutalékot terhelő zálogjogot is. Minthogy azonban ez az eddigi gyakorlattól nagyon is eltérő nevezetes ujitás : elengedhe­tetlenül szükségesnek tartom, hogy a más. illetve mások tulajdoni jutalékára zálogjogokat szerzett jelzálogos hitelezők névszerint meg­nevezve azzal a világosan kifejezett joghatállyal idéztessenek meg szabályszerűen a tlkvi rend. 56. §-a d) pontja értelmében kitűzendő tárgyalásra, hogy az egyenkint és tüzetesen megjelölt más tulajdo­nostársak ellen szerzett egyenkint és tüzetesen megjelölt zálogjo­gaiknak a lejegyzendő birtokrészletre való egyetemleges átvitele mellőztetni fog abban az esetben, ha a tárgyalásra meg nem jelen­nek vagy ha megjelennek ugyan, de azt. hogy a kert lejegyzés rájuk nézve sérelemmel jár. nem bizonyítják. A felveendő jegyző­könyv alapján aztán a tlkvi hatóság saját belátása szerint fog ha­tározni a fölött, ha vájjon a kért lejegyzés a/ ő biztonságukra nézve van-e valami sérelemmel összekapcsolva avagy nincs.

Next

/
Oldalképek
Tartalom